Hirdetés

Megvan a szükséges pont, bennmaradt a Kaposvár!

Kaposvár – A Haladás vezetett, de a hazaiak rászolgáltak az ikszre.

Hirdetés

Biztossá vált, hogy Sisa Tibor együttese jövőre is az élvonalban szerepelhet, miután 1-1-es döntetlen játszott a Haladással és az így szerzett ponttal 7-re nőtt az előny a 15. helyezett Vasassal szemben. Ezt márpedig a hátralévő két forduló alatt matematikailag sem lehet ledolgozni.

 

Kaposvári fölénnyel kezdődött a találkozó, látszott, hogy a zöld-fehérben pályára lépő hazaiaknak fontosabb az összecsapás. Aztán a semmiből vezetést szerzett a Haladás! Talán ez volt az egyetlen lövés, ami a vendégektől kapura irányult az egész mérkőzésen, de Nagy Dániel mintha ebbe tömörítette volna csapata egész támadójátékát. Tizenkilenc méterről ugyanis gyönyörű kapásgólt akasztott a jobb sarokba (0-1)!

 

A találat után a szombathelyiek még az addig mutatottnál is visszább vettek, ami érthető is volt, hiszen őrizték az előnyt és vártak a kontralehetőségekre. Az félidőben azonban nem ért el sikert Kaposvár, az egyetlen nagy helyzetet Hegedűs puskázta el, pedig a Hali védelmét összekuszáló akció igazán gólt érdemelt volna.

 

Ami nem sikerült az első játékrészben, az összejött a másodikban! Nem is akárhogyan, hiszen Grumic ollózott Korolovszky mellől gólt (1-1)! A Kaposvár ezáltal elérte a bennmaradáshoz szükséges ikszet, és ugyan a továbbiakban is uralták a mezőnyt, de látszott a játékosokon, hogy nem mennek előre fejetlenül a győzelemért. A főszerepet izgalmas támadások hiányában a játékvezető ragadta magához. Berke Balázsnak mintha a lapok elkezdték volna égetni a zsebét, csak úgy szórta a sárgákat, majd egy pirosat is (Tóth Péter késett el egy becsúszással). Hogy jogosan-e? Az meglehetősen kétséges.

 

A mérkőzés mindeközben szépen lepergett, az eredménnyel pedig látszólag mindkét fél elégedett lehet. A Kaposvár bennmaradt az élvonalban, a Haladás pedig szerény támadójátéka ellenére egy ponttal távozott a Rohonci útról.

 

Bennmaradt a Kaposvár is!

(fotó: vasnepe.hu)

 

OTP Bank Liga, 28. forduló

Kaposvári Rákóczi FC-Haladás Sopron Bank 1-1 (0-1)

szombat, 18.00, Rohonci úti stadion, 2500 néző

Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Varga Zs., Márkus T.)

Gól: Grumics (51.), ill. Nagy D. (15.)

 

Online közvetítésünket erre a linkre kattintva olvashatják.

 

(N.Zs.)

Kapcsolódó cikkek

Budapest - Az ETO szombaton, a PMFC hétfőn fogadja ellenfelét.
Budapest - A Kispestnek kell a 3 pont, az ETO eredménykényszer nélkül.
Miskolc – Takács Péter szerint jó úton járnak. INTERJÚ!
Budapest – OTP Bank Liga, és európai topbajnokságok a képernyőn.
Székesfehérvár – Prukner dicsért és korholt, Kovács nem félt.

További cikkek

Debrecen - Az ifjú futballista szerint csapata megvédheti címét.
Székesfehérvár - Izomszakadás: vége a védő szezonjának.
Budapest - Az amerikaiakkal és a csehekkel is játszunk.
Magyarország - Maradt tét a hátralévő fordulókra.
Budapest - A II. Kerület UFC "növendékei" hallgatták a tanácsait. Galéria!