Hirdetés
Újabb részletek a televíziós közvetítésekről
Budapest – Évente 3,54 milliárd forint kerül az MLSZ kasszájába.
Hirdetés
A szövetség a bevétel túlnyomó részét – a törvényben engedett 4,5 százalék levonás után – az NB I-es, az NB II-es és a kupasorozatokban sikeresen szereplő amatőrcsapatoknak juttatja.
Az MLSZ április 27-én írt ki pályázatot az NB I, az NB II, a Magyar Kupa, az Amatőr Kupa, a Ligakupa és a Szuperkupa közvetítési jogainak értékesítésére a 2012–2013, a 2013–2014, a 2014–2015 és a 2015–2016-os idényeket magában foglaló időintervallumra. A határidőig az MTVA és a CCE mind a hat versenyprogramra formailag és tartalmilag érvényes, közös ajánlatot tett, amit a szövetség által létrehozott pályázati bizottság elbírált, majd az MLSZ elnöksége a legutóbbi, keddi ülésén azt elfogadta. A két nyertes a saját honlapján internetes közvetítésre is jogosult, illetve a rádiós közvetítési jogokat is megszerezte.
A legutóbbi szezonban – ami egyben a 2009–2012 közötti ciklus záró éve volt - az MLSZ együttes televíziós díjbevétele körülbelül 1,7 milliárd forint volt. Most megnövekedett tartalomra lehetett pályázni, ez is magyarázza, miért emelkedett a bevétel. A következő bajnoki szezon az OTP Bank Ligában július 27-én kezdődik.

„Kölcsönös előnyökön alapuló, komoly üzleti sikernek értékelem az eredményt. A magyar futball érdekeit jól szolgálja az MTVA-val és a Chello Central Europe-pal kötött megállapodás, és biztos vagyok abban is, hogy a magyar focit kedvelő nézők elégedettek lesznek a mérkőzések, és azok közvetítéseinek színvonalával egyaránt – értékelte a megállapodást dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, aki hozzátette: – A szövetségen keresztül két jelentős forrásból juthatnak bevételhez a klubok. Az egyik a közvetítési jogok értékesítése, a másik pedig a bajnokság névadószponzori bevétele. Eddig átlagosan 110 millió forintot kapott egy élvonalbeli klub a tévépénzekből szezononként, ez az összeg most 150 millióra nő. Az elosztást az eredményesség és a nézettség függvényében szeretnénk meghatározni, hogy jobb teljesítményre ösztönözzük a csapatokat.”
Az MLSZ elnöke hangsúlyozta azt is, hogy az NB II-es klubok eddig alig, szezononként áltagosan mindössze félmillió forinttal részesedtek a televíziós jogok értékesítéséből. Ez az összeg a következő szezonban 25 millió forint lesz, aztán 2013 nyarától – az egycsoportos, 16 csapatos másodosztály bevezetése után – pedig 50 millió. Ezen kívül a kupákban sikeresen szereplő amatőrcsapatokhoz is kerül pénz a szövetségtől. Csányi Sándor elégedettségének adott hangot, amikor megjegyezte: „Emelkedett az átlagnézőszám, nőtt a színvonal, meggyőződésem, hogy jó úton járunk.”
„A közmédiában nem kizárólagos szempont a magas nézettség, de a sportközvetítések az elmúlt időszakban nagyon sikeresek voltak ebből a szempontból. Az élvonalbeli magyar labdarúgómeccsek átlagos nézettsége 300 ezer fő volt az elmúlt szezonban, és átlagosan 900 ezer ember kapcsolódott be egy-egy közvetítésbe. Bízunk benne, hogy a következő idényben ezek a számok tovább növekednek. Ezek az adatok azt igazolják, hogy a közmédiában szükség van az igényes sportközvetítésekre” – mondta Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója.
Az elkövetkező négy évad terveivel kapcsolatban kiderült, a közmédia és a Sport Tv az első két szezonban legalább hatvan, a harmadik és negyedik idényben legalább kilencven mérkőzést közvetít, mindkét fél számára előnyös megosztásban.
A Full HD minőségű élő közvetítések mellett számos összefoglaló, magazinműsor és exkluzív interjú készül mindegyik televízió és rádiócsatornára. Péntektől vasárnap estig minden napra jut bajnoki találkozó, vasárnap esténként a Sport Tv Harmadik Félidő című futballshow-ja pedig lehetőséget ad a teljes bajnoki forduló felidézésére, de várhatóan a köztelevízió is sugároz gólösszefoglalót.
Málnay B. Levente, a CCE vezérigazgatója a nézettségi adatokról szólva kiemelte, a magyar élvonal jobb eredményeket produkált, mint a világ legerősebb bajnokságának minősíthető spanyol élvonal. Állítását konkrét számokkal is alátámasztotta: az elmúlt bajnoki idényben 321 750 fő volt az NB I-es találkozók átlagos nézőszáma. Ugyanez a spanyol bajnokság esetében 215 644 fő volt.
