Hirdetés

Andrea Pirlo a Pápával példálózott a döntő előtt

Varsó – Csak az Eb-serleg lebeg az olasz dirigens szeme előtt.

Hirdetés

Tegnap este Varsóban egymásnak feszült a német és az olasz nemzeti tizenegy. Az előzetes latolgatások egyértelműen a Joachim Löw vezette német válogatottat kiáltották ki esélyesnek. A végeredmény pedig már ismert. Az olaszokat egész egyszerűen hiba volt leírni a torna előtt. Fejben hihetetlen erős a válogatott, hisz 2006-ban is a bundabotránytól volt hangos Itália, és most is ugyanez rázza meg az olasz futballt. Ennek ellenére ismét bizonyított a Squadra Azzurra, és többek között Andrea Pirlo zsenialitásának is köszönhetően ott van az Európa-bajnokság döntőjében. Ám a Juventus karmestere szerint eddig még nem értek el semmit, a java még csak most következik a spanyolok ellen.

 

Pirlo csak a serlegre gondol

 

“Még nem nyertünk semmit. Amennyiben nem győzünk vasárnap, akkor ez az EB olyan lenne, mintha elmennénk Rómába, de nem találkoznánk a Pápával. Biztosak vagyunk benne, hogy nagyszerű mérkőzést vívunk majd Spanyolországgal, de ha mi akarjuk a meccs után magasba emelni a serleget, akkor ugyanazzal a mentalitással és győzni akarással kell pályára lépnünk, mint Anglia és Németország ellen. A 2006-os világbajnokság óta gondjaink voltak a válogatottnál, hiszen nem jöttek az eredmények, de most végre sikerült ismét bejutni egy döntőbe. Most is ugyanúgy nyerni akarunk, mint hat évvel ezelőtt, bár most több fiatal is van, akik akkor még nem voltak részesei a sikernek” – mondta Andrea Pirlo.

 

(H.G.)

Kapcsolódó cikkek

Rio de Janeiro – Prandelli kiakadt Mario Balotellire.
Rio - A 100. válogatottságát  góllal ünnepelte a karmester.
Rio de Janeiro – Az olasz csapat agya a Maracanában jubilál.
Nyon – A FIFPro-csapathoz hasonló gárdát raktak össze a szavazók.

További cikkek

Belo Horizonte - Oduamadi mesterhármassal mutatkozott be.
Dortmund - A vezető szerint minden hír a távozásról hazugság.
Belo Horizonte - Káprázatos gól a művésztől, szabadrúgásból!
Jeruzsálem - A mini La Roja a hátvéd vezérletével gólt sem kapott.
Recife – Del Bosque szerint végig irányították a meccset.