Hazai labdarúgás
NB I: változhat a tavaszi televíziós program Budapest, január 27., 19.55 Felülvizsgálják a korábban elkészített időbeosztást.
Kovács István: Nagy élmény volt Marbella, január 27., 19.10 A fiatal középpályás örül, hogy a Dinamo Kijev ellen tudott debütálni.
Inter: emléktáblát kapott az egykori magyar edző Milánó, január 27., 18.40 Weisz Árpád munkáságát a mai napig hatalmas tisztelet övezi Olaszországban.
Stadionépítés: döntés februárban Budapest, január 27., 18.41 A költségvetésben már csak egymilliárd forint szerepel.
Veszprém a futballtérképen maradna Veszprém, január 27., 18.00 Vágó Attila az első nyolcba vezetné csapatát az NB II-ben.
h i r d e t é s
Pető nem mondott le az edzői pályáról Budapest, január 23., 17.26 Az egykori játékos már az A-licencet is megszerezte.
Vasas: a legendák is megszólaltak Budapest, január 27., 16.49 Ihász, Komjáti, Mészöly és Várady sem ért egyet a jelenlegi tulajdonossal.
Ikande nem vádolta a Honvédot Budapest, január 27., 16.45 Valótlanságok jelentek meg az izraeli lap cikkében a kispestiekről.
DVTK-Rimavska Sobota 3-0 Tisza tarthatatlan volt Miskolc, január 27., 16.44 Benczés Miklós három próbajátékost tesztelt.
Szívesen látnák Csepelen a Fradit Budapest, január 27., 16.22 Továbbra sem tudni, hogy hol játszik az FTC az új Albert-stadion építésének ideje alatt.
FTC-Admira 2-5 Továbbra is nyeretlenül Belek, január 27., 15.58 A zöld-fehérek góljait Pölöskey és Batik szerezték.
Megyeri rutinos vetélytársat kapott Athén, január 27., 15.53 Korábban a MU kapuját is védte Roy Carroll.
"Megvolt benne a plusz" Budapest, január 27., 15.10 Fehér Miklós már nyolc éve nincsen közöttünk.
Haraszti Siófokon marad Paks, január 27., 14.51 Heffler Norbert és Tamási is a Balaton-partiakhoz kerülhet.
KTE: újabb fiatal hosszabbított Kecskemét, január 27., 14.48 Pekár László 2014-ig kötelezte el magát a lila-fehérekhez.
Nagy Dániel: Fontos időszak előtt állok Szombathely, január 27., 14.29 A szélső nem zárta le fehérvári korszakát, de most csak a Halira koncentrál.
Ivancsics: Jó felmérő lesz az ETO Budapest, január 27., 14.00 A Honvéd játékosai örülnek, hogy az időjárás kedvez nekik.
Szabó István: Most is erős a KTE Kecskemét, január 27., 13.25 Balogh Béla és Bori Gábor vélhetően marad a klubnál.
Szinte végleges a válogatott programja Budapest, január 27., 13.19 Írországgal és Izraellel is megmérkőzik Egervári csapata.
Détári elégedett az újakkal Belek, január 27., 12.46 A szakember egyelőre nem kéri számon a taktikai elemeket a játékosokon.
Vasas: újabb fejlemények Budapest, január 27., 12.06 A Labdarúgó Kft. pert helyezett kilátásba a klubbal szemben.
Újabb vizsgálatok várnak Kötelesre Genk, január 27., 11.56 Előfordulhat, hogy hosszabb kényszerpihenő előtt áll.
Lisztes: Remélem, jól összeállunk Belek, január 27., 11.11 A középpályás szerint már sok kilométer van a lábukban.
Nemzetközi labdarúgás
Totti Aranylabdája Róma, január 27., 19.39 Cesare Prandelli komolyan fontolgatja, hogy nevezi őt a nyári Eb-re.
ANK: Tunézia jól hajrázott Libreville, január 27., 19.32 Niger az utolsó utáni pillanatokban kapitulált.
Djokovic: Messi a legjobb! Melbourne, január 27., 19.00 A tenisz-világranglista éllovasa az Australian Openen magasztalta a Barca argentin csillagát.
