nb1.hu

Pirlo lelép, Ancelotti elfelejtette, CR7 az övé

Torino – BL-csúcs előzte meg az első gólt.

Nagyszerű mérkőzésen verte meg tegnap este 2-1-re a hősiesen küzdő Juventus a Real Madridot a BL-elődöntőjének az első mérkőzésén. A hazaiak közül többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, de külön szót kell ejteni korunk labdarúgásának az egyik legtökéletesebb művészéről, Andrea Pirlóról, aki azon túl, hogy a „szokásos” remek játékát hozta, a mezőny egyik legtöbbet futó játékosa is volt. Rengeteg siker után, 35 évesen. Pirlo egyébként arról beszélt, szeretne BL-győzelemmel búcsúzni a Juvétól, és nem tartja kizártnak, hogy az USA-ban folytatja majd tovább a pályafutását, mert másik olasz csapatban már nem szeretne játszani.  A mérkőzés még a Juve első góljáról marad sokáig emlékezetes, mert a hazaiak 27-szer passzoltak azelőtt, hogy Alvaro Morata a kapuba talált volna. Ez a rekord az idei BL-ben. A mezőny leggyengébbje Gareth Bale volt, akinek kevesebb passza volt, mint a Real kapusának, Iker Casillasnak… – Most tért vissza a sérüléséből, elfáradt, és azért vittem le, mert nem akartam kockáztatni, ahhoz túlságosan fontos a számunkra. Ő a legveszélyesebb emberünk – mondta Carlo Ancelotti, a Real trénere, aki ezek szerint „elfelejtette”, hogy Cristiano Ronaldo is a játékosa… S. Z.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC