Hirdetés

Ha nem verik meg a Pápát, már akkor menesztik Détárit

Budapest – A holland Ricardo Moniz lesz a Fradi új edzője

Hirdetés

Ahogy az nso.hu elsőként megírta, valóban Ricardo Moniz lesz a Ferencvárosi TC új edzője.


A 48 éves holland szakember – aki júniusban távozott az FC Red Bulla Salzburg csapatától – bő egy hete már járt az Albert Flórián Stadionban, és az nb1.hu informátorainak elmondása szerint már akkor megegyezett a Fradi vezetőivel. Sőt, ha netán a zöld-fehérek nem tudták volna legyőzni a harmadik fordulóban a Pápát, már akkor szerződést bontanak Détárival – csakhogy a zöld-fehérek kiállítással, vitatható tizenegyessel tarkított mérkőzésen 4-1-re felülmúlták a Veszprém megyei csapatot.

 

Ricardo Moniz lesz a Fradi új edzője

 


Úgy értesültünk, hogy Détári már egy hete is tudott Moniz érkezéséről, ezért nem tudott örülni igazán a Pápa fölényes legyőzésének, és ezért nyilatkozott olyan furcsán, kártyapartikat emlegetve az edzések helyett…
Moniz érkezésével – aki állítólag az Otten-vonal protezsáltja – az is érthetővé válik, hogy vajon miért nem játszott Mark Otten, a csapat holland védő-középpályása az elmúlt fordulókban.

 

(chga)
 

Kapcsolódó cikkek

Budapest - Maurice Trapp jűnius 20-án érkezik az FTC-hez.
Budapest - A Fradi fedezete a családdal és lábtenisszel pihen.INTERJÚ!
Győr – Bajnokesélyes csapatra csak személycserékkel lát esélyt.
Debrecen - Ricardo Moniz büszke, mert csapata legyőzte a Lokit.
Debrecen – Máté Péter változtatna a forgatókönyvön. INTERJÚ!

További cikkek

Győr - Az argentin-olasz támadó három plusz egy évre érkezett.
Budapest - Maurice Trapp jűnius 20-án érkezik az FTC-hez.
Debrecen – Új stadionja átadásáig kényszerhelyzetben a DVSC.
Debrecen – A kapus újra bizonyítaná, helye van a csapatban. INTERJÚ
Budapest - A háttérben már zajlanak a puhatolózások.