Hirdetés

Bertus Lajos az Európa Ligába vágyik a KTE-vel

Kecskemét – A tehetséges játékos nem számolgat, csak futballozik.
 

Hirdetés

A hátralévő három bajnoki tétje a Kecskemétnek nem más, mint a negyedik hely megszerzése, ami akár Európa Liga-helyezést is érhet. Bár a nemzetközi szereplés lehetősége több szempontból is képlékeny, a KTE fiatal támadója, Bertus Lajos elmondása szerint ettől nem kevésbé motivált a csapat.


Bertus Lajos az Európa Ligáról álmodikBertus Lajos az Európa Ligáról álmodik

 

A 21 éves labdarúgó a Videoton elleni vereség körülményeire is kitért.
- Nagyon jól lezárták a területeket, egyszerűen nem tudtunk mögéjük kerülni a mérkőzés során, így igazi helyzeteket sem tudtunk kialakítani. Ilyen helyzetben az átlövések jelenthetnek fegyvert, ezzel próbálkoztunk mi is, de sajnos, ezek nem jártak sikerrel, elmaradt a gól.
Három forduló van hátra a bajnokságból, a KTE pedig csak két pontra áll, a negyedik Honvéd együttese mögött.
- Nem számolgatunk, hogy mennyi pontot is kellene ahhoz szerezni, hogy odaérjünk, viszont a sorsolást megnéztük. Amennyiben jól tudunk szerepelni az utolsó három mérkőzésen, akkor jó eséllyel pályázunk a negyedik helyre.
A Győr eltiltása még a levegőben lóg, így jó végjátékot követően újra az EL-ben indulhatna a lila-fehér klub.
- Beszélgettünk már róla, hogy a negyedik hely Európa Ligát érhet, ez pedig külön motivációt jelent számunkra természetesen. Nagy siker lenne, ha újra a nemzetközi porondon szerepelhetne a KTE.
(kecskemetite.hu)

Kapcsolódó cikkek

Magyarország - Maradt tét a hátralévő fordulókra.
Budapest - A vezetőedző hisz még két győzelemben.
Olaszország – A Milant a Fiorentina, az Udinesét a Lazio előzné meg.
Amszterdam - Ismét az utolsó pillanatban bukott a csapatuk.
Amszterdam - A sokat bántott csatár vb, Eb, BL és EL címvédő egyszerre.

További cikkek

Lisszabon – Bobál Gergely-góllal győzték le a házigazdákat.
Magyar Kupa – Ha az ETO nyeri a döntőt, övé a Szuperkupa is. VIDEÓ!
Amszterdam - Hollandiában feküdt kés alá a Fradi brazilja.
Budapest - A magyar rekorder szerint a Debrecen nyeri a döntőt.
Budapest – A magyar válogatott és a Juventus várja a győzteseket.