Hirdetés
Ibra: Most már megértem Mourinhót!
Barcelona – Magasra csapnak az indulatok a Nesta-büntető körül.
Hirdetés
Nehezen emészti meg a Milan a tegnap este a Nou Campban, a Barcelonától elszenvedett 3-1-es vereséget, amellyel búcsúzott a Bajnokok Ligájától. Illetve nem is annyira a vereség ténye fáj, hanem az a mód, ahogyan elszenvedték az olaszok. A két tizenegyes, és azok közül is a második, amely valóban vitatható körülmények született.
Zlatan Ibrahimovic, az egykori Barca-játékos, az olaszok egyenlítő góljának előkészítője nagyon szomorú volt. „Kiegyenlítettünk, és akkor ítélt még egy tizenegyest a bíró a katalánoknak. Pedig a labda nem is volt játékban! Lehet, hogy volt egy lökés, vagy akármi, de a labda nem volt játékban, amikor Kuipers fütyült. Nagyon úgy néz ki, hogy az UEFA két bizonyos csapatot szeretne látni a döntőben… - nyilatkozta a svéd a Viasat Fotboll nevű televíziónak. – A Barcának nincs szüksége ilyesmire. A világ legjobb csapatáról beszélünk. Most már kezdem érteni Mourinho nyilatkozatait, amikor ide utazik Barcelonába a csapatával. Most, hogy mindezt átéltem egyes szám első személyben, mindent értek. Ha Kuipers befújta a két tizenegyest ellenünk, akkor azt is be kellett volna fújnia, amikor Mascherano szabálytalankodott. A második tizenegyes agyonvágott bennünket. Ha az nincs, akkor ötven-ötven százalék lett volna a továbbjutási esély. Persze nemcsak a bírót kell hibáztatnunk”, csillantotta meg a végén az önkritika morzsáját a hórihorgas center.

Ehhez Massimiliano Allegri, a Milan szakvezetője ennyit tett hozzá: „A jobbik csapat ment tovább, de a másoik tizenegyes nagyon fura volt…”
Pep Guardiola, a Barca trénere így vélekedett: „Már a kisgyerekeknek is tanítják, hogyha visszahúzol, lerántasz valakit a tizenhatoson belül, az tizenegyes. Érdekes, akkor senki sem háborgott, amikor a San Siróban felrúgták Alexis Sánchezt és Puyol, azaz két tiszta tizenegyest nem adtak meg a javunkra. Úgy látszik, Ibra jóban akar lenni Mourinhóval… Ami tény, az a következő: ötödször vagyunk megszakítás nélkül a BL elődöntőjében. Ötödször!”
Az edző kitért egyéb szakmai vonatkozásokra is:
„Most sokkal több helyzetet alakítottunk ki, mint két éve. Huszonegy lehetőségünk adódott a Milan három gólveszélyes szituációjával szemben. Huszonegy! Egy olasz csapat ellen!!! Nem győzhetünk mindig hat-nullra, a Milan nagyon erős csapat. De benn vagyunk a négy között, és ez a lényeg.”
A kétes tizenegyes videója:
(chga)
Kapcsolódó cikkek
További cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetítés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 29. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.24., péntek | |
| Újpest FC - Haladás | 0-1 |
| Lombard Pápa - Siófok | 0-1 |
| 2013.05.25., szombat | |
| Kaposvár - MVM Paks | 1-0 |
| Bp. Honvéd - Egri FC | 3-0 |
| Győri ETO - MTK Budapest | 1-0 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| DVSC-Teva - FTC | 16.30 |
| Kecskemét - Videoton | 18.30 |
| 2013.05.27., hétfő | |
| PMFC - DVTK | 18.30 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.25., szombat | |
| KBSC - Orosháza | 2-4 |
| Szeged - Balmaz Kamilla | 1-1 |
| Vasas - DVSC-Deac | 2-1 |
| FTC II - Újpest II | 3-0 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Mezőkövesd - Cegléd | 18.00 |
| Békéscsaba - Honvéd | 18.00 |
| Szolnok - Putnok | 19.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.24., péntek | |
| Puskás Akadémia - Tatabánya | 0-1 |
| Győri ETO II - Gyirmót | 0-1 |
| 2013.05.25., szombat | |
| Sopron - BKV Előre | 2-0 |
| Csákvár - Veszprém | 0-0 |
| Kozármisleny - ZTE II | 1-1 |
| Haladás - SZTK | 1-1 |
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Baja - Kaposvár II | 11.00 |
| Paks II - Ajka | 18.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 2-1 |
| Liverpool - QPR | 1-0 |
| Manchester City - Norwich | 2-3 |
| Newcastle - Arsenal | 0-1 |
| Southampton - Stoke | 1-1 |
| Swansea - Fulham | 0-3 |
| Tottenham - Sunderland | 1-0 |
| WBA - Manchester United | 5-5 |
| West Ham - Reading | 4-2 |
| Wigan - Aston Villa | 2-2 |
Az állás: 1. Manchester United 88, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 2-2 |
| Bologna - Genoa | 0-0 |
| Torino - Catania | 2-2 |
| Pescara - Fiorentina | 1-5 |
| Cagliari - Lazio | 1-0 |
| Siena - Milan | 1-2 |
| Roma - Napoli | 2-1 |
| Palermo - Parma | 1-3 |
| Inter - Udinese | 2-5 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 37. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.26., vasárnap | |
| Getafe - Rayo | 20.00 |
| Valencia - Granada | 20.00 |
| Osasuna - Sevilla | 20.00 |
| Real Sociedad - Real Madrid | 20.00 |
| Malaga - Deportivo | 20.00 |
| Espanyol - Barcelona | 20.00 |
| Valladolid - Celta Vigo | 20.00 |
| Atletico Madrid - Mallorca | 20.00 |
| Betis - Zaragoza | 20.00 |
| Bilbao - Levanta | 20.00 |
| Az állás: 1. Barcelona 94, 2. Real Madrid 81, 3. Atl. Madrid 72, 4. Real Sociedad 62, 5. Valencia 62, ...17. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|



