Hirdetés

Dárdai Pál szerint a fővárosiak kiharcolják a bennmaradást

Berlin – A Pro-licencért dolgozik a berliniek korábbi kiválósága.

Hirdetés

A 35 éves Dárdai Pál – aki még ma is a berlini szurkolók egyik legnagyobb kedvence – az MTI-nek elmondta, hogy bizakodó a Hertha bennmaradását illetően.

A híres Olimpiai Stadionban csütörtökön 75 ezren szurkolnak majd a kék-fehéreknek, akik a Pécsett született és a Hertha színeiben összesen mintegy 300 mérkőzést játszó sportember szerint jobbak ellenfelüknél. Dárdai szerint minden remény megvan arra, hogy volt csapata csütörtökön Berlinben, de a jövő keddi, düsseldorfi visszavágón is legyőzi ellenfelét, és ezáltal biztosítja bennmaradását a Bundesliga első osztályában. Mindebben jelentős szerepe van a 72 éves, korábban a görög válogatottal Európa-bajnok Otto Rehhagelnek, aki tavasszal rendkívül válságos helyzetben vette át a csapat irányítását. Ennek ellenére bizonyos, hogy Rehhagel az osztályozó remélt sikere ellenére sem marad a berlinieknél, akiknek irányítását minden valószínűség szerint a Hoffenheim, majd a Schalke korábbi edzője, Ralf Rangnick vagy pedig a több német, illetve külföldi csapatot is „megjárt” Christoph Daum veszi át.


Dárdai Pál – aki játékosként tavaly vett búcsút a Bundesliga első osztályától – az interjúban elmondta: mostanra immár az amatőröknél is abbahagyta az elmúlt egy évben egyfajta levezetésként folytatott futballt. Jelenleg minden erejét, illetve energiáját a Hertha-utánpótlás képzésének, valamint a hivatalos edzői képesítés megszerzésének szenteli.


Az edzői tanfolyamot egyébként – a munkáltatójának számító berlini klub vezetőinek engedélyével – nem Németországban, hanem Magyarországon kezdte, és első lépcsőben az A-licencet már megszerezte. A jövőt illetően a profiknál való edzői tevékenységhez szükséges Pro-licenc megszerzése a cél, és Dárdai reméli, hogy ezzel kapcsolatos tanulmányait – ezúttal is Magyarországon – minél előbb megkezdheti. De addig sem tétlenkedik, jelenleg ugyanis a Hertha 17 éven aluli csapatánál másodedző.


A Berlinben élő Dárdai Pál büszkén mesélte, hogy a család kék-fehérbe öltözött. Három fia, Pál, Márton és Bence ugyanis szintén a Hertha különböző szintű utánpótlás, illetve serdülő együtteseinél bontogatja szárnyait, és minden remény megvan arra, hogy édesapjuk örökébe lépnek.


Ami pedig a Bundesliga most véget ért szezonját illeti, Dárdai szerint Borussia Dortmund – a Bayern Münchent megelőzve – méltán lett bajnok. Azt azonban a korábbi labdarúgó szinte biztosra vette, hogy a Német Kupa szombati döntőjében a bajorok visszavágnak a dortmundiaknak. A Bajnokok Ligája május 19-i müncheni döntőjében az angol Chelsea ellenében pedig minden a Bayern mellett szól, de nem kizárt, hogy a sors mégis meglepetést rejteget – jelentette ki az MTI-nek Dárdai Pál.


(mti)

Kapcsolódó cikkek

München – A hasonmás szívesen találkozna az „eredetijével”. 
Frankfurt – Íme a német bajnoki szezon öt parádés találata.
Miskolc – Remivel búcsúzott Luque, Fernando és Kovac.
München – A francia szélső jól érzi magát a Bayernnél.
Szombathely - Bajner a Borussia sztárjaival ünnepelt. INTERJÚ!

További cikkek

Fortaleza – Visszavágtak a brazilok a londoni olimpiai döntőért. VIDEÓ
München – Bayern-drukkerek tízezrei segítenek az árvíz áldozatain.
Fortaleza – Dante, Hulk és társaik szolidarítanak a tüntetőkkel.
New York – 2015 nyarán indulhat a 16 csapatos pénzgyár.
Barcelona - A katalánok ex-elnöke az AS-nak beszélt a tervéről.