Alex a Chelsea-től a PSG-hez igazol Párizs, január 27., 18.57 A Santosban kezdte a pályafutását a brazil játékos.
Visszavonul An Dzsung Hvan Szöul, január 27., 18.18 A 2002-es futball-vb dél-koreai sztárja ma ünnepli 36. születésnapját.
h i r d e t é s
"A huligánok szégyent hoznak Szerbiára" Belgrád, január 27., 17.45 Az ország sportrajongóinak üzent Boris Tadic elnök.
Reo-Coker nem tiszteli Bellamyt Bolton, január 27., 17.08 A Bolton gólszerzője és a walesi a szünetben is megtalálták egymást.
Rudnevset vinné a Gladbach Mönchengladbach, január 27., 16.25 A csatár értéke megközelíti a 3,5 millió eurót.
Egyáltalán nem csendes pihenő Franceville, január 27., 16.22 A szállodában melegített Ghána a meccsre - nótaszóval.
Platini 2015-ig UEFA-elnök marad Nyon, január 27., 15.42 A francia sportvezető becsületes embernek tartja Blattert.
Beinjekciózva játszik Ribéry München, január 27., 14.49 A szóvivő szerint a világ öt legjobb játékosa között van a francia.
Nakamura nem felejt Yokohama, január 27., 14.00 Japánban sem veszítette el gólérzékenységét a csatár.
A bíróságról a Vicarage Roadra London, január 27., 13.04 Redknappnek holnap jelenése van a southwarki törvényszéken a Watford-meccs előtt.
Örülne is, meg nem is Bata, január 27., 12.23 Erre tippel Phil Masinga, az egykori dél-afrikai gólvágó.
Bellamy volt a különbség Liverpool, január 27., 11.37 A csatárt szülővárosa csapata, a Cardiff várja a Carling Cup döntőjében.
Kórház a város közepén Barcelona, január 27., 10.52 Alig maradt már ép játékosa Pep Guardiolának.
Hulk még Abramovicsnak is drága London, január 27., 10.00 A 83 millió font egyelőre túl magas ár a Porto brazil centeréért.
Enyhébb büntetés a szerb gyilkosoknak Belgrád, január 27., 9.25 A 35 év börtön15 évre csökkent, a bíróság szerint az enyhe büntetés is eléri a célját.
"Eusebio jobb volt Ronaldónál" Lisszabon, január 26., 9.23 A Benfica szakvezetőjére, Jorge Jesusra is igaz a mondás: minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Ráijesztettek a Milanra Milánó, január 26., 22.42 A Lazio már a 4. percben vezetést szerzett, de végül Ibráék jutottak tovább.
ANK: Elefántcsontpart negyeddöntős Malabo, január 26., 22.16 Kalouék 2-0-ra verték Burkina Faso válogatottját.
ANK: elefántdübörgés Malabo, január 26., 21.55 Máris a negyeddöntőben Drogbáék.
Amauri: Nem vagyok pénzéhes Firenze, január 26., 21.21 A csatár ezért ajánlotta a Fiorentinának, hogy csak fél évre egyezzenek meg.
www.NB1.hu
Férfi vízilabda Eb
január 27.,
péntek
MAGYARORSZÁG-
Montenegró (1. negyed)
1-2
január 16.,
hétfő
MAGYARORSZÁG- Olaszország
12-8
január 17.,
kedd
Hollandia-MAGYARORSZÁG
6-19
január 19.,
csütörtök
MAGYARORSZÁG- Macedónia
14-9
január 21.,
szombat
Görögország-MAGYARORSZÁG
7-9
január 23.,
hétfő
Törökország-MAGYARORSZÁG
2-22
A csoport állása: 1. MAGYARORSZÁG 15, 2. Olaszo.
12, 3. Görögo. 9, 4. Hollandia 6, 5. Macedónia 3, 6. Töröko.
