Hirdetés

Könyv jelent meg Pásztor József sportpályafutásáról

Békéscsaba – Szigeti Csaba műve a Kórház utcai legendáról.

Hirdetés

A több mint négyszáz oldalas, képekkel illusztrált, „Pásztor – Csabai csúcsok, cselek, csaták, csodák” című interjú-kötet végigköveti Pásztor József pályafutását. A beszélgetésekből az olvasók megismerheti a többszörös válogatott játékos személyiségét, értékrendjét, amely tehetségével párosulva sorozatos sikereket hozott neki a pályán és a kispadon egyaránt.

 

„A rólam szóló könyv kiadására nem volt könnyű igent mondanom a szerzőnek, hiszen óhatatlanul is megbánthatok embereket, ha pedig nem beszélek róluk, akkor hiányos a történet – mondta Pásztor József az MTI-nek, majd hozzátette: – Igyekeztem őszinte lenni a saját életemről, a csapat történetéről, csapattársaimról és kollegáimról. És bízom abban, hogy a kötetben szereplők közül kevesen sértődnek meg.”

Pásztor József

Szigeti Csaba, a könyv szerzője az MTI-nek elárulta: 1996 óta dolgozik a köteten, a békéscsabai klub alapításának 85. évfordulójára, 1997-ben tervezték a kiadását, de ez akkor anyagi okok miatt elmaradt. Hozzátette ugyanakkor: örül annak, hogy 15 évvel később egy teljes életművet felölelő kötet jelent meg Pásztor Józsefről.


A könyvhöz Palotai Károly Békéscsabáról elszármazott olimpiai bajnok labdarúgó, volt FIFA-játékvezető írt előszót. Ő így vall Pásztor Józsefről: „Mozgása, a cseles megoldásai, a technikás, szellemes futballja engem Albert Flóriánra emlékeztettek. Igazi egyéniség volt a pályán, a szív és tudás együttesen fellelhető volt nála, olyan labdarúgónak számított, akiért valóban érdemes volt kilátogatni a stadionokba. És a nagyszerű futballtudáshoz még hozzájött egy nagyon szimpatikus, szerény viselkedés is.’


(mti)

Kapcsolódó cikkek

Budapest - Juhász Hidvégit pótolhatja, de utóbbi maradhat is.
Budapest - Az MTK-nál ismét elfogadnák a negyedik helyet.
Kecskemét – A Békéscsaba ellen lesz a főpróba.
Budapest – A Mezőkövesd indulhat az élvonalban, ha feljut.
NB II - Csak a Keleti csoportban dúl nagy harc a feljutásért.

További cikkek

Szombathely - Nős és magyar-szerb állampolgár lesz a védő.
Tirol - Kovács István a tavasz legjobbjaként utazott el.
Budapest - Egy meccs látható a Konföderációs Kupáról.
Budapest – A TMW szerint a Honvédba igazol Roberto Mancini fia.
Miskolc – Cseh védő és szerb középpályás is érkezett.