Hirdetés

Cazorla egy álom megvalósításáért küzd

Málaga Volt csapata testén át vitt volna az út Európába.

Hirdetés

A spanyol válogatott középpályás tegnap este visszatért régi sikerei színhelyére, az El Madrigalba, a Villarreal szentélyébe. A nyáron klubot váltó játékos, úgy tűnik, jól döntött, hiszen míg jelenlegi csapatával a Bajnokok Ligáját érő pozíciókért harcol, addig a Sárga Tengeralattjáró a kiesés ellen küzd. Cazorla a visszatéréséről és az álmairól beszélt nyilatkozatában:

Hét forduló van még hátra és még semmi sem biztos. Jelenleg kiváltságos helyzetben vagyunk, de tudjuk sok csapat harcol ugyanazokért a célokért. Egy győzelemmel vagy vereséggel fel-le lehet ingázni a tabellán. A tervünk egy álom volt, amikor elkezdődött a bajnokság, de az igazság az, hogy nem reméltük, hogy olyan magasságokba érünk, hogy a Bajnokok Ligáját érő helyen végezhetünk. A csapat jól teljesített az egész idényben, és most nagyon kell összpontosítanunk, hogy az álmunkat elérjük. Kemény meccs elé nézünk, mi a saját játunkat fogjuk játszani, labdát tartunk így kontrolláljuk a mérkőzést, és remélhetőleg sok helyzetünk adódik belőle. Az én visszatérésem furcsa lesz, de egyben boldog is. Igazából csak egy számít, hogy a pályán legyek és jól teljesítsek.”

Santi Cazorla gólt lőtt a Villarrealnak, de kikapott a Málaga

Ha Malaga legyőzte volna a Villarrealt a 33. fordulóban, akkor Cazorláék felkúsztak volna a harmadik helyre, megelőzve a Valenciát, míg a Sárga Tengeralattjáró lőtávolságban marad a kiesés ellen harcoló csapatokkal szemben.

És Cazorla ki is tett magáért, a 64. percben megszerezte a vezetést jelenlegi csapatának, de aztán jött a hihetetlen fordítás: előtt Marcos Senna egyenlített a 83. percben, majd a 94. percben Hernán Pérez a győzelmet is megszerezte a hazaiaknak.

A Villarreal így most 35 ponttal a 17., hét ponttal megelőzve a már kieső helyen álló, azaz 18. Zaragozát, Pintér Ádám klubját.

 

A tegnap esti 2-1 videója:

Kapcsolódó cikkek

Nyon - Ha a spanyolok kiharcolják, elindulhatnak az EL-ben.
Palma de Mallorca - A hazaiak megverték a Betist.
Zaragoza - Bilbaói fordítás, kieső helyen a kék-fehérek.
La Coruna - A kék-fehér csapat egy percre a vonal fölé került.
Sevilla – Tartja a lépést a Real Sociedad a Valenciával.

További cikkek

London – Jakabfi Zsanették a címvédő Lyon ellen játszanak.
München – Az 1860 München kiimádkozta a Bundesliga-licencet.
Madrid - A portugál aranylabdás 50 pazar találata.
Serie A - Massimo Gobbi találata az év gólja címre is esélyes.
Róma - A hagyományok mellett a jövőbeli sikereket is előrevetíti.