Hirdetés

A Deportivo egy év után visszajutott az élvonalba

A Coruna - Egy fordulóval a vége előtt már bajnok a Depor.

Hirdetés

A Deportivo La Coruna egy évvel a kiesése után rögtön visszajutott az első osztályba a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A galíciai csapat vasárnap 2-1-re legyőzte a vendég Huescát, ezzel megnyerte a Segunda Divisiónt, ugyanis egy fordulóval a vége előtt négy ponttal előzi meg a Celta Vigót és hattal a Valladolidot.

A másodosztályból az első két helyezett automatikusan feljut, míg a 3-6. pozícióban végző csapatok rájátszásban döntenek az utolsó élvonalba jutást érő hely megszerzéséről. A Deportivo tavaly húsz év után esett ki az első osztályból, 2000-ben bajnok, 2002-ben pedig kupagyőztes volt, és rendszeres szereplője volt az európai kupaküzdelmeknek.
(mti)

Kapcsolódó cikkek

La Coruna - A kék-fehér csapat egy percre a vonal fölé került.
A Coruna – Csak egy pontot ért a pontatlanságuk.
Valencia - A nyomozás tényét a szövetség is megerősítette.
Spanyolország – A Deportivo és a Bilbao nem bírt egymással.
Madrid – Tiltakoznak a brit koronagyarmat UEFA-tagsága ellen.

További cikkek

London – Jakabfi Zsanették a címvédő Lyon ellen játszanak.
München – Az 1860 München kiimádkozta a Bundesliga-licencet.
Madrid - A portugál aranylabdás 50 pazar találata.
Serie A - Massimo Gobbi találata az év gólja címre is esélyes.
Róma - A hagyományok mellett a jövőbeli sikereket is előrevetíti.