Hirdetés

A Chelsea harcba szállt Moussa Dembéléért

London – A BL-győztesnek az MU-val kell megvívnia a belgáért.

Hirdetés

10 millió font. Nagyjából ennyiért már „vihető” is Moussa Dembélé, a Fulham támadó középpályása, aki remek fizikai adottságai és játékintelligenciája mellett a góljainak köszönhetően került a topcsapatok látókörébe.

 

A hírek szerint Sir Alex Ferguson már régóta nagy csodálója a belga fedezetnek, aki – elképzelése szerint – ideális párost alkothatna a minden bizonnyal napokon belül aláíró Kagava Sindzsivel.


A 24 éves futballista viszont a Chelsea fiatalítási projektjébe is tökéletesen passzolna – Eden Hazard (21) leigazolása legalábbis ebbe az irányba mutat –, ráaádásul, ahogy fentebb jeleztük, az ára sem lenne horribilis, mivel a Falusiakhoz csak egy évig köti a szerződése.

Moussa Dembélé

Lehet, hogy a Fulham ezen a nyáron hasonló okokból kénytelen lesz megválni Clint Dempseytől is – a Vörös Ördögök mellett az Arsenal érdeklődéséről, no meg arró lehetett olvasni, hogy az amerikai válogatott középpályás szeretné magát kipróbálni a Bajnokok Ligájában –, miként az is valószínű, hogy a napokon belül szabadon igazolhatóvá váló Andy Johnson az Egyesült Arab Emirátusok felé veszi az irányt.


(thesun.co.uk, H. M.)

Kapcsolódó cikkek

Kaposvár - A védő a legutóbb a kiesett Csákvár futballistája volt.
Székesfehérvár - A spanyol védő két évet játszott Magyarországon.
Dortmund - A vezető szerint minden hír a távozásról hazugság.
Budapest – Új edzőközpont és új stadion is épülhet Kispesten.
Zaragoza – Belga, holland vagy görög csapatba tarthat. 

További cikkek

Ázsia - Irán, Ausztrália és Dél-Korea is repülhet Brazíliába.
Barcelona - A kapitány újabb négy hét kihagyásra számíthat.
Jeruzsálem – Thiago triplázott az olaszok elleni Eb-döntőben. VIDEÓ
Moszkva – A Kubany Krasznodar trénere a horvát edző utóda.
Moszkva – A Liverpool sürgeti a magyar szélső átigazolását.