Hirdetés

Messi büntetőt hibázott, kiesett a Barca

Barcelona - Tíz emberrel, mínusz kettőről jutottak döntőbe a Kékek.

Hirdetés

Nem lesz címvédés a Bajnokok Ligájában, mivel a Barcelona az első elődöntőben elszenvedett veresége után nem tudott hazai pályán nyerni, így a londoni Kékek utazhatnak Münchenbe, hogy történetük során első alkalommal hódítsák el a legrangosabb európai trófeát.

Már a londoni meccsen is láthattuk, mi kell ahhoz, hogy egy csapat legyőzze a Barcát. A Chelsea szervezetten védekezett, majd nagy hatékonysággal támadott. Egy héttel ezelőtt ez 1-0-ás győzelmet eredményezett, így bár az előny megvolt, mégsem lehettek biztosak a továbbjutásban Lampardék.

A visszavágó úgy kezdődött, ahogy az első meccs véget ért. Támadott a hazai csapat, míg a vendégek tíz emberrel védekeztek. Nem is sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk Fábregaséknak, egészen a 35. percig, amikor Cuenca beadásából Busquets passzolt az üres kapuba. A gól megzavarta a Chelsea-t, legalábbis annak csapatkapitányát, akit egy - Sánchez elleni - buta szabálytalanság után kiállított a játékvezető. A találkozó és a döntőbejutás el is dőlt - gondolhatták a szurkolók, hiszen a félidő vége előtt már kétgólos volt a Barcelona előnye. De ismét villant a Blues, ami az első kapura lövéséből megszerezte első gólját. Ramires hosszabbításban esett találata a Chelsea továbbjutását jelentette a szünetben.

A második játékrészben még magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a hazai gárda. Drogbáék a saját kapujuk előterében védekeztek, erejükből csak a labdák kivágására futotta. A Barca azonban nem tudta gólra váltani az emberelőnyét és a hatalmas nyomását, bár az is kellett az eredmény tartásához, hogy Messi büntetőt hibázzon, illetve ha kellett, akkor a labda a kapufáról kifelé pattanjon.

A találkozó és a fináléba jutás a 91. percben dőlt el véglegesen, amikor a Drogbát váltó Fernando Torres a saját térfeléről indulva egyedül vezethette a labdát Valdesra, majd az elfektetett kapus mellett a hálóba lőtte a játékszert.

 

BL-döntőben a Chelsea



3-2-es összesítéssel tehát a 180 percig precízen védekező és roppant szervezett Chelsea FC jutott a BL döntőbe. S hogy ki lesz az ellenfele, az kiderül szerda este, a Real Madrid - Bayern München találkozó után.


Barcelona - Chelsea 2-2 (2-1)
Barcelona 96.000 néző
Gólszerzők: Busquets (35.), Iniesta (43.), illetve Ramires (45.), Torres (91.)
A döntő egyik résztvevője a Chelsea, 3-2-es összesítéssel.

A meccs videója:

Kapcsolódó cikkek

Madrid - Az Atléti főnöke tartja szavát, Falcao mehet, ha akar.
Dortmund - A védő sérülése rendbe jön a szombati BL-döntőig.
Barcelona - A szakadó eső sem gátolta az aranyünnepet
Barcelona - A Valladolid csak végén tudott szépíteni.

További cikkek

London – Jakabfi Zsanették a címvédő Lyon ellen játszanak.
München – Az 1860 München kiimádkozta a Bundesliga-licencet.
Madrid - A portugál aranylabdás 50 pazar találata.
Serie A - Massimo Gobbi találata az év gólja címre is esélyes.
Róma - A hagyományok mellett a jövőbeli sikereket is előrevetíti.