Hirdetés

A Duna TV-n a nyitány rangadója, Fradi-KTE a Sport1-en

Budapest – A DVSC-Győr rangadóval rajtol a bajnokság.

Hirdetés

Ha valakit érdekel a magyar NB I – márpedig mindenfajta kimutatás szerint lekörözik nézettségben a hazai mérkőzések még a topligák szuperrangadóit is -, akkor úgy is végigcsemegézheti a hétvégéket, hogy fel sem áll a fotelból.
Tudniillik fordulónként a lehetséges nyolcból hét mérkőzést közvetít az állami televízió és a Sport TV. Péntekre kettő (ritkábban egy), szombatra és vasárnapra három-három (olykor négy) NB I-es mérkőzés jut, ezekből egyedül a vasárnapi második – rendszerint 16.30-kor vagy 17.00 órakor kezdődő – összecsapást nem tűzi műsorára egyik tévécsatorna sem.
 Az első három fordulóban – az olimpia miatt – az MTVA-t a műholdas Duna Televízió képviseli, amely kétségtelenül szűkebb körben fogható, mint a földi sugárzású adók, a MTV1 augusztus 17-én és 18-án lép be a Haladás-DVTK és az Újpest-Ferencváros meccs közvetítésével.

 

győr-DVSC rangadóval indul az NB I

fotó: nso.hu

 


Az első választás joga minden esetben az MTVA-é volt.
Az első négy forduló műsorrendje:

1.    forduló:

HALADÁS SOPRON BANK - EGRI FC, 07.27. péntek 17.00, Sport1
DVTK - ÚJPEST FC 07.27. péntek 19.00, Duna TV
MVM-PAKS - PMFC-MATIAS, 07.28., szombat 17.00, Sport1
DVSC-TEVA - GYŐRI ETO FC 07.28., szombat 19.00, Duna TV
FERENCVÁROSI TC - KTE-PHOENIX MECANO, 07.28., szombat 20.45, Sport1
MTK BUDAPEST - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI, vasárnap 15.30, Duna TV
FGSZ SIÓFOK - BUDAPEST HONVÉD, 07.29. vasárnap 17.00
VIDEOTON FC - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC, 07.29. vasárnap 18.30, Sport2

2. forduló:

LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - MVM-PAKS, 08.03. péntek 17.00, Sport1
EGRI FC - FGSZ SIÓFOK, 08.03. péntek 19.00, Duna TV
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - DVSC-TEVA, 08.04. szombat 17.00, Sport1
GYŐRI ETO FC - HALADÁS SOPRON BANK, 08.04. szombat 19.00, Duna TV
PMFC-MATIAS - FERENCVÁROSI TC, 08.04. szombat 20.45, Sport1
ÚJPEST FC - VIDEOTON FC, 08.05. vasárnap 15.30, Duna TV
KTE-PHOENIX MECANO - MTK BUDAPEST, 08.05. vasárnap 17.00
BUDAPEST HONVÉD - DVTK, 08.05. vasárnap 18.30, Sport2

3. forduló:

GYŐRI ETO FC - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI, 08.10. péntek 17.00, Sport1
FGSZ SIÓFOK - HALADÁS SOPRON BANK, 08.10. péntek 19.00, Duna TV
DVSC-TEVA - KTE-PHOENIX MECANO, 08.11. szombat 17.00, Sport1
DVTK - EGRI FC, 08.11. szombat 19.00, Duna TV
FERENCVÁROSI TC - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC, 08.11. szombat 20.45, Sport1
VIDEOTON FC - BUDAPEST HONVÉD, 08.12. vasárnap 15.30, Duna TV
MTK BUDAPEST - PMFC-MATIAS, 08.12. vasárnap 17.00
MVM-PAKS - ÚJPEST FC, 08.12. vasárnap 18.30, Sport2

4. forduló:

KTE-PHOENIX MECANO - KAPOSVÁRI RÁKÓCZI, 08.17. péntek 19.00, Sport1
HALADÁS SOPRON BANK - DVTK, 08.18. szombat 14.00, MTV 1
PMFC-MATIAS - DVSC-TEVA, 08.18. szombat 18.30, Sport1
FGSZ SIÓFOK - GYŐRI ETO FC, 08.18. szombat 20.45, Sport1
BUDAPEST HONVÉD - MVM-PAKS, 08.19. vasárnap 16.30
ÚJPEST FC - FERENCVÁROSI TC, 08.19. vasárnap 16.30, MTV 1
LOMBARD PÁPA TERMÁL FC - MTK BUDAPEST, 08.19. vasárnap 16.30
EGRI FC - VIDEOTON FC, 08.19. vasárnap 18.30, Sport2

 

(chga)
 

További cikkek

Debrecen – Máté Péter változtatna a forgatókönyvön. INTERJÚ!
Kecskemét – Álvarez borsot törne honfitársa, Burgos orra alá.
Budapest - Loki-Fradi és Olasz Kupa-döntő római derbivel.
Kozármisleny – Fradi-győzelem az Újpest-fakó elleni kis derbin.
Budapest - Marco Rossi: Nehéz hét, nehéz meccs vár ránk.