Hirdetés

Retteghetnek a Juventus hívei

Torinó – Chiellinit a Manchester Citybe vinné Roberto Mancini.

Hirdetés

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Roberto Mancini komoly összegeket szánna csapata megerősítésére és kézenfekvő módon először saját hazájában keresi a megfelelő alanyokat terve megvalósítására. Az egyik kiszemelt nem más, mint az újdonsült olasz bajnok Juventus válogatott védője és egyben honfitársa Giorgio Chiellini, akiért hajlandó lenne akár „bankot” is robbantani. Igaz a Manchester City esetében elég csak kérni a klub tulajdonosait, és már utalják is az áhított összeget, így nem kell bűntényen törni a fejét az olasznak.

A hírek szerint a talján edző kétségbeesetten keresi Vincent Kompany ideális párját a védősorban, mert úgy tűnik a QPR ellen óriásit hibázó Joleon Lescott nem győzte meg abban, hogy rá lehetne bízni a City jövőbeli védelmét. Chiellini mellett korábban Thiago Silva neve is szerepelt Mancini listáján, de klubja az AC Milan kitette a stoptáblát a fiatal brazil bástya „ajtaja” elé. A Juventus vezetői azonban könnyen lehet, hogy egy óriási összegre - ami várható Chiellini esetében - nem fognak tudni majd nemet mondani.

(Sz. L.)

Kapcsolódó cikkek

Manchester - A Polgárok kapitányát "pecázná ki" a keretből.
St. Luis – Háromgólos hátrányból nyert a City.
Manchester - A szurkolók válasza a tréner gesztusára.
Torino – Már „csak” a Real Madriddal kell dűlőre jutni.
Manchester/New York – 2015-ben rajtolhat az amerikai farmklub.

További cikkek

London – Közellenségből a Bayern aranyemberévé lett.
London – A házirangadó végén Robben robbantott. KÉPGALÉRIA, VIDEÓ!
Sion – Zsinórban a negyedik vereségüket szenvedték el.
London – Ha kevéssel is, de lemaradtak a bajor hívek.
London - A víkendező angolok inkább otthagyták a várost.