Hirdetés

Megérte-e a Ferencvárosnak Beliczky Gergőék leszerződtetése?

Budapest - Ötből végül hárman igazoltak a Fradiba a Vasasból.

Hirdetés

Meglehetősen nagy volt a játékosmozgás a télen a Vasas és a Ferencváros között. Legalábbis az egyik irányba, mert három játékos is a zöld-fehérekhez került a piros-kékektől. Eredetileg öt futballistáról volt szó, de végül csak Beliczky Gergő, Kulcsár Dávid (ő korábban éppen a Fradiból került Angyalföldre) és Marko Simic költözött az Üllői útra, de Katona Máté és Kovács Gábor átigazolására is volt esély.

Hogy utóbbi kettő szakmai vagy anyagi okok miatt maradt a Vasasban, talán örökre titok marad, de némi támpontot nyújthat, hogy az a volt Vasas-vezető, aki megkereste a zöld-fehéreket az üzleti ajánlatával, információink szerint 100 ezer euróban (durván 30 millió forint) határozta meg egy-egy játékos árát.

 

Beliczky és Kulcsár csak a létszámot növelte az Üllői úton



Ez azonban még a tél elején volt, utána történhettek és történtek is váratlan fordulatok. A két csapat közösen vett részt a botrányba fulladt Amerikai Egyesült Államokbeli edzőtáborozáson, majd onnan hazaérkezve a piros-kékek akkori trénere, Urbán Flórián az újságokból tudta meg, hogy Beliczky és Kulcsár a Fradiba igazol. Simic ügye sem semmi, őt télen nagyszerű érzékkel elküldték Angyalföldről, így ingyen került a tavasszal a Détári-csapatba, és éppen az angyalföldiek ellen mutatkozott be.

Azt, hogy a "hármak" mennyit segítettek a Ferencvárosnak, jól jelzi jelzi, hogy már egyikük helyzete sem teljesen biztos (a mai sportnapilap szerint egyiküknek biztos, hogy távoznia kell), az viszont tuti, hogy a Nemzeti Sport osztályzatai alapján (ezt a Tempó Fradi számolta ki) milyen átlagot produkáltak.

Beliczky Gergő: 4,8
Kulcsár Dávid: 4,7
Marko Simic: 4,6

Látható tehát, hogy még a közepes átlagot sem tudta elérni egyikük sem, így bár lehet, hogy voltak villanásaik, összeségében azért leszögezhető, nem ők voltak a tavasz nagy durranása.
Legalábbis a Ferencvárosban, mert ameddig Angyalföldön stabil kezdők voltak az ősszel, addig jól teljesítettek. Utána részben hiányuknak is tulajdoníthatóan esett ki a Vasas.  Az ettől - a kieséstől - való félelem vezérelte a Vasas SC vezetését, amely próbálta megakadályozni, hogy a focicsapat akkori tulajdonosa eladja Kulcsárt és Beliczkyt. 

Csakhogy nem járt sikerrel és ennek komoly ára lett...


(s.z.)

Kapcsolódó cikkek

Budapest – A Fradi edzője jövőre bajnoki címet ünnepelne. INTERJÚ
Budapest - Marokkói csapattal cserélhet játékosokat a Fradi.
Budapest – „Nyomozás" a madocsai szülőházban, focipályán.
Budapest – A csatár nyerni akar Debrecenben és a Kaposvár ellen is.
Budapest – Garami rossz passzokról, Prukner üresjáratokról beszélt.

További cikkek

Lisszabon – Bobál Gergely-góllal győzték le a házigazdákat.
Magyar Kupa – Ha az ETO nyeri a döntőt, övé a Szuperkupa is. VIDEÓ!
Amszterdam - Hollandiában feküdt kés alá a Fradi brazilja.
Budapest - A magyar rekorder szerint a Debrecen nyeri a döntőt.
Budapest – A magyar válogatott és a Juventus várja a győzteseket.