Hirdetés

Derbi vs. tüntetés

Budapest - Szombaton csúcsra járatják a rendőrséget.

Hirdetés

 

Vélhetően igen kevés fővárosi rendőr élvezheti majd a szabad szombat áldásait az előttünk álló hétvégén. Az Újpest-Ferencváros derbi önmagában  is kiemelt kockázatú esemény, mondhatni, még a kiemeltek közül is kiemelkedik. A hagyományok nemcsak a szurkolókat mozgatják meg, hanem a rend éber őreit is csúcsra járatják.
 
Ezúttal azonban nem kötheti le maradéktalanul a rendfenntartók figyelmét a Szusza Ferenc Stadion és környéke, mert a mérkőzéssel egy időben politikai megmozdulásra is sor kerül. A Jobbik szombaton, 15 órai kezdettel demonstrációt tart a fővárosban, ahol két pártközpont között fognak felvonulni. A "kékek" mellett így maga a demonstráló párt is megosztja erőit, hiszen köztudomású, hogy a jobbikos szimpatizánsok közül sokan kötődnek a labdarúgáshoz. Információink szerint a sport varázsa ezúttal erősebbnek bizonyulhat, mert a futball szerelmesei inkább a Megyeri út felé veszik az irányt. Ott telt ház lesz.
(F.L.V.)
 

fotó: 1885.hu

Kapcsolódó cikkek

Budapest – Garami rossz passzokról, Prukner üresjáratokról beszélt.
Vác - Marc Leliévre csak a győzelemben hisz az egriek ellen.
Budapest - Különleges meccs lesz, többféle szempontból.
Budapest - Az MTK ellen nem léphet pályára a szélső.
Budapest - A védő szerint még nem elég jó a Ferencváros.

További cikkek

Miskolc – Kovac Zoltán szerint szerénynek kell maradniuk.
Miskolc – Gödör-ügy, kiállítás, két tizenegyes, Póti kapus lett.
Győr – A vezetőedző szeretné folytatni a jó sorozatot.
Budapest - Az ETO szombaton, a PMFC hétfőn fogadja ellenfelét.
Budapest – Garami rossz passzokról, Prukner üresjáratokról beszélt.