Hirdetés

Sárga-kék randevú az ukrán fővárosban

Kijev – Blohin szerint aki kikap, az nem jut tovább a csoportkörből.

Hirdetés

 

Az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek első fordulójából az utolsót rendezik meg hétfő este a kijevi Olimpiai Stadionban. A 70 ezer néző befogadására alkalmas helyszín hazai szimpatizánsai – akik vélhetően többen lesznek, mint a svéd drukkerek – valószínűleg jobb nyitányban reménykednek, mint azt a másik házigazda, Lengyelország tette a görögök ellen (1-1).
 
 
 
Az ukránoknak, mint rendező országnak, azzal a sajátossággal kell szembesülniük, hogy több mint két évvel ezelőtt részesülhettek utoljára abban az élményben, hogy csapatukat tétmérkőzésen lássák. Igaz, a 2009 novemberében lejátszott görögök elleni világbajnoki pótselejtezőket inkább mindenki elfelejtené Ukrajnában. Két mérkőzésen nem sikerült gólt szerezniük a Hellének ellen, így lemaradtak a 2010-es dél-afrikai világbajnokságról.

Majd lejátszottak 25 barátságos mérkőzést, kipróbáltak 28 újoncot, és Oleg Blohin személyében a harmadik szövetségi kapitányt fogyasztják. Az 59 éves szakembernek korábban már volt egy négy éves periódusa a válogatott élén, ami felemásra sikeredett, hiszen 2006-ban ugyan ott voltak Németországban a vb-n, de a 2008-as Európa bajnokságról lemaradtak.
 
Most ismételten megkapta a bizalmat az egykor csatárként - 112 fellépésen, 42 gólt szerezve - még a szovjet válogatottat erősítő ukrán legenda. Azt, hogy ez jó döntés volt vagy sem, arról már megoszlanak a vélemények. 2011 júniusában, azaz egy éve kezdődött az új Blohin-éra, ami alatt 13 mérkőzésen van túl csapatával. A koncepción érződik, hogy nem vérszegény együttesek ellen akartak felkészülni a kontinensviadalra, hiszen a franciák, csehek, németek, törökök, uruguayiak, bolgárok és svédek mind-mind komoly erőpróbát jelentenek bárkinek a világon. Az eredményeken ez érződött is, 13 meccsből haton elvéreztek a Blohin fiúk, az említett válogatottak közül egyedül a bolgárokat tudták legyőzni (3-0), illetve egy megsüvegelendő 3-3-at értek el a németek ellen hazai pályán.
 
Viszont a svédek ellen kikaptak, a Harkovban lejátszott mérkőzésen gólt nem lőttek, de egyet kaptak az ukránok, ami nem éppen jó előjel, hiszen ez volt egyben az utolsó találkozó a két ország között. Akkor kezdőként lépett pályára a sárga-kékek legnagyobb sztárja, Andrij Sevcsenko.  A 35 éves aranylabdás azóta többnyire csereként lép pályára, őt sem kerülhette el a változás szele, az újabb tehetségek feltűnése.
 
Ha nem közvetlen csatárként, de mindenképpen támadó szellemű játékosként Andrij Jarmolenkónak van a legnagyobb esélye, hogy képességeivel betöltse Sevcsenko hiányát az ukrán futball jövőjében, már akár itt a csoport első mérkőzésén is. A Dinamo Kijev 22 éves fedezete a válogatott legértékesebb játékosa, aki 2009-ben debütált először az ukrán nemzeti tizenegyben.
 
A csapat erőssége lehet, hogy a 23 játékosból csak ketten (Timoscsuk- Bayern München, Voronyin - Dinamo Moszkva) szerepelnek távol hazájuktól, így összeszokott gárda elegyét alkothatják majd a kontinensviadalon. 2012-ben négy felkészülési meccsen próbálták bizonyítani az ukránok, hogy jó úton járnak, de az izraeli (3-2) és az észtek elleni (4-0) győzelmek után két pofonba szaladtak bele Blohinék. Idegenben az osztrákoktól 3-2-es vereséget szenvedtek, majd az utolsó felkészülési meccs a lehető legrosszabbul sikerült, hiszen hazai közönség előtt simán kikaptak (2-0) a törököktől.
 
Arról, hogy a svédek hogy jutottak ki a 14. Európa-bajnokságra, nekünk, magyaroknak is van bőven tapasztalatunk. Erik Hamrén legénységéről sokan úgy tartják, hogy egy játékosra épül fel. Az AC Milan sztárja, Zalatan Ibrahimovic egyértelműen a svédek legnagyobb tudású játékosa, de ne felejtsük el, hogy komoly erő lakozik a skandináv csapatszellem erejében is. Erről talán a legintenzívebb élményt a hollandok kapták a szombati nap folyamán. A svédeket irányító Hamrén 2009 novemberében vette át a csapat irányítását, és 26 mérkőzés alatt közel 60%-os győzelmi mutatóval rendelkezik.
 
