nb1.hu

Esterházy: Veszélyes, kiszámíthatatlan ellenfél jön

Budapest – „Görög-szakértőnk”: Nem fog megremegni a lábuk. INTERJÚ

Nem csak az ellenfél új szövetségi kapitánya és átalakuló kerete miatt sötétben tapogatózó Dárdai Pál, de igazából még a görögök sem tudják, mire számíthatnak a vasárnapi, budapesti Eb-selejtező mérkőzésére készülő labdarúgó-válogatottjuktól. Ezzel kapcsolatban az nb1.hu megkérdezte Esterházy Mártont, aki a 80-as években az AEK Athén csatáraként, majd a Panathinaikoszt is erősítve a görög bajnokság egyik sztárja volt.

 

A Honvéd háromszoros bajnoka az AEK tavalyelőtti csődje kapcsán adott interjújában már elmondta honlapunknak: nem csak sokan megismerik Görögországban (akár egy-egy nyaralás alkalmával is), de máig tartja a kapcsolatot több szurkolóval, korábbi játékostársaival és elnökével. Most pedig nem csak mi, de a görög újságíró-kollégák is gyakran hívják a hétvégi mérkőzés kapcsán. Őket persze elsősorban a magyar válogatottról alkotott véleménye érdekli, míg mi inkább a csoportban egyelőre utolsó görögökről kérdeztük.

 

Fotó: hvg.hu

 

– Milyen ellenfélre számíthatunk?

– Nagyon veszélyesre. Már csak az új szövetségi kapitányuk (az uruguayi Sergio Markarián – a szerk.) miatt is kiszámíthatatlanok most a görögök. Ő korábban több klubcsapatnál is dolgozott Görögországban, de senki sem tudhatja, hogy a rendelkezésére álló egy-két hét alatt mire megy a válogatottal, úgy, hogy még edzőmérkőzést sem játszhattak. Egy azonban biztos: mindenképpen jó játékosok alkotják majd a csapatát, akik erős bajnokságokban, jó csapatokban futballoznak, és akik nagyon elszántak lesznek.

 

– Beszélt mostanában, a vasárnapi meccs apropóján görög ismerősökkel?

– Máig többekkel tartjuk a kapcsolatot, de ahogy a magyar újságírók kérdeznek engem a görög csapatról, úgy a mérkőzés közeledtével egyre sűrűbben érdeklődnek nálam a görög lapok munkatársai, illetve rádiósok is a magyar válogatottról. Ők sem igazán tudják, mire számíthatnak, így igazából nekem sincsenek információim. Mindenképpen nagyon harcos, éles mérkőzés lesz. Az ősszel elhullajtott pontjaik miatt nekik már egy döntetlen is rossz eredmény lenne, ha meg akarnak előzni minket, most már itt is, ott is győzniük kell. Nekünk pedig a hátralévő hazai meccseinken lenne fontos nyernünk.

 

– Ismerve a görögök mentalitását, milyenek lehetnek ebben a szorult helyzetükben?

– A jelenlegi helyzetük ellenére hihetetlen önbizalommal rendelkeznek, mint általában azok a sikeres élsportolók, akik tisztában vannak azzal, milyen jól felkészültek az előttük álló feladatokra. Abban kár is lenne reménykednünk, hogy megremeg a lábuk…

 

– … pedig most nekik van több veszítenivalójuk.

– Valóban túl vannak néhány fiaskón, de ez inkább csak kisiklás a részükről. Emlékezhetünk a válogatottjuk kettőezer-négyben megnyert Európa-bajnokságára, azóta a rendszeres részvételükre a világversenyeken, illetve a klubcsapataik jó szereplésére a nemzetközi kupákban. Ebben is rejlik a sport szépsége: a tavalyi, gyenge eredményeik után itt egy új év, új edző, új keret, és az egyiknek szinte semmi köze a másikhoz. Mint ahogy egyik meccsnek sincs köze a másikhoz. Máskülönben számíthatnánk például arra is, hogy a világbajnok németek a tegnapi, Ausztrália elleni kettő-kettő után majd leszerepelnek vasárnap, Grúziában is, pedig aligha így történik. Visszatérve a görögökre, akárhány ponttal is állnak most, önbizalommal teli, jó játékosok alkotják a csapatukat.

 

– Kimegy a meccsre?

– Kimegyek.

 

– Milyen eredményt tippel?

– Ha nem is tippelnék, de természetesen nagyon szeretném, ha nyernénk. Tehát szoros meccsen győzelmet várok Dárdai Pál csapatától. Viszont nem minden áron. Sok múlik majd azon, hogy a helyzeteinket hogyan tudjuk kihasználni. A realitás talán inkább az, hogy nekünk most egy döntetlen sem lenne rossz eredmény egy magasan kvalifikált ellenféllel szemben. Sokat segíthet a közönség támogatása is, még akkor is, ha én még nem hallottam egyetlen olyan meccsről sem, amelyet a szurkolók nyertek volna meg. Ráadásul a túlzott elvárás akár el is vihet egy csapatot, belehajszolhat egy meggondolatlan játékba. Ugyanakkor a finnek ellen is láthattuk, hogy az akarat, az elszántság, a férfias küzdőszellem, önbizalommal és alázattal párosulva mennyit jelent. Minderre nagy szükség lesz most is.

 

HAG

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC