Hirdetés
Remek lesz a hangulat az Újpest-Vasason
Budapest - Elhallgatott városi rangadó lesz a Szusza-stadionban.
Hirdetés
Játékosok, edzők és vezetők jönnek-mennek, de a szurkoló örök!
Azért kezdtük az alapigazsággal az Újpest-Vasas meccsre készülő beharangozónkat, mert a héten is csak ilyen hírek érkeztek Újpestről és Angyalföldről is. A lila-fehéreknél kialakult a végleges stáb, míg a piros-kékekhez visszatért két olyan játékos, akiknek az érkezését eleinte tagadták (pedig két hete megírtuk), ráadásul új ügyvezetője is lett a csapatnak. Az, hogy éppen hányadszorra történtek cserék az Újpest és a Vasas vezetésében, akár egy televíziós kvízjáték mindent eldöntő kérdése is lehetne...
A szurkolók viszont még mindig ugyanazok. Ők képviselik az állandóságot (ez hatalmas érték, aminek az alapja a hűség, amely talán a legszebb emberi tulajdonság), ráadásul az Újpest-Vasas kapcsán külön szót érdemelnek.
Azok a fősodratú, kereskedelmi médiaszemélyiségek, akik nem külvárosi lakótelepen és nem a lelátón nőttek fel, csak a botrányra, a felnagyított hírekre utaznak a szervezett szurkolói csoportokkal kapcsolatban, míg azok, akik tudják, hogy mit jelent az a szent, talán minden másnál fontosabb kifejezés, hogy "idegenben", pontosan tudják, hogy nem csak (sőt nagyon nem) a balhéról szól a történet. A lelátói életben, a szurkolói szubkultúrában vannak olyan dolgok, amikért érdemes egy egész életet és minden velejáróját rááldozni egy klubra (leginkább ezen belül is a szurkolói, baráti társaságra), és bizony bőven akadnak olyan esetek, amikor a srácok megérdemlik azt, hogy ne csak a becsületüket tiporja a média, hanem kiemelje azt is, ami az átlagembernek is tetszene.
Az Újpest-Vasas olyan városi rangadó, amelyen a két szurkolótábor között még soha nem történt rendbontás. Egyszer persze volt nézeteltérés, amikor a Vasas Újpesten nyert Zoran Kuntics góljával, és több tucat újpesti "kísérte ki" Újpestről azt a nyolc-tíz angyalföldit (a tv-kamerákkal szemközti lelátórészek mögött egészen a 14-es villamosig), akik végig a stadionban mertek maradni a meccs hevében kialakult fenyegetések ellenére, de akkor sem támadták meg a piros-kékeket, pedig csak pár pillanatig tartott volna a küzdelem... Aztán egy-két napra rá egy baráti megbeszélésen mindent tisztáztak a felek.
A városi rangadók sajátossága a túlfokozott érzelem és adott esetben a szurkolói gyűlölet, rendbontás (gondoljunk csak bele mondjuk a római vagy a belgrádi rangadókba), de erre a párosításra mindez nem igazán jellemző. Viszont lefogadjuk, hogy erről egyetlen híradás sem tesz majd külön említést, a kereskedelmi híradókról nem is beszélve.
Amikor 1992-ben megalakult az Ultra Viola Bulldogs majd később a Vasas Pirates, már köztudott volt, hogy van egy testvérpár, akik közül az idősebbik fiú a lila-fehéreknek, míg az öcsi a Vasasnak szurkol. Akkoriban a Lilák inkább a kispestieket kedvelték Budapestről, míg az angyalföldieket a ferencvárosiak nem bántották - bármilyen hihetetlen is ez manapság.
Az ulrakorszak beköszöntével (a Ferencvárosban az angol vonal lett a menőbb) azonban megváltozott a felállás. Nem egy olyan Vasas-Újpestet rendeztek például a Fáy utcában, amikor az állóhelyi részeken a Vasas-tábor szektorát körülölelte a több ezer fős lila sereg, de mégsem történt rendbontás, arról nem beszélve, hogy a Viola Kaos tagjai között Vasas-drukkerek is lehettek a meccsen, pedig közéjük idegen soha nem kerülhetett. De arra is volt példa, hogy Kispesten a lila-táborban Vasas-lobogók legyenek a kerítésen, vagy Angyalföldön újpestiek legyenek a táborban, elsősorban a Fehér Front révén.
A két tábor tagjai kölcsönösen jártak tehát egymás meccseire, és bizony a kétezres évek elején, amikor a Vasas előbb kiesett, majd megszűnt, nem egyszer az újpestiek védelmének volt köszönhető, hogy a brutálisan megcsappant angyalföldieket nem csapták szét mondjuk a kispestiek.
Azok, akik a kilencvenes évek elején ott voltak a cikkben említett csoportok létrehozásakor, még mindig baráti kapcsolatban vannak egymással, akárcsak az utódok közül jópáran, míg a nagy átlag semlegesen viseltetik egymás iránt, a meccseken azért rigmusokkal élcelődve...