Tétmérkőzésen mindösszesen kétszer kaptak ki tanítványai, a hollandoktól és a hazánk fiaitól. Így közénk és a németalföldi tizenegy közé beékelődve a második helyen jutottak ki egyenes ágon az Eb tizenhatos mezőnyébe. A társaság átlagos életkora 28 év, és a csapat zöme, húsz játékos - ellentétben az ukránokkal – külföldi bajnokságban edződik. Erre az évre öt felkészülési mérkőzést (Bahrein, Katar, Horvátország, Izland és Szerbia ellen) szántak a svéd vezetők, hogy feltérképezzék csapatuk munkáját. Tükörsima, 100%-os teljesítménnyel hangolódtak a kontinensviadalra. Emellett imponáló gólérzékenységükről is tanúbizonyságot tettek, hiszen 15 találattal terhelték meg az ellenfelek kapuit.
 
Kanyarodjunk vissza azonban egy kicsit Zlatan Ibrahimovicshoz! A bosnyák felmenőkkel is rendelkező svéd csapatkapitány és társai között, hogy mekkora szakadék is tátong, azt jól példázza, hogy míg a Milan sztárja közel 40 millió eurót ér a játékospiacon, addig az őt követő Kim Kallström - a Lyon középpályása - csak 8 milliót. Ennek ellenére Ibrahimovics megtanult alázattal – az ő esetében ez nagy szó! – futballozni a csapat érdekében, és a hátán cipeli országa válogatottját. Nincs mese, ő a svédek igáslova, aki kivételes megoldásokra képes a támadó harmadban. Természetesen "közkatonák" is sorakoznak mögötte, akik kellő tudással és akarattal vannak megáldva a feladatuk ellátásához; Sebastain Larsson (Sunderland), Ola Toivonen (PSV), Rasmus Elm (AZ Alkmaar) csak, hogy a legjobbakat említsük.
 
Az edzői nyilatkozatokból érződik, hogy mindkét csapat erősen tart a csoport másik két tagjától, a franciáktól és az angoloktól, így a továbbjutás szempontjából létfontosságú mérkőzésnek tekintik kettejük párharcát.
 
- Ha kikap Ukrajna vagy Svédország a nyitómérkőzésen, akkor nem fognak továbbjutni a kvartettből - vélekedett kissé borúsan Oleg Blohin. - Azonban készen állunk a mérkőzésre és feledtetni fogjuk az osztrákok és a törökök elleni eredményünket. Voltak nehézségeink, hiszen tíz játékos kisebb ételmérgezésen van túl, de már ők is a rendelkezésemre állnak. Muszáj győznünk!
 
- Amikor utoljára találkoztunk Ukrajnával, nem volt ott Ibrahimovic és Mellberg, de mi ennek ellenére jól játszottunk. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk hétfő este, hiszen a hazai közönség ellenfelünket nagyban támogatni fogja. Úgy gondolom ők a mérkőzés esélyesei, de ennek ellenére nyerni akarunk – utalt a svédek szándékaira Erik Hamrén.
 
D-csoport
Ukrajna - Svédország
Kijev, Olimpiai stadion, hétfő, 20.45, v.: Cüneyt Cakir (török)
Várható összeállítások:
Ukrajna: Pjatov – Sevcsuk, Rakickij, Kucher, Butko – Rotan, Garmash – Konopljanka, Voronyin, Jarmolenko – Szeleznyov. Szövetségi kapitány: Oleg Blohin
Svédország: Isaksson – Olsson, Granqvist, Mellberg, Lustig – Kallström, R.Elm – Svensson, Ibrahimovic, Larsson – Toivonen. Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
(Sz. L.)

 

Kapcsolódó cikkek

Párizs - BL: Olyan, mint egy Rolling Stones-turné.
London/Podgorica – Roy Hodgson szerint nyerniük kellett volna.
Európa – A norvég, lengyel duó leszerepelt, Wales fordított.
Doneck – Lucescu bosszús, amiért lemaradtak Lewandowskiról.

További cikkek

Manchester/New York – 2015-ben rajtolhat az amerikai farmklub.
Európa – Dobogóst sem delegál a Premier League, Szalai a 67.
London – Pipák a pipás sportszergyártóra, csak Lineker viccelt.
Moszkva/Leverkusen – Német BL-csapat vinné a Dinamo szélsőjét.
Budapest – Mijatovics nyilatkozott a Sport TV utazó riporterének.