Hirdetés

Belgiumba utazott az Újpest edzőtáborozni

Budapest - Négy kapus és tizenhat mezőnyjátékos bizonyíthat.

Hirdetés

Július 9. és 21. között Belgiumban, Sint-Truidenben készül a 2012/2013-as bajnokságra az Újpest FC.

Az már korábban biztos volt, hogy a lilák megmérkőznek a Sint-Truiden, az Al-Faisaly és a Royal Antwerp együtteseivel. A szakmai stáb kérésére azonban sikerült lekötni még egy edzőmeccset, így az említett három találkozón kívül Július 11-én a belga élvonalbeli KV Kortrijk csapatával is összecsapnak majd Vermes Krisztiánék.

Jos Daerden úgy döntött, húsz játékosra számít az edzőtáborban. Sérülése miatt nem tarthat a csapattal Lázár Bence és a szerdán megműtött Simon Krisztián. A csatár itthon folytatja a rehabilitációs munkát, a szélső pedig még három hétig járógipszet kénytelen viselni - írta az Újpest honlapja.

Az utazó keretből kimaradó labdarúgók hétfőtől Víg Péter irányítása alatt az Újpest FC B csapatában folytatják a felkészülést.

Az Újpest FC utazó kerete:
Kapusok: Balajcza Szabolcs, Horváth Tamás, Banai Dávid, Floszmann Tamás
Mezőnyjátékosok: Vermes Krisztián, Litauszki Róbert, Bojan Mihajlovics, Pollák Zoltán, Nagy Patrik, Szokol Zsolt, Dusan Vasziljevics, Balogh Balázs, Nikolas Proesmans, Grégory Christ, Remili Mohamed, Barczi Dávid, Kovács Dániel, Kabát Péter, Bavon Tshibuabua, Zamostny Balázs

Kapcsolódó cikkek

Budapest – Garami rossz passzokról, Prukner üresjáratokról beszélt.
Budapest/Vác - Az edző szerint páran nem azt tették, amit kért.
Vác – A lilák kipipálták a kötelezőt az egriek ellen, de…
Vác - Marc Leliévre csak a győzelemben hisz az egriek ellen.
Budapest - Közel ötven óvodás lepte meg a lila-fehéreket.

További cikkek

Miskolc – Kovac Zoltán szerint szerénynek kell maradniuk.
Miskolc – Gödör-ügy, kiállítás, két tizenegyes, Póti kapus lett.
Győr – A vezetőedző szeretné folytatni a jó sorozatot.
Budapest - Az ETO szombaton, a PMFC hétfőn fogadja ellenfelét.
Budapest – Garami rossz passzokról, Prukner üresjáratokról beszélt.