Hirdetés
„Ha valaki értéket használ, azért fizetnie kell”
Budapest – A sztárügyvéd szerint nehezen támadható a kocsmaadó.
Hirdetés
Heves érzelmeket korbácsolt az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) azon törekvése, hogy jogdíjat szedjen a nyilvános sportközvetítésekért. Az MTVA ugyanis a sportkocsmáktól – illetve azoktól a vendéglátó egységektől, amelyek a június 8-án kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság, illetve a július 27. és augusztus 12. között zajló londoni olimpia közvetítéseit a saját televíziójukon a kocsma közönségének nézni engedik – jelentős összeget követel jogdíj címén. Ez az összeg 50 ezer forinttól akár 950 ezer forintig is terjedhet, a vendéglátó egység méretétől és forgalmától függően.

Amikor tegnap felkerült honlapunkra a hír, özönleni kezdtek a kommentek, és egyetlen olyan sem akadt, amely egyet értett volna az intézkedéssel. Azonnal el is keresztelték kocsmaadónak a befizetendő összeget.
Nyilván a kérdés ennél bonyolultabb – végtére is ki az, aki szívesen, önként, befizetne bármit is az államkasszába?!
Mi mindenesetre megkérdeztünk egy neves ügyvédet, dr. Ruttner Györgyöt, vajon méltányos lehet-e egy ilyen „adónak” csúfolt, de valójában nem adójellegű költség?
„Nézze, nem példátlan az ilyesmi, az előadóművészek is kapnak royaltyt, szerzői jogdíjat a dalaikat játszó vendéglátó egységek tulajdonosaitól, ugyanebbe a kategóriába tartozik ez az úgynevezett kocsmaadó vagy fociadó is. Az elv a következő: ha valaki egy értéket használ, akkor azért fizetnie kell. Az Európa-bajnoki futballmérkőzések vagy az olimpiai versenyek sugárzási joga pedig vagyoni értékű jog, amelyért az MTVA nyilván jókora pénzeket fizetett a jogtulajdonosnak, tehát az UEFA-nak vagy a NOB-nak. Biztos, hogy ezek az elvek érvényesülnek, amikor az MTVA pénzt kér a sportesemények kereskedelmi célú sugárzásáért. Nyilván lesznek perek, de nehezen tudom elképzelni, hogy a bíróság megkérdőjelezné az MTVA jogát ahhoz, hogy pénzt kérjen a tulajdonáért”, mondta Ruttner doktor.
Schulek Csaba, az MTVA nemzetközi projektvezetője szerint teljesen jogszerű és igazságos, hogy a kocsmák jogdíjat fizessenek a meccsek sugárzásáért.
„Az UEFA nagyon komoly pénzért adta el az MTVA-nak a közvetítési jogot, s nekünk ezt a pénzt valahogy ki kell termelnünk. Fontos hangsúlyozni, hogy itt nem adóról beszélünk, még ha a köznyelv annak is nevezi. Gondolom, azt egyetlen kocsmatulajdonos sem vitatja, hogy a mi meccsközvetítéseink révén ők bevételre tesznek szert – hiszen a vendég nem csupán a sörért megy be a kocsmába, hanem azért, hogy meccsnézés közben fogyaszthassa az italát. Szóval, nincs kétségem afelől, hogy jogszerűen és méltányosan járunk el. Már csak azért is, mert külföldön szinte mindenhol fizetnek a kocsmák a jogtulajdonosnak. De két napon belül részletes közleményt bocsátunk ki az üggyel kapcsolatban”, mondta Schulek.
(chga)
Kapcsolódó cikkek
További cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetítés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.17., péntek | |
| Haladás - Lombard Pápa | 2-1 |
| Paks - Debrecen | 1-2 |
| 2013.05.18., szombat | |
| Ferencváros - MTK | 2-0 |
| Egri FC - Újpest | 1-2 |
| Siófok - PMFC | 1-0 |
| Videoton - Kaposvár | 2-1 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| DVTK - Kecskemét | 2-1 |
| Honvéd - Győri ETO | 2-0 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 27. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Orosháza - Vasas | 4-1 |
| Honvéd-MFA - Nyíregyháza | 0-3 |
| Putnok - Mezőkövesd | 2-3 |
| DVSC-DEAC - Békéscsaba | 1-1 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Újpest FC II - Szeged 2011 | 2-1 |
| Balmaz Kamilla - KBSC | 1-1 |
| Cegléd - Ferencváros | 1-1 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 27. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| ZTE - Csákvár | 4-0 |
| Tatabánya - Győri ETO II | 3-0 |
| Ajka - Haladás II | 3-0 |
| Veszprém - Baja | 3-0 |
| Gyirmót - Paks II | 3-0 |
| 2013.05.12., vasárnap | |
| SZTK - Kozármisleny | 1-1 |
| Kaposvár II - Sopron | 3-1 |
| BKV Előre - Puskás Akadémia | 2-1 |
| Tabella, statisztikák |
| Magyar Kupa, 6. forduló | |
|---|---|
| 2013.04.16., kedd | |
| Vasas - DVSC-Teva | 0-3 |
| 2013.04.17., szerda | |
| Videoton - Győri ETO | 0-2 |
| 2013.05.07., kedd | |
| DVSC-Teva - Vasas | 3-1 |
| 2013.05.08., szerda | |
| Győri ETO - Videoton | 1-2 |
| Elődöntők | |
|---|---|
| 2013.04.23, kedd | |
| Bayern München - Barcelona | 4-0 |
| 2013.04.24, szerda | |
| Borussia Dortmund - Real Madrid | 4-1 |
| 2013.04.30, kedd | |
| Real Madrid - Borussia Dortmund | 2-0 |
| 2013.05.01, szerda | |
| Barcelona - Bayern München | 0-3 |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 2-1 |
| Liverpool - QPR | 1-0 |
| Manchester City - Norwich | 2-3 |
| Newcastle - Arsenal | 0-1 |
| Southampton - Stoke | 1-1 |
| Swansea - Fulham | 0-3 |
| Tottenham - Sunderland | 1-0 |
| WBA - Manchester United | 5-5 |
| West Ham - Reading | 4-2 |
| Wigan - Aston Villa | 2-2 |
Az állás: 1. Manchester United 88, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 2-2 |
| Bologna - Genoa | 0-0 |
| Torino - Catania | 2-2 |
| Pescara - Fiorentina | 1-5 |
| Cagliari - Lazio | 1-0 |
| Siena - Milan | 1-2 |
| Roma - Napoli | 2-1 |
| Palermo - Parma | 1-3 |
| Inter - Udinese | 2-5 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 36. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.08., szerda | |
| Celta Vigo - Atletico Madrid | 1-3 |
| Real Madrid - Malaga | 6-2 |
Primera División, 36. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Getafe - Valencia | 0-1 |
| Granada- Osasuna | 3-0 |
| Sevilla - Real Sociedad | 1-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Levante - Rayo | 2-3 |
| Deportivo - Espanyol | 2-0 |
| Real Zaragoza- Bilbao | 1-2 |
| Barcelona - Valladolid | 2-1 |
| 2013.05.20., hétfő | |
| Mallorca - Real Betis | 1-0 |
| Az állás: 1. Barcelona 91, 2. Real Madrid 81, 3. Atl. Madrid 72, 4. Real Sociedad 62, 5. Valencia 62, ...17. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|



