Hirdetés
A DVTK és az Újpest is elkezdi
Miskolc/Budapest – Hétfőtől minden NB I-es együttes munkában lesz.
Hirdetés
Â
Már csak két csapat játékosai nem kezdték el a felkészülést a 2012/2013-as bajnoki szezonra. HétfÅ‘n azonban az Újpest és a DiósgyÅ‘r is nekifog a munkának, Ãgy teljesség válik az NB I-re készülÅ‘ együttesek névsora.Â
Â
A DVTK csapatánál reggel kilenc órakor találkoznak a futballisták, ahol elÅ‘ször bemutatják az együttesnek az új vezetÅ‘- és pályaedzÅ‘t, Sisa Tibort és Dzurják Józsefet. A boon.hu információi szerint a foglalkozás fél tÃzkor veszi kezdetét, amit majd követ még egy edzés délután 17 órától. A DiósgyÅ‘r technikai igazgatója, Sztavinovszki Botond az Észak-Magyarországnak elmondta 80-90%-ban összeállt a felkészülés programja. A miskolci együttes várhatóan idén is részt vesz majd a szombathelyi Király Kupán.
Â
Az Újpest is a hét elején kezdi a közös munkát, azonban a nagy bejelentésekre keddig várniuk kell a lila-fehérek szurkolóinak, ugyanis akkor fogják sajtótájékoztató keretében bemutatni az új szerzeményeket. A felkészülésrÅ‘l annyit lehet biztosra tudni, hogy az elsÅ‘ hetekben hazai környezetben készül majd Jos Dearden együttese. A IV. kerületi gárda NB II-es csapatokkal is megmérkÅ‘zik majd a nyári munka során, illetve az Újpest hivatalos honlapja szerint július 9. és július 21. között két hétre Belgiumba utaznak. Méghozzá Sint-Trudienbe megy edzÅ‘táborozni a csapat, ahol több edzÅ‘meccs vár a lilákra, köztük július 20-án a Royal Antwerp FC ellen bizonyÃthat majd az Újpest.
(H.G.)
Â

Kapcsolódó cikkek
Eger – Az Egri FC megegyezett korábbi másod- és kapusedzőjével.
Szombathely - Százhúsz százalék ellen a fiatalok. INTERJÚ
Diósgyőr - "Nekik kilencven perc, nekem viszont az élet!"
Kecskemét - A csatár úgy érzi, végre megtalálta önmagát.
Felcsút – Kovács István után újabb szombathelyi tehetség a radaron.
További cikkek
Lisszabon - Gól nélköli döntetlenre végeztünk a csehekkel.
Eger – Az Egri FC megegyezett korábbi másod- és kapusedzőjével.
Pápa – Szűcs Lajos és Melczer Vilmos is hisz a győzelemben. INTERJÚ!
Szombathely - Százhúsz százalék ellen a fiatalok. INTERJÚ
Felcsút - Gera Zoltán csapata átruccan Ausztriából játszani.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetÃtés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 29. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.24., péntek | |
| Újpest FC - Haladás | 17.00 |
| Lombard Pápa - Siófok | 19.00 |
| 2013.05.25., szombat | |
| Kaposvár - MVM Paks | 14.00 |
| Honvéd - Egri FC | 16.00 |
| Győri ETO - MTK Budapest | 16.00 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| DVSC-Teva - FTC | 16.30 |
| Kecskemét - Videoton | 18.30 |
| 2013.05.27., hétfő | |
| PMFC - DVTK | 18.30 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.25., szombat | |
| KBSC - Orosháza | 18.00 |
| Szeged - Balmaz Kamilla | 18.00 |
| Vasas - DVSC-Deac | 18.00 |
| FTC II - Újpest II | 18.00 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Mezőkövesd - Cegléd | 18.00 |
| Békéscsaba - Honvéd | 18.00 |
| Szolnok - Putnok | 19.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.24., péntek | |
| Puskás Akadémia - Tatabánya | 15.00 |
| Győri ETO II - Gyirmót | 18.00 |
| 2013.05.25., szombat | 18.00 |
| Sopron - BKV Előre | 18.00 |
| Csákvár - Veszprém | 18.00 |
| Kozármisleny - ZTE II | 18.00 |
| Haladás - SZTK | 18.00 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Baja - Kaposvár II | 11.00 |
| Paks II - Ajka | 18.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Elődöntők | |
|---|---|
| 2013.04.23, kedd | |
| Bayern München - Barcelona | 4-0 |
| 2013.04.24, szerda | |
| Borussia Dortmund - Real Madrid | 4-1 |
| 2013.04.30, kedd | |
| Real Madrid - Borussia Dortmund | 2-0 |
| 2013.05.01, szerda | |
| Barcelona - Bayern München | 0-3 |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 2-1 |
| Liverpool - QPR | 1-0 |
| Manchester City - Norwich | 2-3 |
| Newcastle - Arsenal | 0-1 |
| Southampton - Stoke | 1-1 |
| Swansea - Fulham | 0-3 |
| Tottenham - Sunderland | 1-0 |
| WBA - Manchester United | 5-5 |
| West Ham - Reading | 4-2 |
| Wigan - Aston Villa | 2-2 |
Az állás: 1. Manchester United 88, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 2-2 |
| Bologna - Genoa | 0-0 |
| Torino - Catania | 2-2 |
| Pescara - Fiorentina | 1-5 |
| Cagliari - Lazio | 1-0 |
| Siena - Milan | 1-2 |
| Roma - Napoli | 2-1 |
| Palermo - Parma | 1-3 |
| Inter - Udinese | 2-5 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 37. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Getafe - Rayo | 20.00 |
| Valencia - Granada | 20.00 |
| Osasuna - Sevilla | 20.00 |
| Real Sociedad - Real Madrid | 20.00 |
| Malaga - Deportivo | 20.00 |
| Espanyol - Barcelona | 20.00 |
| Valladolid - Celta Vigo | 20.00 |
| Atletico Madrid - Mallorca | 20.00 |
| Betis - Zaragoza | 20.00 |
| Bilbao - Levanta | 20.00 |
| Az állás: 1. Barcelona 94, 2. Real Madrid 81, 3. Atl. Madrid 72, 4. Real Sociedad 62, 5. Valencia 62, ...17. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|