0
Magyarország, NB I
március 2., péntek
Vasas-Honvéd
18.00
március 3., szombat
Haladás-Győr
15.00
ZTE-PMFC
15.00
Újpest-Siófok
16.00
Lombard-Paks
17.00
Videoton-Kaposvár
17.30
március 4., vasárnap
KTE-DVTK
16.00
FTC-DVSC
18.00
Magyarország, NB II, Kelet
15. forduló
november 26., szombat
Szolnok-REAC
4-1
Eger-Mezőkövesd
1-0
Vecsés-Orosháza
2-3
Cegléd-Békéscsaba
1-2
KBSC-Balmazújváros
1-2
Szeged-DVSC II
0-2
november 27., vasárnap
Honvéd II-Nyíregyháza
1-1
Újpest II-Vác
2-3
Magyarország, NB II, Nyugat
15. forduló
november 26., szombat
Videoton II-Kozármisleny
1-0
Budaörs-Dunaújváros
1-0
SZTK-Paks II
3-3
Veszprém-Gyirmót
2-1
Sopron-Baja
0-0
november 27., vasárnap
BKV Előre-Ajka
0-1
Győr II-MTK
0-0
FTC II-Tatabánya
4-2
Magyarország, Magyar
Kupa
Magyar Kupa, 1/4 döntők
február 25. és március 14.
Kaposvár-DVSC
-
Baja-Újpest
-
Békéscsaba-MTK
-
Videoton-Győr
-
Magyarország, Ligakupa
A-csoport
november 15., kedd
Győr-Lombard
1-3
november 16., szerda
ZTE-Haladás
3-0
A csoport állása: 1. Lombard 13, 2. Győr
9 , 3. Haladás 7, 4. ZTE 4.
B-csoport
november 15., kedd
Kaposvár-Pécs
1-0
november 16., szerda
FTC-Siófok
1-2
A csoport állása: 1. Kaposvár 13, 2. PMFC
10 , 3. Siófok 10, 4. FTC 1.
C-csoport
november 16., szerda
Videoton-MTK
0-0
Honvéd-Gyirmót
3-0
A csoport állása: 1. Videoton 11, 2. MTK
11 , 3. Honvéd 7, 4. Gyirmót 4.
D-csoport
november 16., szerda
Paks-Újpest
5-3
Kecskemét-Szolnok
0-0
A csoport állása: 1. KTE 13, 2. Paks 10,
3. Újpest 10, 4. Szolnok 1.
E-csoport
november 16., szerda
Vasas-Mezőkövesd
2-4
DVTK-DVSC
0-1
A csoport állása: 1. DVSC 16, 2. DVTK 10 ,
3. Mezőkövesd 4, 4. Vasas 3.
Anglia, Premier League
FA-Kupa
január 27., péntek
Watford-Tottenham
19.45
Everton-Fulham
21.00
január 28., szombat
QPR -Chelsea
13.00
Liverpool-MU
13.45
Bolton -Swansea
16.00
Derby-Stoke
16.00
Hull -Crawley
16.00
WBA -Norwich
16.00
Brighton- Newcastle
18.15
január 29., vasárnap
Sunderland-Middlesbrough
14.30
Arsenal-Aston Villa
17.00
Premier League, 22. forduló
január 21., szombat
Norwich - Chelsea
0-0
Everton - Blackburn
1-1
Fulham
- Newcastle
5-2
QPR
- Wigan
3-1
Stoke - West
Brom
1-2
Sunderland - Swansea
2-0
Wolves - Aston Villa
2-3
Bolton
- Liverpool
3-1
január 22., vasárnap
Manchester City - Tottenham
3-2
Arsenal - Manchester United
1-2
Az élcsoport: 1. ManCity 54, 2. MU 51, 3. Tottenham
46, 4. Chelsea 41, 5. Arsenal 36, 6. Newcastle 36... 12. Fulham
26,... 15. WBA 25., 16. QPR 20, 17. Bolton 19.
A
teljes tabella>>>
Championship, 27. forduló
január 21., szombat
Cardiff - Portsmouth
3-2
Reading - Hull City
0-1
Az élcsoport: 1. WHU 53, 2. Southampton 50,
3. Cardiff 49, 4. Middlesbrough 45, 5. Hull 45... 17. Portsmouth
31... Ipswich 28.
