Hirdetés

Manchester City-Chelsea az Etihadban

Manchester – Olasz menedzserek ütközete a Premier League-ben.
 

Hirdetés

A Manchester City csapata az Etihad stadionban fogadja ma este a Chelsea együttesét. A hazaiak jelenleg második helyen állnak a tabellán, egy meccsel kevesebbet játszva, mint a városi rivális Manchester United. Ezzel szemben Roberto Di Matteo legénysége csupán az ötödik helyen tanyázik, igaz, ez még az előző menedzser, André Villas-Boas „érdeme”. A tékozló fiú Carlos Tévez, aki szeptember óta nem lépett pályára már a kispadon foglalhat helyet a mérkőzésen. Roberto Mancini számára Joleon Lescott és Vincent Kompany hiánya, míg a vendégeknél John Terry sérülése okozhat fejtörést. A menedzserek bíznak a sikerben.


Roberto Mancini: „Győzni fogunk a mai meccsen, ennek érdekében mindent el fogunk követni. Fontos, hogy pozitívan álljunk az összecsapáshoz. Eddig fantasztikus teljesítményt nyújtottunk a Premier League-ben, ezt az utat kell követnünk és akkor elérjük a céljainkat”.

Roberto Di Matteo: „A Manchester City nagyon jó és erős csapat. De mi is bizonyítottunk az évek során, így hiszem, hogy felvesszük a kesztyűt a mérkőzésen. A táblázat azt mutatja, hogy ők az esélyesebbek, de azon leszünk, hogy elhozzuk a három pontot”.

Érdekesség, hogy Frank Lampard az utolsó tíz Manchester City elleni mérkőzésen 6 gólt lőtt. A Chelsea az utolsó hét idegenbeli bajnoki mérkőzéséből csak egyet nyert meg, mellette négy döntetlen és két vereség a mérleg. A hazaiak 19 Premier League-mérkőzést nyertek zsinórban az Etihad stadionban, ha a mai összecsapást is megnyerik, akkor megdöntik ez eddigi klubcsúcsot.

 

Manchester City-Chelsea

Szerda, 20.45 (Digi Sport, élő)

Etihad Stadium

Játékvezető: Mike Adam

 

A várható kezdőcsapatok:

Manchester City: Hart – Richards, Szavics, K. Touré, Clichy – Y. Touré, Barry, D. Silva, de Jong - Nasri, Balotelli
Chelsea: Cech – Ivanovics, Cahill, David Luiz, A. Cole – Obi Mikel, Meireles, Ramires, Lampard – Kalou, Drogba

 

(H. G.)

Kapcsolódó cikkek

Manchester - A chilei mester a PL-ben és a BL-ben is nyerni akar.
Manchester – Pellegrini volt a nyerő az abu-dzabi klubvezetőknél.
London - Mourinho 45 millió fontot sem sajnálna a Napoli csatáráért.
Barcelona - Fernando Torres neve a katalán klub listáján.
Milánó - Galliani érinthetetlennek nevezte a támadót.

További cikkek

Ázsia - Irán, Ausztrália és Dél-Korea is repülhet Brazíliába.
Barcelona - A kapitány újabb négy hét kihagyásra számíthat.
Jeruzsálem – Thiago triplázott az olaszok elleni Eb-döntőben. VIDEÓ
Moszkva – A Kubany Krasznodar trénere a horvát edző utóda.
Moszkva – A Liverpool sürgeti a magyar szélső átigazolását.