Hirdetés

Így süllyedt el a Sárga Tengeralattjáró

Villarreal – Hat éve még BL-elődöntőt játszott, most meg kiesett.

Hirdetés

Mintha tegnap lett volna: 2006 áprilisában a Villareal játékosai és szurkolói még afeletti bánatukban zokogtak, hogy a Sárga Tengeralattjárónak becézett csapat legjobbja, emblematikus figurája, Juan Román Riquelme kihagyta a tizenegyest az Arsenal elleni visszavágón, s ezzel nem jutott be a spanyol alakulat a Bajnokok Ligája párizsi fináléjába.

Ez volt hat éve, ma pedig a szebb napokat látott együttes búcsúra kényszerült a spanyol élvonalból, a Primera Divisiónból.

De emlékezzünk még egy picit a hősi időkre. A feledhetetlen 2005-2006-os BL-idény úgy kezdődött, hogya Villarreal a harmadik selejtező körben kapcsolódott be a küzdelmekbe, és oda-vissza 2-1-gyel, 4-2-es összesítéssel kiütötte az Evertont. Aztán a spanyolokat a D jelű „halálcsoportba” sorsolták a Bayern München, a Napoli és a Manchester City mellé. Onnan veretlenül, csoportelsőként ment tovább Manuel Pellegrini csapata. A nyolc közé jutásért 1-1 otthon, 2-2 idegenben a Glasgow Rangers ellen, idegenben lőtt gólokkal továbbjutás, majd ugyanez az Internazionaléval szemben (idegenben 2-1-re az Internyert, otthon 1-0-ra a Villarreal). A négy között óriási balszerencsével estek ki: Londonban 1-0-s vereség, az El Madrigalban 0-0, de úgy, hogy Riquelme, a csapat legjobbja tizenegyesét Jens Lehmann kivédte. Az akkori felállás, csak emlékeztetőül: Barbosa - Javi Venta, Peña, Quique Álvarez, Arruabarrena (Roger 82.) - Riquelme, Josico (José Marí 63.), Senna, Sorin - Forlan, Franco.

És most a keserű valóság 2012 májusában, a kiesés…

Hazai pályán 1-0-s vereség képében az Atlético Madridtól, a hidegfejű „gyilkos”, a kolumbiai „El Tigre”, Radamel Falcao szöglet utáni fejesgóljával, a 88. percben. Eközben a Zaragoza idegenben 2-0-ra megverte a Getafét egy olyan meccsen, amelyet a madridiak nyolc, az aragóniaiak tíz emberrel fejeztek be, a Rayo Vallecano pedig Raúl Tamudónak a 92. percben lőtt góljával 1-0-ra legyőzte a Granadát. Így a Rayónak és a Zaragozának (amely 2-0-ra megverte Getaféban a Getafét – 43-43 pontja lett a 15. és a 16. helyen, a Granadának 42 pontja lett, és ezzel 17. lett, még bennmaradó helyen. A Villarrealnak maradt a 41 pontja, amivel 18., azaz búcsúzó.

Úgy, hogy a rendes játékidőben egyetlen pillanatig sem állt kiesésre, hiszen ha a Rayo nem veri meg a Granadát, akkor a madridi Vallecas kerület csapata esik ki!

„Azért estünk ki, mert érdekes dolgok történtek az utolsó percekben bizonyos pályákon, olyan dolgok, amelyekről valamennyien tudunk, de amelyekről nem beszélhetek, mert nem akarok börtönbe menni”, nyilatkozta Ángel López Ruano, a Villarreal 31 éves játékosa, aki már a celta Vigóval is átélte korábban a kiesés semmihez sem hasonlítható, keserű élményét.

Noha Ángel mondata bundát sejtet, éppen egy olyan mozzanat okozta a Villarreal vesztét, amely a sportszerűség, az érdek nélküli küzdés iskolapéldája. Az Atléticónak már semmi sem múlt a győzelmén, mindenképpen Európa Liga-induló a madridi csapat, Falcao azonban remek fejessel 24-re növelte idei bajnoki góljainak számát, ezzel kiejtve a Villarrealt – amely azonban akkor még nem volt kieső, mert egyfelől két perccel később száz százalékos helyzetet hagyott ki az egyelítéshez, másfelől a Rayo még nem vezetett a Granada ellen, Tamudo „aranygólja” csak a 92. percben érkezett…

 

Villarreal-búcsú

 

A bajok azonban már tavaly nyáron elkezdődtek. Amikor eltávozott a csapat két oszlopa, a világbajnok kettős, Santi Cazorla és Capdevila. Maradtak ugyan rutinos játékosok, Marcos Senna, Marchena és Borja Valero személyében, de Giuseppe Rossi sérülése megfosztotta az együttest egyetlen veszélyes csatárától. A szezonban három edzőt fogyasztott el a csapat – Garridót, Molinát és most Lotinát, aki korábban már a Deportivo La Coruñát is kiejtette -, ez sem a stabilitás jele.

A Roig-családnak, a hagyományos tulajdonosnak, amely sohasem szórta a pénzt, nem lesz könnyű dolga, ha vissza akarja vezetni a klubot az élvonalba.

Fernando Roig klubelnök könnyei nagyon is őszintének tűntek a lefújás után…

A tragikus Atlético-Villarreal meccs videója:

Kapcsolódó cikkek

Madrid - Az Atlético tiszteletben tartja a kolumbiai döntését.
Palma de Mallorca - A hazaiak megverték a Betist.
Madrid - Az Atléti főnöke tartja szavát, Falcao mehet, ha akar.
Madrid - A kisfilm elején magyar zászló látható.
Wolfsburg – Már konkrét ajánlatot kapotta a brazil.

További cikkek

London – Jakabfi Zsanették a címvédő Lyon ellen játszanak.
München – Az 1860 München kiimádkozta a Bundesliga-licencet.
Madrid - A portugál aranylabdás 50 pazar találata.
Serie A - Massimo Gobbi találata az év gólja címre is esélyes.
Róma - A hagyományok mellett a jövőbeli sikereket is előrevetíti.