(mlsz.hu)
Kapcsolódó cikkek
További cikkek
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Online közvetítés
| Nemzetközi válogatott mérkőzés | |
|---|---|
| 2012. november 14., szerda | |
| Magyarország - Norvégia | 0-2 |
| 2013. február 6., szerda | |
| Fehéroroszország-Magyarország | 1-1 |
| 2013. június 6., csütörtök | |
| Magyarország-Kuvait | 1-0 |
| 2013. augusztus 14., szerda | |
| Magyarország-Csehország | |
A magyar válogatott mérkőzései itt találhatók!
| D-csoport, 5. forduló | |
|---|---|
| 2013. március 22., péntek | |
| Andorra-Törökország | 0-2 |
| Magyarország-Románia | 2-2 |
| Hollandia-Észtország | 3-0 |
| D-csoport, 6. forduló | |||
|---|---|---|---|
| 2013. március 26., kedd | |||
| Észtország-Andorra | 2-0 | ||
| Törökország-Magyarország | 1-1 | ||
| Hollandia-Románia | 4-0 | ||
| OTP Bank Liga, 30. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.31., péntek | |
| MVM Paks - KTE-Phoenix Mecano | 0-1 |
| Ferencváros - Kaposvár | 2-2 |
| 2013.06.01., szombat | |
| Egri FC - Győri ETO | 2-3 |
| Haladás - Bp. Honvéd | 1-1 |
| MTK - DVSC-Teva | 3-1 |
| Videoton - PMFC-Matias | 1-2 |
| 2013.06.02., vasárnap | |
| FGSZ Siófok - Újpest FC | 0-1 |
| DVTK - Lombard Pápa | 1-1 |
| Tabella, statisztikák | |
| Ness Hungary Keleti csoport, 29. forduló | |
|---|---|
2013.06.01., szombat | |
| DVSC-DEAC - KBSC | 7-1 |
| Újpest II - Balmaz Kamilla | 0-1 |
| Orosháza - Szeged 2011 | 3-1 |
| Honvéd-MFA - Vasas | 0-2 |
| Putnok - Nyíregyháza | 0-2 |
| Cegléd - Szolnok | 0-1 |
| Ferencváros II - Mezőkövesd | 1-4 |
| Tabella, statisztikák |
| Ness Hungary Nyugati csoport, 29. forduló | |
|---|---|
| 2013.06.01., szombat | |
| Tatabánya - Gyirmót | 3-1 |
| Ajka - Győri ETO II | 3-1 |
| SZTK - Paks II | 2-0 |
| Veszprém - Kozármisleny | 1-1 |
| BKV Előre - Baja | 2-1 |
| Puskás Akadémia - Sopron | 1-0 |
| Kaposvár II - Csákvár | 0-2 |
| ZTE - Szombathelyi Haladás | 1-1 |
| Tabella, statisztikák |
| Premier League, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Chelsea - Everton | 2-1 |
| Liverpool - QPR | 1-0 |
| Manchester City - Norwich | 2-3 |
| Newcastle - Arsenal | 0-1 |
| Southampton - Stoke | 1-1 |
| Swansea - Fulham | 0-3 |
| Tottenham - Sunderland | 1-0 |
| WBA - Manchester United | 5-5 |
| West Ham - Reading | 4-2 |
| Wigan - Aston Villa | 2-2 |
Az állás: 1. Manchester United 88, |
|---|
| Championship, 46. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.04., szombat | |
| Bolton Wanderers - Blackpool | 2-2 |
Az állás: 1. Cardiff 86, 2. Hull City 78, |
|---|
| Serie A, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Sampdoria - Juventus | 3-2 |
| 2013.05.19., vasárnap | |
| Atalanta - Chievo | 2-2 |
| Bologna - Genoa | 0-0 |
| Torino - Catania | 2-2 |
| Pescara - Fiorentina | 1-5 |
| Cagliari - Lazio | 1-0 |
| Siena - Milan | 1-2 |
| Roma - Napoli | 2-1 |
| Palermo - Parma | 1-3 |
| Inter - Udinese | 2-5 |
Az állás: 1. Juventus 87, 2. Napoli 78, |
|---|
Primera División, 38. forduló | |
|---|---|
| 2013.06.01., szombat | |
| Real Madrid - Osasuna | 4-2 |
| Barcelona - Malaga | 4-1 |
| Granada - Gerafe | 2-0 |
| Sevilla - Valencia | 4-3 |
| Deportivo - Real Sociedad | 0-1 |
| Celta - Espanyol | 1-0 |
| Mallorca - Valladolid | 4-2 |
| Levante - Betis | 1-1 |
| Zaragoza - Atletico Madrid | 1-3 |
| Rayo - Bilbao | 2-2 |
| Az állás: 1. Barcelona 100, 2. Real Madrid 85, 3. Atl. Madrid 76, 4. Real Sociedad 66, ...20. Real Zaragoza 34 |
|---|
| Bundesliga, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.18., szombat | |
| Augsburg - Greuther Fürth | 3-1 |
| Frankfurt - Wolfsburg | 2-2 |
| Hamburg - Leverkusen | 0-1 |
| Stuttgart - Mainz | 2-2 |
| Hannover 96 - Düsseldorf | 3-0 |
| Nürnberg - Werder | 3-2 |
| Freiburg - Schalke | 1-2 |
| Dortmund - Hoffenheim | 1-2 |
| M'gladbach - Bayern München | 3-4 |
1. B. München 91, 2. Dortmund 66, |
|---|
| Bundesliga II, 34. forduló | |
|---|---|
| 2013.05.19., vasárnap | |
| 1860 München - Aalen | 13.30 |
| 1. Hertha BSC 75, 2. Eintracht Braun. 66, 3. Kaiserslautern 58, 4. FSV Frankfurt 53, |
|---|



