Hirdetés

Ismerkedés a magyar csapatok kupaellenfeleivel

Budapest - Minden párharc esetében bízhatunk a továbbjutásban.

Hirdetés

 

Két albán és két szlovák együttes jutott a magyar csapatoknak a 2012-13-as európai kupasorozatok első sorsolását követően. Most megpróbáljuk mindet néhány mondattal, valamint egy-egy videóval bemutatni. Kezdjük a veretlenül bajnokságot nyert Debrecen ellenfelével!
 
Fortuna egyelőre a Loki mellett áll, az első akadály a BL-főtábla felé ugyanis nem tűnik leküzdhetetlennek. A KF Skenderbeu Korce klubszíne a hajdúságiakhoz hasonlóan piros-fehér. A "hófarkasok" becenévvel is illetett együttes alapvetően albán játékosokra épít, mindössze hat légiós (3 horvát, 2 szerb, 1 nigériai) tagja a keretnek. A gárda legnagyobb neve a vezetőedző Stanislav Levy, korábbi huszonötszörös cseh válogatott hátvéd. Az első mérkőzés július 17-én Albániában lesz, és Kondás Eleméréknek nincsen más dolguk, mint példát venni az APOEL Nicosa tavalyi produkciójáról:
 
 
A Videoton "párját", az SK Slovan Bratislavát egy korábbi cikkünkben már bemutattuk. A gárda a székesfehérváriakhoz hasonlóan 2011-ben megnyerte hazája bajnokságát, míg idén visszacsúszott a dobogón. Magyar együttesek közül a Győri ETO rendelkezik friss élményekkel a szlovák csapatról, még Csertői Aurél irányítása alatt játszottak velük 2012 januárjában felkészülési mérkőzést (1-1). A szlovákok összetétele nagyon hasonló volt a mostanihoz. Íme, a meccs összefoglalója:
 
 
Az erősségét tekintve szerencsés, az utazás szempontjából már nem annyira kellemes ellenfelet kapott a Honvéd. A szintén piros-fekete színeket viselő albán KS Flamurtari Vlorë együttese 25 éve élte fénykorát, amikor az UEFA kupában egészen három fordulót meneteltek, még az őket kiejtő FC Barcelonát is legyőzték otthon 1-0-ra! Azóta öt alkalommal indulhattak európai kupában és mindig kiestek az első párharcok után. Videónk így nem is a csapatról szól, hanem inkább arról a kis szimpatikus stadionról, ami a helyszínre kilátogató magyar szurkolókat várja:
 
 
Az MTK ellenfele a Vidiéhez hasonlóan szintén szlovák, méghozzá az FK Senica, amely úgy került az EL-be, hogy bejutott a Szlovák Kupa döntőjébe, ahol végül a bajnok MSK Zilinától szenvedett 3-2-es vereséget. A csapat jó formáját az is mutatja, hogy a hazai pontvadászatban a negyedik helyen végzett. Nemzetközi szinten ennek ellenére nem mondható kupaspecialistának a klub, tavaly a Red Bull Salzburg ütötte ki őket összesítésben 4-0-ra. Garami József fiainak nincs is más dolga, mint lemásolni az osztrákok teljesítményét:
 
 
(N.Zs.)

Kapcsolódó cikkek

Debrecen - Szerencsére nem kell megműteni a válogatott védőt.
Székesfehérvár - A spanyol védő két évet játszott Magyarországon.
Debrecen - Az Ungvár és a Kassa ellen is megmérkőzik a DVSC.
Székesfehérvár – Nincs sok idő a felkészülésre. INTERJÚ  
Székesfehérvár – Délután edzést vezényel José Gomes.

További cikkek

Budapest – Cordella szerint Tandia és Ignjatovics is kelendő.
Pécs - Egyelőre több a távozó, mint az érkező.
Miskolc - A tréner hisz Rudolf Gergelyben és Elek Ákosban.
Budapest - Három vb-selejtezőt is végigizgulhatunk.
Pécs - Több kölcsönjátékos is visszatért Kozármislenyből.