A
teljes tabella>>>
Olaszország, Serie
A
Olasz Kupa, negyeddöntők
január 24., kedd
Juventus -Roma
3-0
január 25., szerda
Chievo - Siena
0-1
Napoli - Inter
2-0
január 26., csütörtök
AC Milan - Lazio
3-1
Serie A, 21. forduló
január 28., szombat
Catania-Parma
18.00
Juventus-Udinese
20.45
január 29., vasárnap
Fiorentina-Siena
12.30
Roma-Bologna
15.00
Cesena-Atalanta
15.00
Chievo-Lazio
15.00
Genoa-Napoli
15.00
Lecce-Internazionale
15.00
Palermo-Novara
15.00
Milan-Cagliari
20.45
Az élcsoport: 1. Juventus 41, 2. Milan
40 3. Udinese 38, 4. Inter 35, 5. Lazio 33... A
teljes tabella>>>
Spanyolország, Primera
División
Spanyol Kupa, negyeddöntők, vv.
január 24., kedd
Mirandes - Espanyol (2-3)
2-1
január 25., szerda
Mallorca - Athletic Bilbao
(0-2)
0-1
Barcelona
- Real Madrid (2-1)
2-2
január 26., csütörtök
Levante - Valencia (1-4)
0-3
Primera División, 21. forduló
január 28., szombat
Espanyol-Mallorca
18.00
Rayo Vallecano-Athletic Bilbao
18.00
Real Madrid-Zaragoza
20.00
Villarreal-Barcelona
22.00
január 29., vasárnap
Real Betis-Granada
12.00
Levante-Getafe
16.00
Real Sociedad-Sporting Gijón
16.00
Racing Santander-Valencia
18.00
Malaga-Sevilla
21.30
január 30., hétfő
Osasuna-Atletico Madrid
21.00
Az élcsoport: 1. Real Madrid 49, 2. Barcelona 44,
3. Valencia 35... 20. Zaragoza 12 A
teljes tabella>>>
Németország, Bundesliga
Bundesliga, 19. forduló
január 27., péntek
Hannover-Nürnberg
20.30
január 28., szombat
Augsburg-Kaiserslautern
15.30
Bayern München-Wolfsburg
15.30
Dortmund-Hoffenheim
15.30
Hertha-HSV
15.30
Werder-Leverkusen
15.30
Köln-Schalke
18.30
január 29., vasárnap
Mainz -Freiburg
15.30
Stuttgart -Mönchengladbach
17.30
Az élcsoport: 1. Bayern 37, 2. Dortmund 37, 3. Schalke
37... 10. Stuttgart 22... 15. Mainz 18... A
teljes tabella>>>
Bundesliga 2, 16. forduló
december 17., szombat
Karlsruhe- 1860
München
1-3
december 18., vasárnap
Cottbus- Duisburg
1-1
Az élcsoport: 1. Düsseldorf 42, 2. Fürth 40, 3.
Frankfurt 39... 6. 1860 München 32... 12. Duisburg 20...
Franciaország, Ligue
1
Ligue 1, 21. forduló
január 28., szombat
Auxerre-Nancy
19.00
Brest-PSG
19.00
Lorient-Sochaux
19.00
Lyon-Dijon
19.00
Nice-Montpellier
19.00
Toulouse-Caen
19.00
Lille-St.Étienne
21.00
január 29., vasárnap
Evian-Bordeaux
17.00
Valenciennes-Ajaccio
17.00
Rennes-Marseille
21.00
Az élcsoport: 1. PSG 43, 2. Montpellier 40, 3. Lille
36, 4. Lyon 35, 5. Rennes 35. A
teljes tabella>>>
Hollandia, Eredivisie
Eredivisie, 19. forduló
január 29., vasárnap
Waalwijk -Venlo
14.30
NEC-Den Haag
16.30
Az élcsoport: 1. Alkmaar 39, 2. PSV 38, 3. Twente
36... 11. Den Haag 21... 13. NEC Nijmegen 20 A
teljes tabella>>>
Belgium, Jupiler League
Jupiler League, 23. forduló
január 28., szombat
Germinal Beerschot- Anderlecht
18.00
Kortrijk - Zulte-Waregem
20.00
Genk - Oud-Heverlee
20.00
Az élcsoport: 1. Anderlecht 49, 2. Club
Brugge 40, 3. Gent 40, 4. Kortrijk 37... 7. Genk 34. A
teljes tabella>>>
Ausztria, Bundesliga
december 17., szombat
Ried-Sturm
Graz
1-1
Kapfenberg- Innsbruck
0-1
Mattersburg -Wiener
Neustadt
0-1
Az élcsoport: 1. Rapid 32, 2. Ried 32, 3. Salzburg
30... 6. Sturm Graz 27, 7. Innsbruck 24,... 9. Mattersburg 17.
