Hirdetés

Roberto Di Matteo attól tart, hogy kirúgják

London – A Chelsea trénere a esélytelen a munka folytatására.

Hirdetés

Amióta André Villas-Boas helyére – átmeneti jelleggel – Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa kinevezte az addigi másodedző Roberto Di Matteót, a londoni együttes megtáltosodott: a bajnokságban csak kétszer kapott ki, bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe (heroikus küzdelemben a Napolit és a Barcelonát kiejtve), és a Liverpoolt legyőzve megnyerte az FA-kupát.

Roberto Di Matteo

Ezen eredmények ismeretében a józan ész diktálta forgatókönyv a következőképpen nézne ki: Di Matteót a szezon végén, de legkésőbb az Európa-bajnokság előtt megerősítik a pozíciójában, ennek értelmében – a bizalom jeléül – pedig három-négy évre szóló kontraktussal „lepik meg”.


Amint azonban a mindig jólértesült The Sun chelsea-s („belső”, a jelek szerint Di Matteo-párti) forrásból tudni véli, ez korántsem egyezik meg Roman Abramovics tulajdonos tervével.


„Robbie [Di Matteo] minden idegszálával azon van, hogy a elhódítsa a BL-trófeát, még akkor is, ha tudja, hogy semmi esélye a maradásra. Ez abból is látszik, hogy már próbált beszélni a vezetőséggel – a felkészülési időszak pontos részleteiről és menetéről akart egyeztetni –, de a válaszból kiderült, hogy nem számolnak vele, illetve csak addig, amíg ki nem neveznek valakit a helyére. Érthető, hogy rendkívül csalódott, hiszen két kupasorozat döntőjébe jutott azzal a társasággal, amely Villas-Boassal csak szenvedett. Ráadásul ő már játékosként is nyert FA-kupát a csapattal, úgyhogy számára mindennél többet jelentett, hogy legyőzte a Liverpoolt. Az biztos, hogy a szurkolók hősként tekintenek rá, de ez sajnos vajmi keveset nyom a latba a klubvezetésnél.”


Abramovics egyébként a többszöri sikertelen kísérlete után feladni látszik azon elképzelését, hogy Pep Guardiolát ültesse le a Kékek padjára, ezért a hírek szerint a legújabb edzőjelöltje nem más, mint az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról idén távozott szakember, Fabio Capello.


(thesun.co.uk, H. M.)

Kapcsolódó cikkek

London - Mourinho 45 millió fontot sem sajnálna a Napoli csatáráért.
Barcelona - Fernando Torres neve a katalán klub listáján.
London – Megállapodna végre a Kékeknél a portugál felfedező.
Alkmaar – A fiatal játékos az U21-es Eb után klubot válthat.
Madrid - Mourinho eladná a Chelsea egyik legjobbját.

További cikkek

Ázsia - Irán, Ausztrália és Dél-Korea is repülhet Brazíliába.
Barcelona - A kapitány újabb négy hét kihagyásra számíthat.
Jeruzsálem – Thiago triplázott az olaszok elleni Eb-döntőben. VIDEÓ
Moszkva – A Kubany Krasznodar trénere a horvát edző utóda.
Moszkva – A Liverpool sürgeti a magyar szélső átigazolását.