Hirdetés

Dick Advocaat lesz a PSV edzője – az Eb után

Eindhoven – Az edző visszatér korábbi sikerei színhelyére.

Hirdetés

A PSV Eindhoven vezetői bejelentették, hogy egyéves szerződést kötnek az Európa-bajnokság után Dick Advocaattal, az orosz válogatott jelenlegi szövetségi kapitányával.

A 64 éves holland szakember 1995 és 1998 között már volt a PSV edzője, s a csapattal 1996-ban Holland Kupát, egy évvel később pedig bajnokságot nyert. Azóta a skót Glasgow Rangers, a német Borussia Mönchengladbach és az orosz Zenit vezetőedzője, illetve a holland, a dél-koreai, valamint a belga válogatott szövetségi kapitánya volt, jelenleg pedig a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-re készülő orosz nemzeti csapat szakmai munkáját irányítja.


A PSV Eindhoven a csalódást keltő harmadik helyen végzett a holland bajnokságban, így a következő szezonban nem indulhat a Bajnokok Ligájában.


A klubvezetők nem hozták nyilvánosságra a szerződés anyagi részleteit, de annyit elárultak, hogy a tréner visszautasított egy rendkívül kedvező oroszországi ajánlatot, hogy visszatérhessen Eindhovenbe.


Dick Advocaat május elsején, a Voetbal International nevű szaklapnak nyilatkozva árulta el, hogy odahaza, korábbi klubcsapatánál folytatja pályafutását. Az oroszokhoz 2010 áprilisában két plusz két évre írt alá, de hogy miért nem marad az Európa-bajnokság után is a válogatottnál, annak okairól nem beszélt.


(mti)

Kapcsolódó cikkek

Eindhoven - Jobb gólkülönbséggel ezüstérmes a PSV. VIDEÓ!
Párizs – A dicshimnusz ellenére a Sakho, Koscielny páros kezdhet.
Serravalle/Doha – Ferdinand: 20 éve jobbak voltak az angolok.
Glasgow – „Neandervölgyi" nyilatkozat a Dundee Utd. edzőjétől.
Telki – A csatár gondolkodásra késztetné a kapitányt. .INTERJÚ!

További cikkek

Birmingham - Az angolok júliusban találkoznak az NB II bajnokával.
London – Elmarad a pikáns találkozás a fináléban.
Torino – Már „csak” a Real Madriddal kell dűlőre jutni.
Anglia - Még a QPR is csaknem 40 millió fontot zsebel be.
Szokásos heti élő közvetítési ajánlónkkal jelentkezünk. (x)