A
teljes tabella>>>
Görögország
Super League, 18. forduló
január 28., szombat
OFI Crete -Xhanthi
17.15
Olympiakos -Ergotelis
19.30
január 29., vasárnap
Doxa- Panathinaikos
17.15
Az élcsoport: 1. Panathinaikos 45, 2.
Olympiakos 40, 3. AEK Athén 34, 4. PAOK 32... 7. OFI Crete 26
A
teljes tabella>>>
Svájc
Super League, 19. forduló
december 10., szombat
Zürich-Sion
1-1
Az élcsoport: 1. Basel 37, 2. Luzern 31,
3. Sion 31, 4. Young Boys 27
A
teljes tabella>>>
Oroszország
rájátszás
november 27., vasárnap
Zenit -Lokomotiv
Moszkva
2-1
Anzsi -CSZKA
Moszkva
2-1
Az élcsoport: 1. Zenit 62, 2. CSZKA 59, 3. Dinamo
Moszkva 58... 8. Anzsi 49.
A
teljes tabella>>>
Bajnokok Ligája
BL, 6. forduló
december 7., szerda
A-csoport
ManCity-Bayern
2-0
Villarreal-Napoli
0-2
Az állás: 1. Bayern
13, 2. Napoli 11, 3. ManCity 10, 4. Villarreal 0.
B-csoport
Inter-CSZKA Moszkva
1-2
Lille-Trabzonspor
0-0
Az állás: 1. Internazionale
10, 2. CSZKA Moszkva 8, 3. Trabzonspor 7, 4. Lille 6
C-csoport
Basel-ManUtd
2-1
Benfica-Otelul
1-0
Az állás: 1. Benfica
12, 2. Basel 11, 3. MU 9, 4. Galati 0.
D-csoport
Ajax-Real Madrid
0-3
D. Zagreb-Lyon
1-7
Az állás: 1. Real
Madrid 18, 2. Lyon 8, 3. Ajax 8, 4. D. Zagreb 0
december 6., kedd
E-csoport
Chelsea-Valencia
3-0
Genk -Leverkusen
1-1
Az állás: 1. Chelsea
11, 2. Leverkusen 10, 3. Valencia
8, 4. Genk 3.
F-csoport
Dortmund-OM
2-3
Olympiakos -Arsenal
3-1
Az állás: 1. Arsenal
11, Marseille 10, Olympiakos 9, Dortmund
4.
G-csoport
Porto - Zenit
0-0
APOEL-Sahtar
0-2
Az állás: 1. APOEL
9, 2. Zenit 9, 3. Porto 8, 4. Sahtyor
5.
H-csoport
Barcelona-BATE
4-0
Plzen-Milan
2-2
Az állás: 1. Barcelona
16, 2. Milan 9, 3. Plzen 5, 4. BATE
2.
Európa Liga
6. forduló
december 15., csütörtök
A-csoport
PAOK-Rubin
1-1
Shamrock-Tottenham
0-4
Az állás: 1.
PAOK 12, 2. Kazany 11 , 3. Tottenham 10, 4. Shamrock
0
december 15., csütörtök
B-csoport
Köbenhavn-Standard Liége
0-1
Hannover-Vorskla
3-1
Az állás: 1.
Standard 14, 2. Hannover 11 , 3. Köbenhavn
5, 4. Vorskla 2
december 15., csütörtök
C-csoport
Hapoel TA-Legia
2-0
PSV-Rapid Bucuresti
2-1
Az állás: 1.
PSV 16, 2. Legia 9, 3. Hapoel TA 7, 4. Rapid Bucuresti
3
december 14., szerda
D-csoport
Zürich-Vaslui
2-0
Lazio-Sporting
2-0
Az állás: 1. Sporting
12, 2. Lazio 9, 3. Vaslui 6, 4. Zürich
5
december 14., szerda
E-csoport
Besiktas-Stoke
3-1
Dinamo Kijev-Maccabi Tel Aviv
3-3
Az állás: 1. Besiktas
12, 2. Stoke 11, 3. D. Kijev 7, 4.
Maccabi TA 2.
december 14., szerda
F-csoport
PSG-Athletic Bilbao
4-2
Slovan-Salzburg
2-3
Az állás: 1. Bilbao
13, 2. Salzburg 10, 3. PSG 10, 4.
Slovan 1.
december 15., csütörtök
G-csoport
Austria Wien-Malmö
2-0
AZ-Metaliszt Kharkiv
1-1
Az állás: 1.
Kharkiv 14, 2. Alkmaar 8 , 3. Austria 8, 4. Malmö
1.
december 15., csütörtök
H-csoport
Birmingham-Maribor
1-0
C. Brugge-Braga
1-1
Az állás: 1.
C. Brugge 11, 2. Braga 11 , 3. Birmingham 7, 4.
Maribor 1
december 15., csütörtök
I-csoport
Atletico Madrid-Rennes
3-1
Udinese-Celtic
1-1
Az állás: 1.
A. Madrid 10, 2. Udinese 8 , 3. Celtic 5, 4. Rennes
3
december 14., szerda
J-csoport
Steaua-AEK Larnaca
3-1
Maccabi Haifa-Schalke
0-3
Az állás: 1. Schalke
14, 2. Steaua 8, 3. Maccabi 6, 4. Larnaca 5.
december 14., szerda
K-csoport
Wisla Krakow-Twente
2-1
Fulham-Odense
2-2
Az állás: 1. Twente
13, 2. Wisla 9, 3. Fulham 8, 4. Odense 4.
december 14., szerda
L-csoport
Anderlecht -L.
Moszkva
5-3
Sturm Graz -AEK
Athén
1-3
Az állás: 1. Anderlecht
18, 2. L. Moszkva 12, 3. AEK Athén 3, 4. Sturm
3.
Futsal, vb-selejtező
Vb-selejtező
december 15., csütörtök
MAGYARORSZÁG -Kazahsztán
5-1
december 16., péntek
MAGYARORSZÁG -Lettország
3-3
december 18., vasárnap
MAGYARORSZÁG -Oroszország
2-4
Az állás: 1. Oroszország
9, 2. MAGYARORSZÁG 4, 3. Lettország 2, 4. Kazahsztán
1.
Klub-világbajnokság
dec. 8., csütörtök (magyar
idő szerint)
Kashiwa Reysol
(JAP) -Auckland (NZL)
2-0
dec. 11., vasárnap (1/4 döntők)
Esperance (TUN)-Al-Szadd (KAT)
1-2
Monterrey (MEX)-Kashiwa (JAP)
(büntetőkkel)
4-5
dec. 14., szerda (az 5. helyért)
Esperance (TUN)- Monterrey
(MEX)
2-3
dec 14., szerda (elődöntő)
Santos (BRA)
- Kashiwa (JAP)
3-1
dec. 15., csütörtök (elődöntő)
Barcelona (ESP) - Al-Szadd (KAT)
4-0
dec. 18., vasárnap (a 3. helyért)
Kashiwa (JAP) - Al-Szadd (KAT) (t.:
3-5)
0-0
dec. 18., vasárnap (döntő)
Santos (BRA) - Barcelona (ESP)
0-4
A nap képe
Neymar, a Bádogember
Bár pályafutása java szerintünk még előtte van, máris múzeumi tárgy lett Neymar: az FC Santos az Oz Bádogemberéhez hasonló szobrot készíttetett az idei Puskás-díjasról...
A labdaszedő nagy napja Melbourne, január 27. A fiatalember röptében elkapta Federer labdáját.
Megjárta a bíró Pittsburgh, január 26. Az NHL-játékvezető kitörte a lelátó plexijét.
Magyarország-Horvátország 24-24 Csak döntetlen Újvidék, január 25., 21.43 Már úgy tűnt, hogy megnyertük a találkozót, ám egy időkérés miatt ez mégsem sikerült.
Nem csak dísztárgy Salt Lake City, január 25. A Ford Raptorja előtt nincs áthidalhatatlan akadály.