Hirdetés

Július 27-én rajtolhat az NB I-es bajnokság

Budapest – Július jutolsó hétvégéjén bajnoki meccsek.

Hirdetés

Bár még csak pár napja, hogy véget ért a 2011–2012-es szezon, máris sok szurkolót az érdekel – az átigazolási hírek mellett – a legjobban, hogy mikor kezdődik az új bajnokság.

 

Honlapunk úgy tudja, a rajtot július utolsó hétvégéjére tervezi az MLSZ, és mivel péntekenként már szokott tévés-meccs lenni, kijelenthetjük, hogy feltehetően július 27-én lesz az első bajnoki meccs. Előtte, 21-én a tervek szerint a Szuperkupa-döntőre kerülne sor, a kérdés, hogy a bajnok és kupagyőztes DVSC a bajnoki második Videotonnal vagy a kupamásodik MTK-val meccselne.

A nemzetközi porondon az MTK és a Honvéd július 5-én mutatkozik be, az EL első selejtezőkörének a visszavágóit 12-én rendezik majd.


(s.z.)

Kapcsolódó cikkek

Budapest - Az MLSZ elnöke szerint javult az NB I színvonala.
Paks - Tomiszláv Szivics is a pályán dolgozik.
Budapest – Hat különböző napon játsszák le a bajnokikat.
Budapest - Ismét veszélyben van a hétvégi forduló megrendezése.
Budapest - Már biztos, hogy nem lesznek meccsek a hétvégén.

További cikkek

Lisszabon - Gól nélköli döntetlenre végeztünk a csehekkel.
Eger – Az Egri FC megegyezett korábbi másod- és kapusedzőjével.
Pápa – Szűcs Lajos és Melczer Vilmos is hisz a győzelemben. INTERJÚ!
Szombathely - Százhúsz százalék ellen a fiatalok. INTERJÚ
Felcsút - Gera Zoltán csapata átruccan Ausztriából játszani.