Debrecen – A klubigazgatónak kellett tisztáznia a helyzetet.
A DVSC közleményét változtatás nélkül közöljük!
„A Nemzeti Sport Online arról számolt be, hogy előfordulhat, Adamo Coulibaly, a DVSC-TEVA támadója a tegnapi, Haladás elleni bajnokin (amely eredetileg korábban lett volna, de a magyar válogatott Norvégia elleni pótselejtezője miatt november 7-ről december 2-re elhalasztották a teljes fordulót) jogosulatlanul szerepelt, amikor csereként pályára lépett. A sportportál szerint „a versenyszabályzat szerint elképzelhető, hogy nem tehette volna meg”, mert a meccs eredeti időpontjában még nem volt a DVSC labdarúgója.
Dr. Róka Géza, a DVSC klubigazgatója arról tájékoztatta honlapunkat, hogy fel sem merülhet a jogosulatlan játék Adamo Coulibaly esetében, ugyanis a vonatkozó szabályok értelmében, ha teljes bajnoki fordulót halasztanak el – ahogy ez esetben történt -, akkor „az elhalasztott forduló mérkőzéseit úgy kell tekinteni, mintha eredetileg is a későbbi időpontjára lettek volna kisorsolva” (MLSZ versenyszabályzat 13. paragrafusa).”
Megdőlt a sztereotípia: magyar lett a Honvéd! Csak magyar a kezdőben, kilencen a saját nevelésűek!
Gólösszefoglaló a keddi és a szerdai NB I-es meccsekről! VIDEÓK!
A pénteki élő televíziós futballközvetítések
Tartozás miatt maradt áram nélkül a debreceni akadémia
LEGO-s verzióban is megnézhető Németh csodagólja – VIDEÓ Szerintünk, zseniális!
Hogyan osztunk el 600 jegyet 1150 szurkoló között?
Csókoltatjuk a fanyalgókat, jó erősen! Meg azokat is, akik gyűlölik a focinkat és nem képesek örülni a magyar sikereknek. Nekik üzenjük: a válogatott 20. a világon, Európában a 13.!
A forduló válogatottja: fognánk magunkat és öt csatárral nekiesnénk az ellenfelünknek. Legyen szó bármelyik csapatról!
NB I: így verte meg a leendő bajnok a címvédőt! VIDEÓ
NB I: döbbenetes nézőszám adatok a 15. fordulóból. Hová tűnt vajon az új réteg a lelátókról?
A csütörtöki élő televíziós futballközvetítések












