nb1.hu

ETO: 15-en összefogtak

A folytatásban sem állnak le.

Két héttel ezelőtti akciójukat követően, amikor a kórháznál kifeszített molinókkal köszönték meg az egészségügyi dolgozók munkáját, ezúttal a mentőállomás dolgozóit lepték meg a D szektoros ETO-szurkolók.
 
A zöld-fehér szurkolók több tízezer fotintot gyűjtöttek össze, amiből gumikesztyűket, tisztító- és fertőtlenítőszereket, valamint mosókapszulát vásároltak, számolt be róla a Kisalföld. A drukkerek nem állnak le, már a következő akciójukon dolgoznak.
 
A gyűjtés egyik szervezője, Németh Balázs elmondta, hogy nem tűztek fix összeget célul, mindenki annyit adományozott, amennyit megengedhet magának.
 
„Tizenöt fős, szurkolókból álló baráti társaság vagyunk, akik összeálltunk a gyűjtésre. Azért kezdeményeztem a társaknál, mert a koronavírus-járvány miatt most még több lesz a mentősök eddig sem kevés munkája. A baráti társaságunk alapvetően összetartó kis csapat és szívesen segítünk ott, ahol tudunk. Jómagam több ralis barátommal rendszeresen támogatunk rászorulókat és beteg gyermekeket is, így nem volt kérdés, hogy most is kitalálunk valamit.”
 
A győri szurkolók előre egyeztettek a mentőállomással, hogy mire van szükségük, így a leghasznosabb dolgokat tudták beszerezni.
 
„A csomagban kétszáz darab gumikesztyűt, folyékony szappant és utántöltőket, öblítőt, mosókapszulát, fertőtlenítőszert, papírtörlőt, kávét és ásványvizet vittünk társaimmal az állomás dolgozóinak, akik nagyon hálásak voltak a segítségért. A folytatásban sem állunk le a segítségnyújtással, jelenleg egy pizzás adományozás előkészületeit egyeztetjük a barátokkal” – mondta a Kisalföldnek Németh Balázs.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC