Hirdetés

A "fél ország" nem hisz a Fradi-aranyban

Budapest - Látogatóink nem osztják a vezetők optimizmusát.

Hirdetés

 

A Ferencváros vezérkara kijelentette, a csapat harcban lesz a bajnoki aranyéremért. Az első mérkőzésen a zöld-fehérek 1-1-et játszottak a Kecskeméttel, de az eredményből még nem szabad messzemenő következtetést levonni, mert a Videoton (az aranyérem egyik fő várományosa) sem tudta legyőzni hazai pályán a Lombardot.
 
Szakmai berkekben, szurkolói körökben a hangzatos kijelentés óta beszédtéma, mire viheti a bajnokságban a Détári-csapat. Éppen ezért megkérdeztük honlapunk látogatóit, hogyan vélekednek a zöld-fehérek esélyeiről.
 
A reprezentatívnak mondott politikai közvéleménykutatásoknál 1000, 1200 embert szoktak megkérdezni, majd az így kapott eredményeket vetítik le az egész lakosságra nézve. A kapott voksok számának ismeretében tehát nyugodtan kijelenthetjük, a fél ország nem bízik abban - jelenleg - hogy az FTC a bajnoki aranyéremért harcol majd. 
 
Szavazásunk
Harcban lesz a Ferencváros a bajnoki aranyért?
Igen 83 szavazat
Nem 453 szavazat
(s.z.)
 

Kapcsolódó cikkek

Amszterdam - Hollandiában feküdt kés alá a Fradi brazilja.
Budapest - Marokkói csapattal cserélhet játékosokat a Fradi.
Magyarország - Maradt tét a hátralévő fordulókra.
Budapest - Különleges meccs lesz, többféle szempontból.
Budapest - Az MTK ellen nem léphet pályára a szélső.

További cikkek

Budapest – Csodálkozott, hogy a Honvéd nem tarolni jár Újpestre.
Budapest – A Gazprom révén szurkolhatnak a londoni BL-döntőn.
Budapest - A jelen lévők elfogadták Kubatov Gábor beszámolóját.
Szombathely - A hírek szerint bőven van tartozás a Hali-játékosok felé.
Budapest - Juhász újra a válogatottban, újoncok között ott van Lovrencsics is.