Hirdetés

Prukner László távozik Zalaegerszegről

Zalaegerszeg – Közös megegyezéssel megy.

Hirdetés

Nagy Ferenc, a klub elnöke csütörtökön az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a szakemberrel közös megegyezéssel bontottak szerződést.


Hozzátette: a zalaiaktól távoznak az eddigi kölcsönjátékosok, a lejárt szerződésű futballisták közül pedig Bogunovicsra és Brkicsre sem tartanak igényt, ugyanakkor az élő megállapodással rendelkező labdarúgók csak megfelelő ajánlat esetén igazolhatnak el a klubtól.

Nagy elmondta, a ZTE öt-hat meghatározó játékost szeretne igazolni, és július 3-án kezdi meg a felkészülést az NB II-es idényre új szakmai stábbal, amelyet rövidesen megnevez a vezetés.


(mti)

Kapcsolódó cikkek

Budapest – Garami rossz passzokról, Prukner üresjáratokról beszélt.
Székesfehérvár – Prukner dicsért és korholt, Kovács nem félt.
Sion – Gattusót lefokozta, kirúgta a 36. edzőjét.
Párizs - A Real Madrid már tárgyalt, hogy megkaphass az olaszt.
Manchester - Az olasz menedzser nem tudja a saját jövőjét.

További cikkek

Budapest - A helyezésekről döntő meccseket azonos időpontban rendezhetik.
Szombathely - De a játékosnak is van beleszólása a dolgokba.
Győr - Az aranyérmek átadására mindenkit meghívnak.
Budapest - Fókuszban a magyar helyosztó mérkőzések.
Lisszabon - Gól nélköli döntetlenre végeztünk a csehekkel.