Hirdetés

Fellebbezhet a ZTE

Zalaegerszeg – A kiesés ellenére a jövőt tervezik, a stadiont is befejezik.

Hirdetés

Minden ZTE-szurkolónak fáj a kedvencek kiesése, de a háttérben már megkezdődött az építkezés. Ennek egyik jele, hogy híreink szerint Nagy Ferenc tulajdonos azért nem volt ott a Videoton elleni meccsen, mert külföldi tárgyalásokon tartózkodott. A klubnál egyértelmű az álláspont: egyből vissza kell kerülni az élvonalba.

ZTE-stadion

Az elhatározást az is bizonyítja, hogy a tervek szerint jövőre - támogatók felkutatásával majd bevonásával - befejeznék a félig kész stadion felújítását, amely az egyik legmodernebb honi aréna lehet.

 

Természetesen a mindennapok sem kerülnek feledésbe. A klub hivatalosan még nem kapta meg az MLSZ-től a tegnapi fegyelmi határozatokat, amelyek alapján a Videoton ellen kiállított két játékosukat (Safet Jahic és Leon Panikvar) augusztus 31-ig eltiltotta, de amint ez megtörténik, várható, hogy fellebbezést nyújt be.


(s.z.)

KapcsolĂłdĂł cikkek

Budapest - A Honvéddal nem állapodtak meg, maradt Győr.
Zalaegerszeg - Húsz másodpercig oxigénhiányos állapotban volt. 
Zalaegerszeg - Simon Antal ül le a kék-fehérek kispadjára.
Debrecen - A kedvezőtlen időjárás miatt máskor tartják meg. 
London – A következő idény előtt leplezik le az alkotást.

További cikkek

Győr – Sérülések is nehezítették a Győr dolgát az MK-fináléban.
Budapest - A Loki edzője a finálé előtt és után is gratulált Pintérnek.
Budapest – Már a szünet után érezte: harmadszor is fordítanak.
Budapest – A tarthatatlan Coulibaly jelentette a különbséget. KÉPGALÉRIA!
Felcsút – Kovács István után újabb szombathelyi tehetség a radaron.