Történjék a meccsen bármi is, egy dologban biztosak vagyunk: évek múltán, ha még lesz egyáltalán Újpest-Vasas meccs, biztosak vagyunk benne, hogy a Szusza-stadionban holnap jelenlévők közül a szurkolók lesznek azok, akik akkor is ott lesznek majd a meccsen, bármennyire is próbálja majd őket addig még számtalanszor besározni a bulvármédia...
Mint ahogyan arról sem szólnak majd a hírek, hogy a családok, a lányok (akik a remek időnek köszönhetően végre tényleg lengén lesznek öltözve) és a gyerek sem rettegtek.
Viszont lesznek, akik majd tudnak róla, mert az igazság akkor is igazság, ha elhallgatják azt...
OTP Bank Liga, 26. forduló
Újpest-Vasas
Szusza Ferenc Stadion, szombat, 15.00. V.: Solymosi (asszisztensek: Albert, Tóth V.)
A várható kezdőcsapatok:
Újpest: Balajcza - Litauszki, Lipták, Mihajlovics, Pollák - Eninful, Markovics - Simon, Vasziljevics, Remili - Balogh B.
Vasas: Ilizi - Görgényi, Kovács G., Gyepes, Takács Z., Katona - Mehmedagic, Bárányos, Farkas B., Dajic - Hercegfalvi
(s.z.)
További cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetítés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 28. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.17., péntek | |
| Haladás - Lombard Pápa | 2-1 |
| Paks - Debrecen | 1-2 |
| 2013.05.18., szombat | |
| Ferencváros - MTK | 2-0 |
| Egri FC - Újpest | 1-2 |
| Siófok - PMFC | 1-0 |
| Videoton - Kaposvár | 2-1 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| DVTK - Kecskemét | 16.30 |
| Honvéd - Győri ETO | 18.30 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 27. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Orosháza - Vasas | 4-1 |
| Honvéd-MFA - Nyíregyháza | 0-3 |
| Putnok - Mezőkövesd | 2-3 |
| DVSC-DEAC - Békéscsaba | 1-1 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Újpest FC II - Szeged 2011 | 18.00 |
| Balmaz Kamilla - KBSC | 18.00 |
| Cegléd - Ferencváros | 18.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 27. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| ZTE - Csákvár | 4-0 |
| Tatabánya - Győri ETO II | 3-0 |
| Ajka - Haladás II | 3-0 |
| Veszprém - Baja | 3-0 |
| Gyirmót - Paks II | 3-0 |
| 2013.05.12., vasárnap | |
| SZTK - Kozármisleny | 18.00 |
| Kaposvár II - Sopron | 18.00 |
| BKV Előre - Puskás Akadémia | 18.00 |
| Tabella, statisztikák |
| Magyar Kupa, 6. forduló | |
|---|---|
| 2013.04.16., kedd | |
| Vasas - DVSC-Teva | 0-3 |
| 2013.04.17., szerda | |
| Videoton - Győri ETO | 0-2 |
| 2013.05.07., kedd | |
| DVSC-Teva - Vasas | 3-1 |
| 2013.05.08., szerda | |
| Győri ETO - Videoton | 1-2 |
| Elődöntők | |
|---|---|
| 2013.04.23, kedd | |
| Bayern München - Barcelona | 4-0 |
| 2013.04.24, szerda | |
| Borussia Dortmund - Real Madrid | 4-1 |
| 2013.04.30, kedd | |
| Real Madrid - Borussia Dortmund | 2-0 |
| 2013.05.01, szerda | |
| Barcelona - Bayern München | 0-3 |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 17.00 |
| Liverpool - QPR | 17.00 |
| Manchester City - Norwich | 17.00 |
| Newcastle - Arsenal | 17.00 |
| Southampton - Stoke | 17.00 |
| Swansea - Fulham | 17.00 |
| Tottenham - Sunderland | 17.00 |
| WBA - Manchester United | 17.00 |
| West Ham - Reading | 17.00 |
| Wigan - Aston Villa | 17.00 |
Az állás: 1. Manchester United 85, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 1-0 |
| Bologna - Genoa | 0-0 |
| Torino - Catania | 20.45 |
| Pescara - Fiorentina | 20.45 |
| Cagliari - Lazio | 20.45 |
| Siena - Milan | 20.45 |
| Roma - Napoli | 20.45 |
| Palermo - Parma | 20.45 |
| Inter - Udinese | 20.45 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 36. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.08., szerda | |
| Celta Vigo - Atletico Madrid | 1-3 |
| Real Madrid - Malaga | 6-2 |
Primera División, 36. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Getafe - Valencia | 0-1 |
| Granada- Osasuna | 3-0 |
| Sevilla - Real Sociedad | 1-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Levante - Rayo | 2-3 |
| Deportivo - Espanyol | 17.00 |
| Real Zaragoza- Bilbao | 19.00 |
| Barcelona - Valladolid | 21.00 |
| 2013.05.20., hétfő | |
| Mallorca - Real Betis | 22.00 |
| Az állás: 1. Barcelona 91, 2. Real Madrid 81, 3. Atl. Madrid 72, 4. Real Sociedad 62, 5. Valencia 62, ...17. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|



