Hirdetés

Mától Bánka Kristóf nevét viseli a Cérna-pálya

Budapest – A 2006-ban elhunyt focistának állítottak emléket.

Hirdetés

A huszonnégy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Bánka Kristófról nevezték el az UTE utánpótlásbázisát a volt Cérna-pálya területén. Mostantól a Fóti úti létesítmény neve: Bánka Kristóf Sportközpont – jelentette az ujpestfc.hu.

 

Az október 22-i ünnepségen Trakperger Árpád, az UTE szakosztályvezetője emlékezett: a labdarúgó a magyar élvonalban tizenkilenc alkalommal lépett pályára. Először az Újpest színeiben a Győr elleni találkozón, később – kölcsönben – a Nyíregyháza gárdáját erősítette, majd a REAC volt a következő állomása.

 

Bánka Kristóf a Cérna-pályán nőtt fel, mondta Trakperger Árpád. Már hatévesen igazolt focista volt, igaz, szerelést alig találtak számára, hiszen Kristóf, talán nem véletlenül hívták Törpének, még a legkisebb méretű mezben is elveszett. De ez nem zavarta, a tanulás mellett minden idejét a pályán, az edzéseken töltötte.

 

Mindenki szerette a tisztelettudó fiút, éppen ezért nem volt meglepetés, hogy az ünnepségre számtalan egykori újpesti labdarúgó is eljött. Urbán Flórián, Sarlós András, Fekete László, Tóth András vagy éppen Jurácsik Mátyás is örömmel konstatálta, hogy az UTE nem felejtette el a fiatalon elhunyt futballistáját.

 

Fotó: ujpestfc.hu

 

A sportközpontot és a vadonatúj műfüves pályát Wintermantel Zsolt és az UTE klubigazgatója, Őze István adta át a sportolóknak, akik azonnal birtokba vették az összes pályát, és rögtönzött focitornával tisztelegtek Bánka Kristóf előtt.

Kapcsolódó cikkek

Budapest – A Szpari kétszer is szépített, de az egyenlítés elmaradt.
Budapest – Mátyus tudja mit vár, de sötétben tapogatózik. INTERJÚ!
Magyarország - Az Újpest FC Székesfehérvárra látogat.
Budapest – Az Újpest döcögős játéka a végére pörgött fel. GALÉRIA, VIDEÓ
Pápa – A két csapat hozta a „kötelezőt” góltermelésben. 

További cikkek

Győr – Gólvágók nélkül mindkét oldal, debreceni a győri kispadon.
Székesfehérvár - Sándor György jól ismeri a Ferencvárost. INTERJÚ
Nyíregyháza – Kulcsár Árpád a büntetőig bizakodott. 
Felcsút – Benczés Miklós örül Tichler Patrik góljának. 
Dunaújváros – A paksi edző gratulált csapatának a 26 pontért.