Hirdetés

Megvan a „rejtélyes” idegen

Miskolc - Pezzaiuoli 2009-ben Eb-t nyert a német U17-es válogatottal. 

Hirdetés

 

A diósgyőri labdarúgócsapat vezetői hajthatatlanok voltak abban a tekintetben az elmúlt napokban, hogy nyilvánosságra hozzák: ki az a külföldi edző, aki Pécsett megtekintette a piros-fehéreket, a csapat játékát.
 
A ,,rejtélyes” idegen bizonyosan a 43 éves német Marco Pezzaiuoli volt, derítette ki a boon.hu.  Az olasz származású szakember 2010 nyarán került a Bundesligában szereplő TSG 1899 Hoffenheimhez, ahol előbb fél szezonon keresztül a vezetőedző, Ralf Rangnick segítője volt, aztán a ,,főnök” menesztését követően ő ült le a kispadra. A téli felkészülést már vele csinálta végig a Hoffenheim, a tavaszi évadot is, viszont utána a klub elnöksége váltott, így nem maradt az együttesnél. Pezzaiuoli pályafutása korábbi szakaszában a német U17-es válogatottat is irányította, amellyel 2009-ben korosztályos Eb-t nyert. 
 
A szakvezetőt talán a volt kiváló hálóőr, Petry Zsolt ismeri a legjobban, aki 2009 óta éppen a Hoffenheimnél kapusedző. - Úgy tíz napja beszéltem Szentes Lázárral, aki elmondta, hogy külföldi szakembert kívánnak szerződtetni Diósgyőrben – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Petry Zsolt. - Szeretett volna minél több részletet megtudni Marcoról, ám jelezte, több edző is van abban a bizonyos kalapban.
 
Az egykori 38-szoros válogatottat ez után arról kérdezte a boon.hu, hogy jellemezze Pezzaiuolit, ossza meg velük a német mester futballról vallott nézeteit.
- Marco egy jól felkészült szakember, a legújabb módszerekkel dolgozik. Azt, hogy fél év után, Rangnick távozását követően rá gondoltak, mindenképpen azt jelzi, bíztak benne a klubnál. Nagyon jó nevelőedző, ezt a német utánpótlásban bizonyította. Ha tanult azokból a hibákból, amiket a fél éve alatt az első csapatnál vétett, akkor az csak a hasznára vált. Vezetőedzőként átvette elődje játékrendjét, a négy-három-hármat, de igazából azon nem is akart változtatni, mert a Hoffenheim akkori kerete ehhez a rendszerhez passzolt. Persze, a mai futballban egy ilyen felállás nem mérvadó, mert meccs közben cserélődhetnek az emberek a posztokon. A technikai és a taktikai részre egyaránt óriási hangsúlyt fektetett, ugyanúgy a rövidpasszos focit helyezte előtérbe, mint a spanyolok. Ő egy magyarázó, nem diktatórikus típusú edző, a kommunikációra, a megértésre nagyon figyelt, szerette, ha egy játékosnak a fejében megvan a terv minden szituációra, amikre azonnal reagálni tud - mondta Petry Zsolt az edzőről.
 
A német tréner nem csak a miskolciak, hanem az osztrák Sturm Graz kispadjára is esélyes.  
(boon.hu, H.G.)
 

Kapcsolódó cikkek

Szombathely – Rózsát a DVTK szeretné, Pál és Melczer érkezhet.
Bük – A DVTK és az FTC is izraeli ellenféllel mérkőzik.
Miskolc – A védő már bekapcsolódott a közös munkába.
Miskolc - A tréner hisz Rudolf Gergelyben és Elek Ákosban.
Diósgyőr - Jók a Paksról érkező tréner első benyomásai.

További cikkek

Szombathely – Rózsát a DVTK szeretné, Pál és Melczer érkezhet.
Debrecen – Négy évre kötelezte el magát a volt MTK játékos.
Budapest – A két legtehetségesebb játékos Milánóba mehet.
Győr – Leonardo Martínez nagyon boldog, és a kezdőbe kerülne. VIDEÓ!
Bük – A DVTK és az FTC is izraeli ellenféllel mérkőzik.