Hirdetés

Az ETO a jól rajtoló Artner-legénység ellen javítana

Győr – Pintér Attila: „Csak a 3 pont az elfogadható a Haladás ellen.”

Hirdetés

„Sokkal nagyobb koncentrációra lesz szükség a Haladás ellen, hiszen egy egységes csapat érkezik hozzánk. Sokat kell javulnunk a helyzetkihasználásban is, csak a három pont megszerzése lehet a célunk.”

 

Aki lemaradt az NB I 2012–2013-as idényének első fordulójáról, minden bizonnyal úgy van vele, hogy a fenti mondatokat bármely, csapatával a nyitó körben vereséget szenvedő tréner mondhatta, és ebből kifolyólag igazat is adhatunk neki.

 

De mivel láttuk a Győr debreceni vendégszereplését (4–1-re nyert Loki), ezért, no meg második forduló egyik párosítása (ETO–Haladás) miatt egyértelművé válik: a bajnoki címet megcélzó Rába-partiak vezetőedzője, Pintér Attila értékelt így a szombathelyiek elleni találkozó előtt.

fotó: haladasfc.nyugat.hu

 

S valóban: a Győr nem tudott gólt lőni a kulcspillanatokban (2–1-nél és 3–1-nél; de még a 4–1-es állásnál elhibázott tizenegyes is visszahozhatta volna Sztevanovicsékat a meccsbe), ellenben hátul óriási hibákat vétett, így nem volt meglepő, hogy a BL-meccsek miatt egyre inkább tudása legjavát nyújtó DVSC könyörtelenül kihasználta a védelmi megingásokat.

 

Pintér Attilának, ahogy többször elhangzott, nyolc új játékost kell beépítenie a csapatba, ami ugye nem megy egyik pillanatról a másikra, ráadásul Mihai Dina megsérült, Koltai Tamás játéka pedig kérdéses (ugyanakkor Dinjar visszatérhet a védelembe), tehát a körülményeket ismerve is kijelenthető, hogy nem lesz könnyű dolga az ETO-nak az Egri FC-t hazai pályán 4–2-re legyőző Haladás ellen.

 

Márpedig a szombathelyiek Győrbe is a három pont reményében utaznak. Honlapunk a karakteres támadójátékra képes együttes trénerét, Artner Tamást kérdezte a találkozó előtt.

 

– Az Eger ellen hátrányból fordítottak, és végül 4–2-re győztek. Az akkor látott játékból milyen elemek szükségesek ahhoz, hogy az ETO ellen is három pontot szerezzetek?

– A második félidőben bemutatott támadójátékra mindenképpen lehet építeni, ugyanakkor az Eger ellen elkövetetett védekezési hiábakat nem lehet megismételni a Győr ellen. Úgy gondolom, vagyunk olyan formában, hogy megfelelő összpontosítással és az erősségeink kihangsúlyozásával a szombati találkozón is elérhetjük a céljainkat.

 

– Halmosi Péter a bordáját fájlalta a héten. Bevethető lesz az ETO ellen?

– A mai edzés alapján azt mondhatom, hogy igen.

 

– Múltkor nagy melegben, 17 órától kellett játszaniuk. A 19 órás kezdés már „emberibb”, ugye? Egyébként hogy bírják a játékosok a „mínuszokat”?

– Vallom, hogy a nagy hőség visszavesz a teljesítményből néhány százalékot. A hétórás kezdés valóban előrelépés, ez az idő már alkalmas arra, hogy megfelelő minőségű futballt láthassanak a szurkolók.

 

 

OTP Bank Liga, 2. forduló

 

Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás

Győr, ETO Park, szombat, 19.00 (Duna Tv). V.: Solymosi Péter (Lémon O., ifj. Varga G.)

 

A várható összeállítások:

Győr: Sztevanovics – Tokody, Lipták, Lang, Dinjar – Svec, Andrics, Kamber, Pátkai, Trajkovics – Kronaveter.

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Tóth P. – Iszlai, Rajos/Halmosi – Nagy D., Nagy G., Radó – Kenesei.

 

(H. M.)

Kapcsolódó cikkek

Budapest - Feszültség, kiállítások, gólok, avagy rangadó a Bozsikban.
Győr – A vezetőedző szeretné folytatni a jó sorozatot.
Budapest - Az ETO szombaton, a PMFC hétfőn fogadja ellenfelét.
Budapest - A Kispestnek kell a 3 pont, az ETO eredménykényszer nélkül.
Miskolc – Takács Péter szerint jó úton járnak. INTERJÚ!

További cikkek

Budapest - Feszültség, kiállítások, gólok, avagy rangadó a Bozsikban.
Budapest - A BKV előre álította meg a Nyugati csoport bajnokát.
Miskolc – Kovac Zoltán szerint szerénynek kell maradniuk.
Miskolc – Gödör-ügy, kiállítás, két tizenegyes, Póti kapus lett.
Győr – A vezetőedző szeretné folytatni a jó sorozatot.