Hirdetés

15 hónap után vereséget szenvedett bajnokin a DVSC

Kaposvár – Szenzáció Somogyországban: kikapott a bajnok!

Hirdetés

Erre kevesen számítottak: már a második fordulóban elveszítette az egész 2011-2012-es bajnokságban őrzött veretlenségét a címvédő DVSC-Teva csapata, ráadásul a lesajnált Kaposvári Rákóczi otthonában!


Persze Kondás Elemért nem úgy ismerjük, mint aki bárkit is lesajnálna, a kiváló szakember mindig tiszteli az ellenfelet – csakhogy a mai összeállítás arra engedett következtetni, hogy úgy gondolta, a komplett második csapattal is megoldhatja a feladatot a BL-selejtező-visszavágó előtt álló hajdúsági gárda. A múlt szerdán, Boriszovban remek 1-1-et elérő kezdő tizenegyből senki sem kapott helyet a mai csapatban, s ez hamar megbosszulta magát.


Azonnal a Kaposvár kezdett rohamozni, s erről a jó szokásáról kilencven percen át nem is tett le. Zámbó Bence (képünkön) révén már a 26. percben megszerezte a vezetést a hazai gárda – addig is a somogyiaknak voltak helyzetei, elsősorban a végig igen veszélyesen játszó Oláh Lóránt, a korábban Debrecent is megjáró vajdasági vándormadár révén. A veterán csatár – aki a délvidéki Adáról származott át az anyaországba – nagy kedvvel futballozott egykori munkaadói ellen, de a hálót mégsem tudta bevenni.


Ami azt illeti, akár négy-öt gólt is rúghatott volna a Rákóczi a bődületes hőségben, a meccset egyébként két alkalommal is frissítőszünettel szakította meg a játékvezető, nagyon helyesen.
Végül két érdekes statisztikai adat: legutóbb 2011. május 22-én kapott ki bajnoki mérkőzésen a Debrecen – akkor a Haladástól 2-1-re, a Nagyerdőn -, az elmúlt egy évben pedig Prukner Lászlónak edzőként egyetlen győzelme volt, áprilisban a ZTE csapatával Pápán, 1-0-ra, s most megvan a második.


Meglehet, Kondás Elemér másképp állítaná össze a mai csapatát, ha tudná előre, hogy így mi lett a végeredmény…

 

Tizenöt hónap utzán újra kikapott bajnokin a Loki!




OTP Bank Liga, 2. forduló

Kaposvári Rákóczi-DVSC-Teva 1-0 (1-0)

Kaposvár, 2000 néző, V.: Vad II István (Tóth II Vencel, Viszokai László)
G.: Zámbó (26.)

Rákóczi: Hajdúch – Okuka, Bank, Zámbó, Pavlovics (Jánvári 78.) – Balázs B., Safaric, Hegedűs D. (Kovács O. 46.), Horváth T. (Pedro 70.) – Oláh L., Vrucina
DVSC: Polekszics – Bernáth, Ludánszki B., Szűcs I., Ferenczi J. – Kulcsár T., Lucas, Oláh G. (Dombi 71.), Spitzmüller – Csorba, S. Nikolics (Szécsi 71.)

 

A mérkőzés online-közvetítése itt olvasható

 

(chga)
 

Kapcsolódó cikkek

Debrecen – Máté Péter változtatna a forgatókönyvön. INTERJÚ!
Kaposvár – Oláh kozmetikázna az eddigi produkción. INTERJÚ!
Magyar Kupa – Az ETO védője szerint ez a siker kulcsa. INTERJÚ!
Magyar Kupa – „Cicó” bízik a debreceni kupagyőzelemben. INTERJÚ!
Vác – Hiába a 40 perc emberelőny, gólképtelen volt a Rákóczi.

További cikkek

Debrecen – Máté Péter változtatna a forgatókönyvön. INTERJÚ!
Kecskemét – Álvarez borsot törne honfitársa, Burgos orra alá.
Budapest - Loki-Fradi és Olasz Kupa-döntő római derbivel.
Kozármisleny – Fradi-győzelem az Újpest-fakó elleni kis derbin.
Budapest - Marco Rossi: Nehéz hét, nehéz meccs vár ránk.