Hirdetés

David Luiz: „A világ minket figyel majd”

London – A Chelsea hátvédje bevetésre készen várja a BL-döntőt.

Hirdetés

David Luiz felépült az őt körülbelül egy hónapra harcképtelenné tevő sérüléséből (combhajlítóizom-húzódás), ez pedig minden bizonnyal remek hír a Kékek hátsó alakzatában a Barcelona elleni BL-elődöntő után nagy „károkat” felmérni kénytelen Chelsea-edző Roberto Di Matteo számára.

Az utoljára a Tottenham elleni FA-kupa-elődöntőn játszó brazil bekk jobban nem is időzíthette volna a visszatérését, hiszen John Terry és Braniszlav Ivanovics eltiltás miatt nem lehet ott a pályán a szombat esti Bajnokok Ligája-döntőn, amelyen a londoni alakulat a Bayern München stadionjában mutathatja meg a bajor sztárgárdának, hogy mennyit ér a szigetországi virtus – már ha létezik ilyen a 21. századi angol klubfutballban…


„Gyerekkorom óta arról álmododom, hogy pályára lépek egy ilyen kaliberű mérkőzésen, és tessék, szombat este az álomból valóság lehet – kezdte mondandóját Luiz. – Az egész világ megáll majd, hogy megnézze a találkozót, az édesanyám és az édesapám pedig eljön Münchenbe, hogy nekünk szurkoljon, ez pedig nagyon boldoggá tesz.


A 25 éves futballista annak ellenére optimista, hogy az előbb említett centerhalfok mellett a középpálya két motorja, a portugál Raul Meireles és a Barca elleni BL-elődöntő visszavágón létfontosságú (és pazar) gólt szerző brazil Ramires is hiányozni fog a Chelsea-ből – persze, más felfogással nehéz is lenne eredményt elérni egyéni és csapatszinten egyaránt.


„Nem kérdés, hogy négy kulcsjátékosunkat kell pótolnunk, mint ahogy sem, hogy képesek vagyunk megoldani ezt a feladatot. Természetes, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében olyan csapattal nézel farkasszemet, amely rendkívül jó erőkből áll, és megérdemli, hogy a trófeáért játsszon. Rendkívül nehéz dolgunk lesz a Bayern München ellen, amely ráadásul hazai pályán szerepel majd – éppen ezért gondolom azt, hogy a BL-finálé a világ legnehezebb meccse. Az előző héten a Dortmunddal játszottak, és bár kikaptak 5–2-re, látszott rajtuk, hogy nagyon veszélyesek, ráadásul az a vereség nyilván felhergelte őket, úgyhogy óvatosnak kell lennünk.”


Tudva azt, hogy az André Villas-Boas irányítása alatt szenvedő és gyakran önmaga karikatúrájává váló Chelsea mekkora utat tett meg Roberto Di Matteo „hatalomátvétele” óta, és ismerve a Kékek történelmét – még nem nyertek BEK-et/BL-t –, egyet kell értenünk Luizzal, aki amondó: „Szombat este csak a győzelem számít.”


(chelseafc.com, H. M.)

Kapcsolódó cikkek

London - A spanyol támadó hű marad a szerződéséhez.
London - Egy évvel hosszabbított a gólerős játékmester.
London - A középpályás még csak kedvező ajánlatról beszél.
Amszterdam - A Benfica futballozott, a Chelsea győzött.
EL - A finálé résztvevőinek BEK-, BL-, és KEK-diadalai! VIDEÓ

További cikkek

Anglia – Küzdelem a dobogóért, Ferguson 1500. meccsén búcsúzik.
Madrid - Falcaónak dalt írtak a szurkolók, hogy maradjon.
Sevilla – Tartja a lépést a Real Sociedad a Valenciával.
Párizs – Csapatkapitányként vezethette a pályára a PSG-t.
Genova – A genovaiak idén oda-vissza legyőzték a bajnokot.