Hirdetés

Hat éve tűnt el, de csak most indult nyomozás

Budapest - Egy fiatal labdarúgó tragikus története.

Hirdetés

 

Az NB III-as Turában szereplő Raynay Zoltán 2006 nyarán turai mérkőzése után barátaival bulizni indult a Hajógyári-sziget egyik szórakozóhelyére, ám sohasem jutott be.
 
Ügyében azonban csak a napokban indult nyomozás - írta a Blikk. Eltűnésekor jó barátja, a Való Világ 3-ban feltűnt Ágica is égre-földre kereste, de hiába. A rendőrség nem állítja száz százalékig, hogy a fiatalt megölték, de felvetődött a gyanú. Az aktáját az eltűntként nyilván tartott Strehó Gergőével együtt akkor nyitották ki, amikor kiderült, hogy a szigeti szórakozóhelyek tulajdonosa, V. László a gyanú szerint főrendőröknek fizetett, hogy hagyják békén birodalmát.
 
"Most elsősorban tanúkat várunk, akik a tudnak valamit a fiatal halálának körülményeiről, azonban az elmúlt hat évben valamiért nem akartak erről beszélni – mondta a Blikknek Fülöp Valter, a BRFK bűnügyi helyettese, aki arra biztatta a tanúkat, jelentkezzenek bátran, semmitől nem kell tartaniuk.
 
"Arra pontosan már nem emlékszem, hogy a Dokk vagy a Bed Beach nevű helyre mentek, arra viszont igen, hogy sem a barátaitól, sem pedig a biztonsági őröktől nem kaptam arra választ, hogy az öcsém miért nem ment be a szórakozóhelyre – emlékezett vissza Rajnay Attila, Zoltán bátyja, aki akkoriban a Tatabánya futballistája volt, később a Pápa csapatát erősítette, ma az NB III-ban játszik, Újbudán. – Az elmúlt napok fejleményeit látva bíztam abban, hogy Zoli aktáját is újra előveszik, mert hat évvel ezelőtt hiába nyomoztak. Soha nem nyugodtunk bele abba, hogy a testvérem véletlenül fulladt a Dunába."
 
A tehetséges focistát az egyik barátja utoljára telefonálni látta 2006. június 3-án éjfél után nem sokkal. A barátnője, akivel akkor beszélt, 15 perccel később visszahívta, de akkor már ki volt kapcsolva a mobilja. Holttestét a Bem rakpartnál 11 nappal később találták meg.
 
A rendőrségi határozat szerint a fiú ittasan fulladt a Dunába, ám a boncolási jegyzőkönyv szerint a tüdejében alig volt víz, és erőszakra utaló külsérelmi nyomokat találtak a testén, amelyekről nem tudták megállapítani, a halál előtt vagy után kerültek a testre.
 

Kapcsolódó cikkek

London – Az amerikai válogatott „coming out”-ja lavinát indíthat el.
Buenos Aires – Lionel Messi számára K. O.-val érhet fel ez a hír.
Japán - A másik ágon az al-Ahli-Corinthians csapatával találkozik.
Budapest – A dietetikus és/vagy a sportorvos állítja össze a programot.
Szombathely – A játékos szerint több pontja is lehetne a Halinak

További cikkek

Budapest – Cordella szerint Tandia és Ignjatovics is kelendő.
Pécs - Egyelőre több a távozó, mint az érkező.
Miskolc - A tréner hisz Rudolf Gergelyben és Elek Ákosban.
Budapest - Három vb-selejtezőt is végigizgulhatunk.
Pécs - Több kölcsönjátékos is visszatért Kozármislenyből.