Hirdetés
Ragaszkodnak Pálinkáshoz
Budapest - A kiváló kapusedzőt nemcsak Újpesten szeretik.
Hirdetés
Pálinkás András, az Újpest FC kapusedzője hosszú évek óta pallérozza a lila-fehér hálóőröket, közben pedig az U21-es válogatott kapusedzői posztját is betölti. A napokban ezért nem csak Balajcza Szabolcsékkal foglalkozik, hanem két Angliában pallérozódó fiatallal is.
– Abszolút nincs különbség egy válogatottbeli és egy klubbeli kapusedzés között – értékelt az edzés után a népszerű „Bandi bácsi” az ujpestfc.hu kérdésére. – A kapusedzés mindenhol szent és sérthetetlen.
Mint elmondta, öröm a srácokkal együtt dolgozni, mert egymást spannolva késztetik egyre jobb teljesítményre magukat – és társaikat.
– Alázat nélkül nem lehet csinálni a dolgokat. De nem csak a védést, az egész labdarúgást! Meg kell nézni a BL-döntőt. Drogba szinte végig jobbhátvédet játszott!
Az Újpest kapusaira azonban egy rossz szava sem lehet Pálinkás Andrásnak – és nincs is természetesen. Noha „hozott anyaggal” dolgozik, a célja, hogy kihozza belőlük a legjobbjukat. A visszajelzések pedig jók.
– El sem kell mondaniuk, mert látom rajtuk, hogy mi esett nekik jól, mit tudnak hasznosítani az edzésen csináltakból. A lényeg az, hogy itt olyan gyakorlatok legyenek, amelyekből a mérkőzéseken is profitálni tudnak. Balajcza Szabi az itt töltött hat év során például kinőtte magát! Pedig már 50 NB I-es meccsel a háta mögött érkezett ide – de folyamatosan fejlődött. A közönség is szereti, mert a szurkolók mindig díjazzák azt, akin látják, hogy mindent belead.
Mint a bevezetőben említettük, két ismert arc is Pálinkás András kezei alatt edz a napokban a Szusza Ferenc Stadionban. A Liverpoolban futballozó Gulácsi Péter és a West Ham Uniteddel nemrég szerződést bontó, korábbi újpesti Kurucz Péter is különedzéseket vesz az Újpest FC és az U21-es válogatott kapusedzőjétől.
– A válogatottban mi már évek óta együtt dolgozunk, ismerem Bandi bá’-t, a módszereit és az edzéseit, így ez egyértelmű volt, hogy ha itthon edzek, akkor hozzá akarok járni, mert tudja, mire van szükségem, milyen stílusú edzéseket szeretek – foglalta össze Gulácsi Péter, miért éppen Pálinkás András.
A Liverpool engedélyével itthoni felkészülésének első szakaszát ezért kapusedzőnkkel dolgozza végig az egyiptomi U20-as vb-n bronzérmet szerző csapat kapusa, aki majd a négy hetes pihenőjét követően már egyedül fog edzeni, hiszen az Anfield Roadon külön edzéstervet kapott – abban pedig már nem szerepel labdás edzés, csak kondi és futómunka.
Kurucz Péter jelenleg csapatot keres – és szintén Pálinkás Andrásnál tartja magát formában.
– Szerettem volna magamat szinten tartani a bajnokság után még egy kicsit, mert nagyon sokat voltam sérült – összegzett az Újpest korábbi kapusa. – Elsősorban azért más vele, mint bárkivel, mert már nagyon régóta ismerjük egymást, még ifi A óta az edzőm, tudja mik az erősségeim, a hátrányaim, jó az összhang és nagyon szeretek vele dolgozni.
Kurucz elárulta, hogy egyelőre külföldben gondolkozik a karrierje következő lépcsőfoka kapcsán, ám, hogy angol, német, vagy valamely más európai ország csapatához igazol-e, még másodlagos. Ám akkor sem dől össze a világ, ha esetleg Magyarországon kell maradnia.
De addig is edz Pálinkás András óvó felügyelete mellett.
(ujpestfc.hu)

Kapcsolódó cikkek
Budapest – Muszbek: csődközelben az NB I, pazarló a Fradi is.
Budapest – A Sport/Foot magazin szerint Roland Duchatelet dönt.
Budapest - Balajcza puha pázsiton vetődhet a Szusza-stadionban.
Budapest - Az első keretből négy, a másodiból hét játékos.
NBI - Júniusban már a következő szezon feladataira készülnek
További cikkek
Budapest - Három vb-selejtezőt is végigizgulhatunk.
Pécs - Több kölcsönjátékos is visszatért Kozármislenyből.
Debrecen - Szerencsére nem kell megműteni a válogatott védőt.
Kaposvár - A védő a legutóbb a kiesett Csákvár futballistája volt.
Székesfehérvár - A spanyol védő két évet játszott Magyarországon.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetítés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. június 6., csütörtök | |
| Magyarország-Kuvait | 1-0 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 30. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.31., péntek | |
| MVM Paks - KTE-Phoenix Mecano | 0-1 |
| Ferencváros - Kaposvár | 2-2 |
| 2013.06.01., szombat | |
| Egri FC - Győri ETO | 2-3 |
| Haladás - Bp. Honvéd | 1-1 |
| MTK - DVSC-Teva | 3-1 |
| Videoton - PMFC-Matias | 1-2 |
| 2013.06.02., vasárnap | |
| FGSZ Siófok - Újpest FC | 0-1 |
| DVTK - Lombard Pápa | 1-1 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 29. forduló | |
|---|---|
2013.06.01., szombat | |
| DVSC-DEAC - KBSC | 7-1 |
| Újpest II - Balmaz Kamilla | 0-1 |
| Orosháza - Szeged 2011 | 3-1 |
| Honvéd-MFA - Vasas | 0-2 |
| Putnok - Nyíregyháza | 0-2 |
| Cegléd - Szolnok | 0-1 |
| Ferencváros II - Mezőkövesd | 1-4 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 29. forduló | |
|---|---|
| 2013.06.01., szombat | |
| Tatabánya - Gyirmót | 3-1 |
| Ajka - Győri ETO II | 3-1 |
| SZTK - Paks II | 2-0 |
| Veszprém - Kozármisleny | 1-1 |
| BKV Előre - Baja | 2-1 |
| Puskás Akadémia - Sopron | 1-0 |
| Kaposvár II - Csákvár | 0-2 |
| ZTE - Szombathelyi Haladás | 1-1 |
| Tabella, statisztikák |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 2-1 |
| Liverpool - QPR | 1-0 |
| Manchester City - Norwich | 2-3 |
| Newcastle - Arsenal | 0-1 |
| Southampton - Stoke | 1-1 |
| Swansea - Fulham | 0-3 |
| Tottenham - Sunderland | 1-0 |
| WBA - Manchester United | 5-5 |
| West Ham - Reading | 4-2 |
| Wigan - Aston Villa | 2-2 |
Az állás: 1. Manchester United 88, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 2-2 |
| Bologna - Genoa | 0-0 |
| Torino - Catania | 2-2 |
| Pescara - Fiorentina | 1-5 |
| Cagliari - Lazio | 1-0 |
| Siena - Milan | 1-2 |
| Roma - Napoli | 2-1 |
| Palermo - Parma | 1-3 |
| Inter - Udinese | 2-5 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.06.01., szombat | |
| Real Madrid - Osasuna | 4-2 |
| Barcelona - Malaga | 4-1 |
| Granada - Gerafe | 2-0 |
| Sevilla - Valencia | 4-3 |
| Deportivo - Real Sociedad | 0-1 |
| Celta - Espanyol | 1-0 |
| Mallorca - Valladolid | 4-2 |
| Levante - Betis | 1-1 |
| Zaragoza - Atletico Madrid | 1-3 |
| Rayo - Bilbao | 2-2 |
| Az állás: 1. Barcelona 100, 2. Real Madrid 85, 3. Atl. Madrid 76, 4. Real Sociedad 66, ...20. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|



