Hirdetés

Kondás Elemér szerint ledolgozható a Loki hátránya

Debrecen - A DVSC küldöttsége ma délután érkezik haza.

Hirdetés

A Loki tegnap 1-0-s vereséget szenvedett az albán bajnok Skenderbeu otthonában a Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének első mérkőzésén. A találkozó után Kondás Elemér vezetőedző értékelt.

- Sokkal többet kellett volna tennünk azért, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük – fogalmazott a szakvezető a Loki honlapjának. - Az elején többet hibáztunk, és ránk jöttek. Ebből ki tudtunk jönni, és nekünk is volt egy-két lehetőségünk, amelyet jobban ki kellett volna használni. Nehezen játszottuk előre a labdákat, és nem is tartottuk meg, ezt igyekezett kihasználni az ellenfél. Ezen a mai mérkőzésen az albánok többet tettek a győzelemért, mint mi. Nem lepett meg a Skenderbeu játéka. Fel is hívtuk a fiúk figyelmét, hogy agresszív és sokat futó csapat. Nekünk is többet kellett volna futni. Rengetegszer beindult az ellenfelünk, a visszafejelt labdákra a középpályások feltolódtak, ugyanezt mi nehezebben tettük meg. A végén próbáltunk menni, hogy kiegyenlítsünk, de akkor már ez nem sikerült. Csak a csapat fele nyújtotta azt, ami szerettünk volna, a másik fele gyenge teljesítménnyel rukkolt elő. Náluk van az előny, de úgy gondolom, az egy gól nem ledolgozhatatlan. Ehhez óriási változásra van szükség, mindenkinek sokkal többet kell hozzátenni.

 

Gyengén játszott a Loki


 
A csapat már túl van a reggelin, és hamarosan elindul Tiranába, ahonnan 14.30-kor száll majd fel a Debrecenbe tartó gép.

A tervek szerint a DVSC-Teva csapata 15.50-kor érkezik meg a Debreceni Repülőtérre.

Kapcsolódó cikkek

Budapest - A Loki edzője a finálé előtt és után is gratulált Pintérnek.
Debrecen - A tréner szerint nagyon jó meccs lesz az MK-finálé
Paks - Edzői nyilatkozatok a Paks-Debrecen meccs után.
Debrecen - A Loki-siker bajnoki aranyat ért a Győrnek.
Győr - A fehérvári csatár agyrázkódást szenvedett.

További cikkek

Győr – Sérülések is nehezítették a Győr dolgát az MK-fináléban.
Budapest - A Loki edzője a finálé előtt és után is gratulált Pintérnek.
Budapest – Már a szünet után érezte: harmadszor is fordítanak.
Budapest – A tarthatatlan Coulibaly jelentette a különbséget. KÉPGALÉRIA!
Felcsút – Kovács István után újabb szombathelyi tehetség a radaron.