Hirdetés

Sajnos lecsúszott az Eb-ről az U19-es válogatottunk

Újvidék - A szövetségi edző elárulta a bajunkat.

Hirdetés

Tuboly Frigyes csapata az elitkör első mérkőzésén nem tudott pontot szerezni a románok ellen, vasárnap pedig már egy újabb nehéz ellenfél, a németek ellen döntetlent elérő házigazda szerb válogatott következett. A mieink a Dombó Dávid - Lang Ádám, Tóth Ferenc (csk), Czégel Máté, Tamás Krisztián - Hajdú Ádám, Adorján Krisztián, Poór Patrik - Vécsei Bálint (Vass Patrik, 81.), Novothny Soma (Szécsi Márk, 64.), Radó András összetételben szerepeltek a találkozón.

A magyar válogatott ezúttal jóval fegyelmezettebben játszott, mint a románok ellen, az első meccsen ugyanis éppen a nagy rohanás okozta a csapat vesztét. A házigazdák végig mezőnyfölényben játszottak, de nem tudtak mit kezdeni a mieink jól megszervezett védekezésével, a labdabirtoklási fölényük főleg szögletekben mutatkozott meg.



A második félidőben is a szerbek irányítottak, de a magyar válogatottban is végig "benne volt a gól", érezhető volt, hogy aki betalál, megnyeri a mérkőzést. A hajrában nagyon közel jártunk a vezetés megszerzéséhez, a 85. percben Radó András lövését azonban védeni tudta a szerb kapus, az ellentámadásból pedig gólt lőttek a hazaiak, egy távoli lövés után lepattanó labdát Ninkovic juttatott a hálóba, beállítva az 1-0-ás végeredményt.

- A mai mérkőzésen nagyon jól játszottunk, le a kalappal a srácok előtt - mondta a lefújás után az mlsz.hu-nak Tuboly Frigyes. - A szerbek többet birtokolták a labdát, de végig taktikusan, okosan futballoztunk, sajnos nem tudtuk értékesíteni a lehetőségeinket. A hazaiak a hajrában, másodpercekkel egy kimaradt ziccerünk után egy lepattanó labdát lőttek a kapuba, ezzel nyerték meg a meccset. Ezúttal nüanszok döntöttek, de a mostani vereségnél sokkal jobban sajnálom, hogy pénteken nagyon elrontottuk az első meccsünket. Sajnos úgy látszik, hogy a magyar játékosoknak a nagy tornákon mindig szükségük van egy mérkőzésre, hogy felvegyék a nemzetközi ritmust, és ez bizony óriási hátrányt jelent a számunkra.


U19-es Eb-selejtező, elitkör, 2. forduló:
Románia-Németország 1-1 (0-0)
Szerbia-Magyarország 1-0 (0-0)

A pénteki 1. forduló eredményei:
Románia-Magyarország 4-0 (2-0)
Németország-Szerbia 2-2 (0-1)

Az állás:
1. Románia 4 pont (5-1)
2. Szerbia 4 (3-2)
3. Németország 2
4. Magyarország 0

A szerdai program:
Németország-Magyarország 17 ó
Szerbia-Románia 17 ó

(mlsz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Budapest – A magyar válogatott és a Juventus várja a győzteseket.
Budapest - Az oka nem más, mint az MLSZ-büntetések.
Budapest – Az MLSZ állásfoglalásának szellemében.
Budapest – A Mezőkövesd indulhat az élvonalban, ha feljut.
Budapest - Az MLSZ kijelölte a 28. forduló játékvezetőit.

További cikkek

Magyar Kupa – Az ETO védője szerint ez a siker kulcsa. INTERJÚ!
Magyar Kupa – „Cicó” bízik a debreceni kupagyőzelemben. INTERJÚ!
Budapest - Duplázás vagy címvédés: Képernyőn az MK-döntő.
Lisszabon – Bobál Gergely-góllal győzték le a házigazdákat.
Magyar Kupa – Ha az ETO nyeri a döntőt, övé a Szuperkupa is. VIDEÓ!