Hirdetés

Sopron: itt a lét a tét!

Sopron - A Baja-Sopron meccsen eldől a kiesés kérdése.

Hirdetés

 

Az utolsó fordulóra maradt az NB II Nyugati csoportjában jelenleg 15. helyezett Sopron számára, hogy idegenben kiharcolja a másodosztályú tsgságát. Soós Imre  vezetőedző a klub honlapján nyilatkozott a vasárnap délutáni sorsdöntő meccs előtt.

Soós Imre:
- Ez egy olyan mérkőzés lesz, amikor számunkra a lét a tét. Sajnos nem a saját kezünkben van a sorsunk. Ha a Győr pontot szerez az MTK otthonában, akkor nehéz helyzetbe kerülhetünk. Bízom a csapatban és a fiúkban, hogy átérzik ennek a mérkőzésnek a jelentőségét. Hiszem, hogy képesek vagyunk rá, hogy emelt fővel egymás szemébe nézve tudjunk lejönni a pályáról. Valakinek az adatik meg a pályafutása alatt, hogy a bajnoki címért küzdjön, van akinek a BL-döntő, nekünk most itt kell megfelelnünk. Valamiért ott fönt fogják a kezünket és annak ellenére, hogy korábban is elengedhették volna, még mindíg rajtunk múlik, hogy hova jutunk. Ellenfelünk egy jó csaapt, aki stabilan szerepel az NB II-ben évek óta, jó edzővel. Kérdés, hogy mennyire lesznek motiváltak, hiszen tudják, hogy az edzőjük távozni fog a mérkőzést követően a csapattól. De ettől függetlenül szépen szeretnék befejezni a bajnokságot saját közönségük előtt, de ezt az ünnepet szeretnénk elrontani.
 
 

Kapcsolódó cikkek

Pápa – Szűcs Lajos és Melczer Vilmos is hisz a győzelemben.
Felcsút - Gera Zoltán csapata átruccan Ausztriából játszani.
Eger – Van esély az életben maradásra, befektetők jöhetnek.
Serie A – Bennmaradást ért a pont a Genoának és a Torinónak is.
Pápa - Marics öt gólpasszt adott és egy gólt is lőtt mellé.

További cikkek

Győr – Kanta József: Létfontosságú meccs lesz! INTERJÚ!
Pápa – Horváth boldog, Kovács 60 átaludt percről beszél.
Budapest - Bíztató tárgyalások voltak ma Egerben.
Pápa – Takács Zoltán szabadrúgásgólja döntött a Pápa ellen.VIDEÓ!
Kaposvár – Oláh kozmetikázna az eddigi produkción. INTERJÚ!