Hirdetés

Benczés újra kispadon ülhet

Miskolc – Benczés Miklóst nem keresték a pécsi vezetők.

Hirdetés

Nehéz az edzők élete, szokták mondani. Főleg akkor, ha épp kispad nélkül találja magát a tréner. Lassan véget ér a bajnokság, és játékosok átigazolásain kívül beindul a magyarországi edzőkeringő is – így, most azok is reménykedhetnek, akik épp csapat nélkül tengetik a mindennapjaikat.

Benczés Miklós

Benczés Miklóst a tavasz folyamán állították fel a DVTK kispadjáról, már akkor biztos volt benne a futballszakma, hogy a fiatal és tehetséges edző nem marad sokáig kispad nélkül. A szezon végének a közeledtével több együttesnél felmerült a neve. Honlapunk kérdezte a szakvezetőt.

 

– Mivel telnek mostanában a napjai?

– Volt a ház körül elég sok elmaradt munka, próbálok benne segíteni, most ebben veszem ki a részem. Az angolnyelv-tudásomon is szeretnék javítani. Ezek mellett természetesen voltak puhatolózások több klubtól is, és ezen csapatok feltérképezésén dolgozom jelenleg, hogy ha elvállalom a feladatot, akkor képben legyek mindennel.

 

– Lehet tudni, mely együttesekről van szó?

– Nem mondhatom meg, ugyanis ha elárulom a gárda nevét, akkor a többi kapu azonnal bezárul. Azt mondják majd: már tárgyalok az egyik csapattal, akkor ők más után néznek, nem fognak érdeklődni tovább. Egyelőre nem beszélhetek semmi konkrétumról. Sokáig nem várhatok, mivel lassan kezdődik a felkészülés a következő szezonra.

 

– Sajtóhírek szerint Ön a legesélyesebb a pécsi kispadra. Ennek mennyi az igazságalapja?

– Meglep a hír, én nem tudok róla. Senkivel nem beszéltem a pécsi vezetők közül, engem még nem kerestek meg. Szerintem nem én vagyok az első számú jelölt a Mecsekalján.

 

– Nyomon követi még a DVTK meccseit?

– Televízióban és élőben is néztem találkozókat. A legutóbbi hazai összecsapást nem láttam, mert pont az egyik olyan együttes meccsén voltam, ahol felmerült a nevem mint edzőjelölt, és ott térképeztem fel a csapatot. Egyébként a Diósgyőrnek szeretnék sok sikert kívánni.


(H. G.)

Kapcsolódó cikkek

Miskolc – A védő szeretne megfelelni a szurkolóknak.
Diósgyőr - "Nekik kilencven perc, nekem viszont az élet!"
Budapest – Horváth a bírókról, Kovac a továbbiakról beszélt.
Miskolc – Kovac Zoltán szerint szerénynek kell maradniuk.
Miskolc – Gödör-ügy, kiállítás, két tizenegyes, Póti kapus lett.

További cikkek

Kozármisleny – Fradi-győzelem az Újpest-fakó elleni kis derbin.
Budapest - Marco Rossi: Nehéz hét, nehéz meccs vár ránk.
Eger - A megbízott edzővel már megállapodott. Interjú!
Győr - Jó meccsen, hazai siker a dobogósok csatáján. GALÉRIA, VIDEÓ
Budapest - A kispestiek olasz támadója ismét tarthatatlan volt.