Hirdetés
FTC: Szabics is képben lehet
Budapest - A sportnapilap szerint hazatérhet Ausztriából.
Hirdetés
A Nemzeti Sport információi szerint hazatérhet a Sturm Grazban légióskodó Szabics Imre, és újra magára húzhatja a Ferencváros szerelését. Értesüléseink szerint a zöld-fehérek emellett megegyeztek Böde Dániel és Alekszandar Alempijevics átigazolásáról is.
Szabics Imre tizenhárom éve állt légiósnak, de könnyen megeshet, hogy a nyáron hazatér. A Nemzeti Sport információja szerint újra magára öltheti a Ferencváros szerelését.
„Csak akkor érdemes hazajönnöm, ha mentálisan és fizikailag is olyan állapotban vagyok, amellyel az engem esetleg szerződtető csapat hasznára lehetek. Itthon levezetni nem áll szándékomban, nem szeretném a nimbuszomat lerombolni – mondta a cseh meccs előtt lapunknak Szabics, aki a hazatérésére célzó kérdést sejtelmesen kommentálta. – Meglátjuk, mit hoz a jövő…”
A jelenleg a válogatottal az írek ellen készülő támadó nem éppen a legjobb szezonját futotta a Sturmmal, amelynél távozott az elnök, a vezetőség és az edző is, a csapat pedig végül az ötödik helyen végzett. Szabicsot még két évig köti szerződés a graziakhoz, így kérdés, hogy a Fradi milyen feltételek mellett tudná megszerezni.
Emellett úgy tudjuk, megszületett az egyezség Böde Dániel és Alekszandar Alempijevics megszerzéséről is. Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a közelmúltban már elárulta, nem állnak messze a szerződtetésüktől. A korábbi hírek alapján Bödéért 200 ezer eurót fizethet a Fradi a Paksnak, míg Alempijevics szabadon igazolható, miután nem hosszabbított a Kecskeméttel.
Szabics Imre a válogatott sajtófélóráján nem kommentálta esetleges klubcseréjét, annyit mondott: személyesen még nem tárgyalt a zöld-fehérekkel.
(nso.hu)
Kapcsolódó cikkek
Budapest – A román játékos a válogatottba is szeretne bekerülni.
Budapest - A régi Fradi-pályát teljes egészében elbontották.
Debrecen - A város közrendjének, közbiztonságának fenntartása a fontos.
Budapest – A Fradi edzője jövőre bajnoki címet ünnepelne. INTERJÚ
Budapest - Marokkói csapattal cserélhet játékosokat a Fradi.
További cikkek
Kozármisleny – Fradi-győzelem az Újpest-fakó elleni kis derbin.
Budapest - Marco Rossi: Nehéz hét, nehéz meccs vár ránk.
Eger - A megbízott edzővel már megállapodott. Interjú!
Győr - Jó meccsen, hazai siker a dobogósok csatáján. GALÉRIA, VIDEÓ
Budapest - A kispestiek olasz támadója ismét tarthatatlan volt.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetítés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 29. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.24., péntek | |
| Újpest FC - Haladás | 0-1 |
| Lombard Pápa - Siófok | 0-1 |
| 2013.05.25., szombat | |
| Kaposvár - MVM Paks | 1-0 |
| Bp. Honvéd - Egri FC | 3-0 |
| Győri ETO - MTK Budapest | 1-0 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| DVSC-Teva - FTC | 16.30 |
| Kecskemét - Videoton | 18.30 |
| 2013.05.27., hétfő | |
| PMFC - DVTK | 18.30 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.25., szombat | |
| KBSC - Orosháza | 2-4 |
| Szeged - Balmaz Kamilla | 1-1 |
| Vasas - DVSC-Deac | 2-1 |
| FTC II - Újpest II | 3-0 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Mezőkövesd - Cegléd | 18.00 |
| Békéscsaba - Honvéd | 18.00 |
| Szolnok - Putnok | 19.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.24., péntek | |
| Puskás Akadémia - Tatabánya | 0-1 |
| Győri ETO II - Gyirmót | 0-1 |
| 2013.05.25., szombat | |
| Sopron - BKV Előre | 2-0 |
| Csákvár - Veszprém | 0-0 |
| Kozármisleny - ZTE II | 1-1 |
| Haladás - SZTK | 1-1 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Baja - Kaposvár II | 11.00 |
| Paks II - Ajka | 18.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 2-1 |
| Liverpool - QPR | 1-0 |
| Manchester City - Norwich | 2-3 |
| Newcastle - Arsenal | 0-1 |
| Southampton - Stoke | 1-1 |
| Swansea - Fulham | 0-3 |
| Tottenham - Sunderland | 1-0 |
| WBA - Manchester United | 5-5 |
| West Ham - Reading | 4-2 |
| Wigan - Aston Villa | 2-2 |
Az állás: 1. Manchester United 88, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 2-2 |
| Bologna - Genoa | 0-0 |
| Torino - Catania | 2-2 |
| Pescara - Fiorentina | 1-5 |
| Cagliari - Lazio | 1-0 |
| Siena - Milan | 1-2 |
| Roma - Napoli | 2-1 |
| Palermo - Parma | 1-3 |
| Inter - Udinese | 2-5 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 37. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Getafe - Rayo | 20.00 |
| Valencia - Granada | 20.00 |
| Osasuna - Sevilla | 20.00 |
| Real Sociedad - Real Madrid | 20.00 |
| Malaga - Deportivo | 20.00 |
| Espanyol - Barcelona | 20.00 |
| Valladolid - Celta Vigo | 20.00 |
| Atletico Madrid - Mallorca | 20.00 |
| Betis - Zaragoza | 20.00 |
| Bilbao - Levanta | 20.00 |
| Az állás: 1. Barcelona 94, 2. Real Madrid 81, 3. Atl. Madrid 72, 4. Real Sociedad 62, 5. Valencia 62, ...17. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|




