Nem Wayne-nek való vidék

Érdekes volt megfigyelni, ahogy Gary Neville az angol–német és az angol–holland mérkőzés kapcsán magyarázott a Sky sportcsatorna „űrtechnikával” felszerelt stúdiójában.

A Manchester United egykori jobbhátvédje, a legendás 92-es generáció, vagyis a „Fergie-fiókák” jeles képviselője az ország legnívósabb elemző műsorban már mint a háromoroszlános válogatott szakmai stábjának tagja tologatta „varázspálcájával” az érintőképernyőn megjelenő tizenegyet – nem olyan régen még mint szakértő ült ugyanebben a székben – , és felhívta a figyelmet arra, amit már sokan és régóta pedzegetnek Lampardékkal kapcsolatban.

Arról van szó, hogy – és Neville itt a 2010-es világbajnoki, vagyis a németek ellen Dél-Afrikában elszenvedett 4–1-es vereségre utalt elsősorban – az angol válogatott játéka, a „röghöz kötött” 4–4–2 elképesztően statikussá és sematikussá vált a tőle szinte már fényévekre levő, az európai és a világ futballját meghatározó nemzeti tizenegyek által pályára vitt szisztémákhoz képest.

A játékában anno pont a brit futballt definiáló jellemzőket – vonal melletti futás, beadás, hatékony védőmunka – egyesítő, a „Three Lions”-szal az 1996-os, 2000-es, 2004-es kontinensviadalt, illetve az 1998-as és 2006-os világbajnokságot is megjáró, karrierje végéhez közeledve a B- és A-licencet is megszerző Neville határozottan érvelve mutatott rá a fájó pontokra. Arra, hogy kevés az ötlet és a váratlan húzás, a „folyosókba” való beindulás az egyébként remek képességű futballistákból álló csapatban, de azt is megemlítette, hogy a csapat a két évvel ezelőtti méretes zakó óta sokat fejlődött e tekintetben – a hollandok elleni barátságos meccs (2–3) ilyen szempontból releváns játékszituációin keresztül ez jól is látszódott.

Nos, a javulás még semmiképpen sem a poszt-Capello-éra (és természetesen Stuart Pearce „beugrója”) után kinevezett Roy Hodgsonnak köszönhető – sőt, van egy olyan érzésünk, hogy a kétségkívül rokonszenves tréner a már csak az életkorából (64) is adódó konzervativizmusával az elkövetkező négy évben (!) nem a megfelelő irányba tolja majd a háromoroszlánosok szekerét.

A korábban a svájci, a finn és az emírségekbeli válogatottat irányító (a helvétekkel ráadásul 94-ben az amerikai World Cupot is megjáró) szakemberre, aki a Premier League-et követők számára a Gera Zoltánnal az Európa Liga-döntőig menetelő Fulhamből, a gyászosan teljesítő Liverpoolból és a masszív középcsapattá formálódott West Bromwich Albionból lehet ismerős, mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az általa irányított együttesek játékát drasztikusan megváltoztatta volna.

Az egy helyben toporgást mi sem jelzi jobban, minthogy a már régóta szükséges fiatalítás és az ezzel párhuzamos irányváltás természetesen Hodgson érkeztével sem történt meg. Mentségére legyen mondva, hogy az Arsenal ászára, Jack Wilshere-re és a spursös Kyle Walkerre sérülés miatt nem számíthat a hamarosan elkezdődő Európa-bajnokságon, de ugyanilyen okból kifolyólag nem nevezhette a Manchester United centerhalfját, Chris Smallingot sem, valamint le kellett mondania az idény nagy részét kihagyó Tom Cleverleyről is – éppen ezért a közvélemény felé tett gesztusként kell értelmeznünk az Arsenal jobbszélsője, a 18 éves Alex Oxlade-Chamberlain beválogatását. (2006-ban Sven-Göran Eriksson csinált hasonlót, akkor Theo Walcott volt az „áldozat”.)

Azért amíg Gary Neville a stáb tagja – aki, mint mondta,„egy pillanatig sem hezitált”, és azonnal igent mondott Roy Hodgson hívó szavára –, addig talán az előrelépéshez nélkülözhetetlen új impulzusok sem kerülik el az angolokat, bár mondhat ő akármit, a szakmai felelősség és az utolsó szó joga mindig a szövetségi kapitányé.

Az Eb-selejtezők során egyébként viszonylag gyenge csoportból elsőként jutottak tovább Rooneyék – Montenegró (2.), Svájc (3.), Wales (4) és Bulgária (5.) megelőzése nem okozott különösebb gondot, 5 győzelem mellett 3 döntetlen volt a mérleg –, az viszont valószínűleg egy, az angolnál jobb képességű együttesnek is problémát jelentene, ha a legjobb játékosát a kontinenstorna első, mindent eldöntő szakaszában szinte végig nélkülöznie kellene.

Az a bizonyos Montenegró elleni idegenbeli 2–2 ugyanis nemcsak a kétgólos előny eltékozlása, hanem Wayne Rooney óriási butasága (Miodrag Dzudovicsba rúgott bele dühből, hátulról, ezért a játékvezető nem tehetett mást, és piros lappal jutalmazta „teljesítményét”) miatt marad emlékezetes a szigetországiak számára. És hiába az eredetileg három meccsre szóló eltiltás kettőre való mérséklése – ráadásul a fellebbezéskor maga a sértett is kérte a csökkentést (!), valószínűleg ilyet sem láttunk még –, június 11-én Franciaország, négy nappal később pedig Svédország ellen óriási űrt kell majd betöltenie a Peter Crouch egész szezonbeli egyenletes teljesítményét két hónapnyi jó játékkal – legalábbis Hodgsonnál – „lepipáló” Andy Carrollnak és a vélhetően mögötte szereplő Ashley Young–Steven Gerrard duónak.

Mert lehet, hogy az angolok tízese visszatérésének, vagyis a június 19-i, Ukrajna elleni fellépés idejére már minden lényegi kérdés eldől majd.

Talán merész, de a fentiek értelmében helytálló megjegyezni: a lengyel–ukrán Európa-bajnokság nem Wayne-nek/vénnek való vidék…

De legalább már Joe Hart és a tartalékja, John Ruddy személyében két jó – és fiatal! – kapussal vágnak neki a nyári tornának a 2008-as svájci–osztrák rendezésű kontinesviadalról lemaradó szigetországiak…

Az alapcsapat

Joe Hart (25 éves, 17-szeres válogatott, Manchester City) – Glen Johnson (27, 35, Liverpool), John Terry (31, 72, Chelsea), Gary Cahill (26, 8, Chelsea), Ashley Cole (31, 93, Chelsea) – Gareth Barry (31, 52, Manchester City), Scott Parker (31, 11, Tottenham Hotspur) – Frank Lampard (33, 90, Chelsea) – Steven Gerrard (31, 90, Liverpool), Ashley Young (26, 19, Manchester United) – Andy Carroll (23, 3, Liverpool)

Az előbb vázolt, „hasraütésszerű” kezdő tizenegy és a hodgsoni elképzelés között valószínűleg nem sok különbség lesz majd, és talán ebben a játékszisztémában, ahol Lampardnak és Gerrardnak viszonylag szabad mozgástere van a játék szervezésére – mögöttük pedig az a Scott Parker takarít Gareth Barryvel, aki szintén nem a „favágók” közé sorolandó –, lehet keresnivalója az angol csapatnak.

Aztán a harmadik csoportmeccstől, vagyis Rooney visszatértétől a 4–2–1–2–1 átalakulhat 4–1–3–2-vé is.

(H. M.)