Hirdetés

Andrej Arsavinék tanári játékkal gázoltak át a cseheken

Wroclaw – Petr Cech négyszer szedhette ki a labdát a hálóból.

Hirdetés

Az orosz és a cseh labdarúgó-válogatottnak jutott osztályrészül, hogy élesben esztelhesse a felsőpakonyi „gyártmányú”, tehát honfitársaink ügyességét dicsérő gyepet a wroclawi Municipal Stadionban – esőben –, és a „randevú” elején úgy tűnt, mintha Michal Bilek legénységének ízlene jobban a magyar fűszőnyeg.


Andrej Arsavinék nem igazán találták a ritmust, ellenben a Petr Jirácek vezette cseh támadógépezet igen aktív volt a mérkőzés első perceiben.

Oroszország-Csehország 4-1

Érdekes, hogy a bágyadt kezdés után gyorsan felébredt Dick Advocaat együttese, amely a 15. percben egy villámgyors kontra végén megszerezte a vezetést – már Kerzsakovnak gólt kellett volna felejnie Konsztantyin Zirjanov beadásából, de a hosszún érkező Zenit-csatár kísérlete a rövid kapufán (vagyis a labda irányára mozduló Petr Cech mozgásával ellentétesen) csattant, a kipattanót pedig nem volt nehéz dolog a hálóba tessékelni Dzagojevnek. Sikerült is neki az ujjgyakorlat.


Tíz percen belül növelte előnyét a Szbornaja (Sirokov lőtt gyönyörű gólt egy mintaszerű kontra végén), így az első félóra elteltével már 2–0-t mutatott a wroclawi aréna eredményjelzője.


Ha nem ennyi lett volna az állás, Dick Advocaaték valószínűleg agyvérzést kaptak volna Howard Webb ítélete miatt (nem látta tizenegyest érő faultnak Arsavin földrevitelét), így viszont nyugodtan mehettek az öltözőbe, annak ellenére, hogy a csehek a játékrész hajrájában mindent megtettek azért, hogy valahogy kiegyenlítsenek – a kreativitást nélkülöző beívelgetéseknél viszont többre nem nagyon futotta az erejükből.


A második negyvenöt perc Kerzsakov-helyzettel kezdődött, ám a hétfős Zenit-kontingens tagja elpuskázta a ziccert.


Nem úgy, mint pár perc múlva Pilar! A Viktoria Plzen támadója remekül indult be mélységből Plasil álompasszára, és a tizenhatoson belülre érkező labdát először eltolta a kivetődő Malafejev mellett, majd kiszorított helyzetből higgadtan gurított az üres kapuba.


A második játékrészt tekintve azonban pillanatnyi fellángolásnak (vagy „áramkimaradásnak”, ha az oroszok szemszögéből nézzük) tűnt a csehek szépítő találata, hiszen Kerzsakov egymaga mesterhármast szerezhetett volna – elég, ha csak a 45.-től a 73. percig tartó intervallumra gondolunk… –, Dzagojev viszont jó formában volt, ezt igazolta akkor, amikor kíméletlenül gólra váltotta a csereként beállt Roman Pavljucsenko passzát.


A Lokomotiv Moszkva hórihorgas, de a labdával jó barátságban lévő centere aztán egy, már-már haszontalannak látszó cselsorozat végén irgalmatlanul nagy gólt lőtt a mai napon a labdával szinte csak a hálóban találkozó Petr Cechnek, a Bajnokok Ligája-döntő hősének.


A Tottenham korábbi támadója ezzel a „beugrójával” valószínűleg kiszorítja majd Kerzsakovot, miként arra is nagy az esély, hogy a Chelsea hálóőre még sokáig megemlegeti a mai napot…

 

 

Európa-bajnokság, A-csoport

 

Oroszország–Csehország 4–1 (2–0)

Wroclaw, Municipal Stadion, 40 803 néző. V.: Howard Webb (angol)

g.: Dzagojev (15., 79.), Sirokov (24.), Pavljucsenko (82.), ill. Pilar (52.)

 


Oroszország: Malafejev – Anjukov, Ignaesevics, A. Berezuckij, Zsirkov – Sirokov, Gyenyiszov, Zirjanov, Dzagojev (Kokorin, 85.), Kerzsakov (Pavljucsenko, 73.), Arsavin

Csehország: Cech – Gebre Selassie, Sivok, M. Kadlec, Rajtoral – Rezek (Hübschman, 46.), Plasil, Rosicky, Jirácek (Petrzela, 76.), Pilar – Baros (Lafata, 86.)

 


Az online közvetítést a linkre kattintva olvashatják.

 

(H. M.)

Kapcsolódó cikkek

Moszkva - Leverte az ifistát, és nem fellebbez az ítélet ellen.
Tallin - A csehek Jerevánban diadalmaskodtak.
London - Az oroszoknak majdnem sikerült.
Nápoly – A szlovák fedezet influenzás, ezért otthon maradt.
Szentpétervár – Hulk őszinte volt, a pénz miatt váltott csapatot.

További cikkek

Manchester/New York – 2015-ben rajtolhat az amerikai farmklub.
Európa – Dobogóst sem delegál a Premier League, Szalai a 67.
London – Pipák a pipás sportszergyártóra, csak Lineker viccelt.
Moszkva/Leverkusen – Német BL-csapat vinné a Dinamo szélsőjét.
Budapest – Mijatovics nyilatkozott a Sport TV utazó riporterének.