Hirdetés

Kettő-nullról ikszelt a "kis" Fradi

Budapest - Döntetlent játszott a Ferencváros II.

Hirdetés

Az FTC NB II-es csapata lejátszotta első felkészülési mérkőzését, Lipcsei Péter gárdája a Soroksárt fogadta a 3-as edzőpályán, ahogy olvasható aq klub honlapján.

A fiatalok az első percektől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést – pedig délelőtt kemény erőnléti edzésen vettek részt - , de helyzetig egészen a 21. percig kellett várni. Ekkor Csorba került gólszerzési szituációba, ám az ellenfél kapusa hárítani tudta az ifjú labdarúgó kísérletét.

A 27. percben a Fradi szabadrúgáshoz jutott, a labda mögé Papp Máté állt, és kíméletlenül – egyszersmind gyönyörűen - a léc alá vágta a labdát (1-0).

 

Ikszelt a



A vezető találatot követően megjött a mieink lövő kedve: Kleizer, Korozsmán és Antal is megeresztett egy bombát, míg a saját kapunk előtt a félidő zárásként Hermány védett kétszer is bravúrral.

A fordulást követően Gyürki átlövése jelentette az első veszélyes helyzetet az ellenfél kapuja előtt, majd a 76. percben már az újabb ferencvárosi gólnak tapsolhattak a szurkolók: egy, a hosszúra átívelt szögletet fejelt a kapuba Oláh Máté (2-0).

A meccsben ugyan nem volt benne, de a középkezdés után pár másodperccel a vendégek szépítettek (2-1).

A meccs utolsó perceiben Oláh kezére rúgták rá a labdát a tizenhatoson belül, a játékvezető tizenegyest ítélt, amit a vendégek értékesítettek, így 2-2-vel zárult a mérkőzés.


Felkészülési mérkőzés
FTC II-Soroksár 2-2

FTC II: Hermány – Simita, Vattai, Erdei, Tóbiás – Vass M., Antal – Kleizer, Korozmán, Papp M. – Csorba
FTC, II, II. félidő: Hermány – Sinka, Nyárasdi, Oláh, Tóth A. – Vancsa, Peszmeg – Gyürki, Holman, Németh – Varga B.
G.: Papp M. (27.), Oláh M. (76.)

Kapcsolódó cikkek

Podgorica – Szerinte „Angliának nem lesz esélye 10 emberrel”.
Anglia – A Manchester City négyet vágott a Leeds Unitednek.
Belek – Az ETO a második félidőben pörgött fel, és egalizált.
Anglia – Nigel Adkins érezte, hogy hamarosan kirúgják.
Anglia – City-Stoke 3-0, Spurs-Reading 3-1, WHU-Norwich 2-1.

További cikkek

Lisszabon – Bobál Gergely-góllal győzték le a házigazdákat.
Magyar Kupa – Ha az ETO nyeri a döntőt, övé a Szuperkupa is. VIDEÓ!
Amszterdam - Hollandiában feküdt kés alá a Fradi brazilja.
Budapest - A magyar rekorder szerint a Debrecen nyeri a döntőt.
Budapest – A magyar válogatott és a Juventus várja a győzteseket.